A lenti szösszenetet még április 14-én írtam, hazafelé menet. Olvassátok szeretettel.

Éppen hazafelé tartunk a repülővel – valahol Grönland felett járhatunk éppen, és az utazóközönség is kezd elcsendesedni, ami kiváló alkalmat ad arra, hogy megírjam az elmúlt egy hónap történéseit. Nem is tudom, hirtelenjében, hol kezdjem… a legegyszerűbb talán ha elkezdem valahol, aztán majd sorra eszembe jutnak a többi történések is.

Tantalusz: újratöltve

Jó ideje már annak, hogy felsétáltunk az amúgy hozzánk közel eső Tantaluszra, így múlt hétvégén úgy döntöttünk, ezen mindenképpen változtatni kell. Most nem gyalog mentünk, mert ellustultunk nincsen normálisan kiépített járda a hegyre felvezető úton, és nem akartunk a gyerekkel az autók között grasszálni – egy nagyon kedves magyar barátunk vitt fel, hogy piknikezzünk egyet a fűben. A folytatásban a kilátón készített pár fényképpel kedveskedem kedves olvasóimnak.

Vegyesfelvágott: pár dolog, amire a hónapok alatt rácsodálkoztam VI.

Nos – amint azt pár napja ígértem – itt a februári második poszt, a blog legtöbb részt megért sorozatának legújabb tagjával.

Hanauma Bay

A fent nevezett helyet – kissé több, mint egy éve – már meglátogattuk egyszer, Makapuʻuból hazafelé tartva (érdekes, úgy néz ki, hogy arról anno elfelejtettem tudósítani), de akkor éppen zárásra értünk oda, tehát nem volt esélyünk ténylegesen lejutni a parthoz, hanem csak a felette elterülő sziklafalról tudtam pár fényképet készíteni. No de múlt hétvégén megvolt a lehetőségünk arra, hogy ellátogassunk a méltán híres Hanauma Bay-be, amelyet évente elvileg egymillió turista látogat meg (de csak azért ennyi, mert a naponta beengedett látogatók száma korlátozott). Lássuk hát a képeket!

Nándi első túrája

Az előző előtti hétvégén úgy gondoltuk, itt az ideje, hogy elvigyük a gyermeket élete első túrájára. Választásunk a Mānoa vízesésre esett, mivel ez könnyen megközelíthető otthonunktól, és a túraútvonal sem annyira megerőltető – legalábbis a vízesés közvetlen környezetét leszámítva, ahol már eléggé nedves és csúszós a talaj. Az első idevezető túránktól eltérően most a tömegközlekedést választottuk az odagyaloglás helyett, mivel a busz gyakorlatilag az erdő és a város találkozásánál tesz le minket, amivel nagyjából egy órát spóroltunk irányonként.

Hazafelé tartva

Nem hiszitek el, kedves olvasóim, mibe botlottam, amikor pénteken este munka után hazafelé tartva éppen leköszönő elnökünk középiskolája előtt sétáltam el. Én sem, ezért is készítettünk pár fényképet a kedves nejjel – aki elém jött Nándival – az egyik szülő autójáról, amivel ezek szerint gyermekéért megy a magániskolába. Sajnos nem viszem magammal a fotóapparátot minden egyes munkábamenés alkalmával, így mobilos képek következnek, de azért nem annyira sikerültek rosszul. Már csak a téma miatt sem. :)

2016 utolsó óráiban

Újabb év telt el immáron, most már Nándival várjuk az új esztendő eljövetelét. Itt már napok óta durrogtatnak és még mindig van öt és fél óránk kiélvezni 2016 minden percét, kezdve a Brexittől egészen Trump megválasztásáig (hogy a többi eseményt már ne is említsem). Kívánok minden olvasómnak ennél kevésbé izgalmakkal és meglepetésekkel teli 2017-es évet, BÚÉK!

(Forrás)

Karácsonyi fények a városban II.

Idei karácsonyi posztözönünk következő darabjában egy tegnap esti rövid kiruccanásunkról számolnék be.

Mint minden évben, idén is megrendezésre került a karácsonyi installáció a városházánál. Tavaly már meglátogattuk a helyszínt – amelyről be is számoltam akkor –, de úgy gondoltuk, hogy Nándinak biztosan nagyon tetszenének a fények (leglábbis az itthoni karácsonyfa iránt mutatott érdeklődéséből extrapolálva), így idén is kilátogattunk.  Igazából tökéletesen ugyanúgy nézett ki a helyszín, mint tavaly, ezért kizárólag a gyermek miatt mentünk oda, aki természetesen végigaludta az egész utat. De sebaj, ha már ott voltunk, kihasználtam az állvány meglétét és készítettem pár snittet.

