Elment a Darby néni a vásárba...

Általános népi bölcsesség, hogy munkanapokon csodálatosan süt a Nap és az ember vágyakozva néz ki a munkahelye ablakán repesve várva a hétvége bekövetkeztét, hogy akkor végre a szabadban lehessen. Valamikor péntek este pedig leszakad az ég, és hétvégén természetesen egész végig esik. Nos, ez természetesen itt is így van – annyi különbséggel, hogy az elmúlt hétvégén nem egyszerűen esett, hanem egy trópusi vihar tette tiszteletét a szigetek közelében. 

Ház/cicaszitterkedés az északi parton III.: hétvégi autós kirándulás

A sorozat első részében elmeséltem, hogyan is jutottunk eme nagyszerű lehetőséghez, a másodiknál pedig egy kis ízelítőt adtam az autózás élményéből (legalábbis annak jobbik oldaláról, a dugóban állásról készült felvételeket jótékonyan nem osztottam meg veletek :D). A sorozat záró epizódjában a házvigyázást megkoronázó, egész napos autós kirándulásunkat osztanám meg a nagyérdeművel. Ezt a kirándulást ötösben tettük meg volt doktori témavezetőmmel és családjával, aki öt – remélhetőleg felejthetetlen – hónapot töltött itt ugyanabban a laborban dolgozva, ahol én is vagyok. Igazából ezt az egészet csak azért említem meg, mert így elmesélhetem azt a szerintem szerfelett érdekes történetet, miszerint egymástól teljesen függetlenül kerültünk ugyanide, Magyarországtól több, mint tízezer kilométeres távolságba. Illetve, mondjuk úgy, hogy amikor szerencsét próbáltam ennél az ösztöndíjnál, akkor még nem tudtam erről. Pályázáskor szokás kérni ajánlóleveleket, nyilván tőle (is) kértem, és csak akkor derült ki, hogy közel fél évig együtt fogunk dolgozni – persze még nem tudhattam, hogy felvesznek-e végül. Szóval ebből is látszik, hogy kicsi a (tudományos) világ, itt mindenki ismer mindenkit, ha olyan szakterületen dolgozol :)

Punchbowl cemetery

Dacára az egész országot magával ragadó 50. jubileumi Super Bowlnak (Lady Gaga himnusz éneklését, illetve a félidei műsorszámot* megtekintve újfent realizálódott bennem, mennyire értenek ezek a show műfajához és imádnak szerepelni), múlt vasárnap inkább a Diamond Headet másztuk meg újra. Ennek oka elsődlegesen az volt, hogy nagyon jó kilátás nyílik onnan Honolulura, és szerettem volna pár felvételt készíteni, ami a múltkor nem sikerült – lévén akkor már éppen napnyugta volt és  semmi nem látszott már belőle a fotón. Mivel arról a kirándulásról egy kétrészes posztban már beszámoltam, így a mostanit inkább később ismertetném, és helyette egy régebbi tartozásomat törlesztendő a november végén elkövetett, a Punchbowl katonai temetőben tett sétánkat mutatnám be.

Foster botanikus kert

Szombaton tettünk egy kirándulást az üzleti és a kínai negyed szomszédságában található, nagyjából 5,5 hektáros – vagy 13,5 acre, ha mindenáron a helyiek által használt lehetetlen mértékegységeket szeretnénk használni – botanikus kertbe, ahol az elmúlt több, mint 160 évben (1853-ban alapították) jópár egzotikus növényt sikerült összegyűjteni.

(Az acre amúgy tulajdonképpen a régi 'hold' vagy 'kataszteri hold' angol megfelelője – emiatt régen angol holdnak is nevezték –, azaz nagyjából az a terület, amelyet egy nap alatt fel lehet szántani, utóbbi azonban kisebb: 5755 m2 helyett ugyanis mindössze kb. 4047 m2-