Szenteste

Áldott, békés karácsonyi ünnepeket minden kedves olvasómnak! Ajándék gyanánt pár képpel kedveskednék, amelyeket a mai nap során készítettünk.

Karácsonyi fények a városban I.

Az elmúlt három (és legfőképpen az utolsó egy) hét elég mozgalmasra sikerült. No de a lényeg, hogy ma leadtam a legújabb, nukleobázisos cikket: kissé hosszabb ideig írtam, mint terveztem (másfél hónapig a négy hét helyett), de hát ez van, ha közben rám testálják három különböző méréssorozat elvégzését az előzetesen megbeszélt egy helyett. 

Rövidnek indult: képek a kiállításról, újabb naplemente, panoráma

Rendben, ez egy kissé becsapós cím, hiszen nem magáról a kiállításról osztanék meg fotókat – azokról úgyis van fent pár az arcoskönyvön. Hanem a kampuszt körülölelő hegyekről, amelyeket még a megnyitó előtt pár héttel készítettem, amikor elvittük a kihelyezni a festményeket. Sajnos fotóapparátot nem vittem magammal, de azért ezek a mobilos képek is láttatnak talán valamit – a valóságot meg amúgy nem közelíti meg egyetlen két dimenziós lenyomata sem, ugyebár.

Naplemente és választások

Éppen ideje annak, hogy pár képpel is kedveskedjek nektek, kedves olvasóimnak. Címlapon egy naplemente látható Waikikiről – egészen pontosan a Kapiʻolani Parkból. A képet és a lapozás után látható time-lapse videót nagyjából másfél hete készítette igen kedves brazil kollégám (természetesen előzetes engedélyével közlöm itt), amit ezúton is köszönök neki – igaz, ezt valószínűleg nem fogja érteni, dacára annak, hogy már tanítottam neki pár szót magyarul. :)

ÁPDÉT: újra feltöltöttem az összes eddig készített videót. Erre a linkre kattintva az összes érintett régebbi posztom egy helyen megtalálható. Kellemes videóújranézegetést ! :)

Adózás I.

Mint már az előző poszt kommentmezejében említettem volt, volt egy pár hetes kényszerpihenő a laptomom alaplapjának elhalálozása okán. Azonban mindez immáron a múlté, újból billentyűzetet ragadhatok és megírhatom az elmúlt egy hónap történéseit.

Vegyesfelvágott: pár dolog, amire a hónapok alatt rácsodálkoztam V.

Hát itt volnék újból és egyúttal örömmel jelenthetem be, hogy legutóbbi posztom óta egyetlen hurrikán/trópusi vihar sem kívánta elsöpörni a szigetcsoportot, amelyek megnövekedett számát (mármint hogy kettesével-hármasával jönnek) egyébként sem a globális klímaváltozás okozza – mivelhogy ez egy humbug, amit csak a gyíkemberek találtak ki. Legalábbis, mint azt megtudtam egyik igen kedvelt kollégámtól. Egyébként a jelzőt komolyan gondolom, tényleg nagyon kedvelem, de ezt azóta sem tudom igazán feldolgozni: eddig abban a naiv tudatban voltam, hogy klímaváltozás tagadói csakis valami mindentől elzárt helyen élő emberek lehetnek, nem pedig leendő tudósok. De hát ettől kerek a világ ugye, én meg majd csak feldolgozom ezt a sokkot, tegyük is túl magunkat rajta! :)

Van még egy szolgálati bejelentenivalóm is: egy majd' egy éves posztomat sikerült immáron frissítenem, olvassátok újra és/vagy görgessetek a legvégére elolvasni a kiegészítését.

Egyébként ezen kívül sok víz nem folyt le a Manoán: még mindig nincs hír a másik két cikkemről (elvileg a napokban lesz), még mindig az augusztusi mérések adatait dolgozom fel, és Nándi még mindig a legcsodálatosabb gyermek. :)

Gyorsposzt: a három forgatag – Madeline, Lester és Obama

Ezt a posztot most gyorsan kell megszülnöm, mivel a laptopom vinyója haldoklik, így pár óránként minden előzetes figyelmeztetés nélkül lefagy és újraindul a gép – utána meg alig akaródzik neki újraindulni. Így természetesen az elmúlt napok az adatok mentésével és a munkahelyi kompjúteren végzett munkára való átállással teltek. Mindenesetre az új merevlemezt már megrendeltem, elvileg egy hét múlva itt is lesz, és remélhetőleg további eseménymentes négy évnek nézhetünk elébe. 

Diamond Head újratöltve

Eltelt egy hónap, Nándi immáron két hónapos (és több, mint hat kilós!). Pont ma pedig meg is kapta az ilyenkor járó kötelező védőoltásokat is – egészen pontosan hármat egymást követően. (Szegény gyermek, három szurit még én se bírnék könnyűszerrel...) Mindenesetre mi élvezzük a szülői lét minden egyes percét – sőt, másodpercét –, ezért sem jut időm írni. No meg azért sem, mert újult erővel vetettük bele magunkat a munkába, miután egy hónapja egy harmadik kéziratomat is leadtam – de még a másodikról se tudok semmit, amit mellesleg már hónapok óta leadtam bírálatra. 

Elment a Darby néni a vásárba...

Általános népi bölcsesség, hogy munkanapokon csodálatosan süt a Nap és az ember vágyakozva néz ki a munkahelye ablakán repesve várva a hétvége bekövetkeztét, hogy akkor végre a szabadban lehessen. Valamikor péntek este pedig leszakad az ég, és hétvégén természetesen egész végig esik. Nos, ez természetesen itt is így van – annyi különbséggel, hogy az elmúlt hétvégén nem egyszerűen esett, hanem egy trópusi vihar tette tiszteletét a szigetek közelében. 

Egy nap alatt Oahu körül II.

Hihetetlen, hogy már megint eltelt majd' két hét és nem írtam. Ez a gyereknevelés ha lehet, még jobban felgyorsítja a napok múlását – pedig amióta itt vagyok, így is túl gyorsan telnek.*

Amúgy nem túl sok leírnivaló történt az elmúlt két hétben – már a kórházi tapasztalatainkon kívül, de az egy külön posztért kívánkozik. Végre szabadságon voltam (két hetet kaptam), ami már igencsak kijárt nekem – lévén az előzőt még Krétán töltöttük másfél éve (tavaly januárban). Az eltelt idő alatt leginkább Nándi körül forgott a világ: volt pár vizsgálata, amelyek végeztével örömmel konstatáltuk, hogy nem csak mi érezzük úgy, hogy imád enni – az első pár napban szinte alig csökkent a testsúlya, kéthetesen pedig immáron majd' fél kilót hízott. Egyébként a bioritmusát az apjától örökölte, mert imád éjszakázni: ha rajta múlik, akkor negyed kettő körül ébred és reggel hatig fent is van. Ezt az elmúlt napokban próbáltuk tompítani azzal, hogy megpróbáljuk nappal ébren tartani valahogy, és akkor nyugodtabb éjszakák elé nézhetünk. (Mondjuk engem ez egyébként nem zavarna annyira, csak ugyebár ez a fránya munka nem engedi meg, hogy a természetes belső órám szerint éljek, a kutyafáját. :) ) 

Nándi hazatért

Itteni idő szerint június 23-a este 10:58 óta köztünk van. A kórházból tegnap délután jöttünk haza, de a környezetváltozás kissé megviselte. Most van az első nyugodtabb pár óra, így most van rá időm, hogy a blog keretein belül is bejelentsem megérkeztét. Hajrá Nándi, sok sikert az életben!

Képet nem teszek fel róla, nehogy 30 év múlva a világ legsikeresebb embereként azon kelljen problémáznia, hogy az egész világ megtekintheti pelenkában a neten. (Persze, ha valaki kér, annak szívesen küldünk fotót róla privátban, csak kérjük, hogy ne közölje a nagyvilággal. Köszönjük.)

U.i.: bár most két hét szabadságot kaptam ennek örömére, még nem tudom, mennyi időm-energiám lesz az egynapos kirándulást bemutató posztom második részére. Azért igyekszem még a hónapban befejezni. :)

Egy nap alatt Oahu körül I.

Sajnálatos módon eléggé elrohant az idő mellettem. Mire észbe kaptam, már csak azt látom, hogy immáron két hete nem jelentkeztem új poszttal. Ezen sürgősen változtatni kell, így fogadjátok szeretettel az április elején megejtett egész napos autós kirándulásunk első részét – ezúton is köszönjük a lehetőséget és a fuvart sofőrünknek! Egyfajta kompenzálásnak pedig felfoghatjátok a szebbnél-szebb tájakat, amelyeket a következőkben mutatok be.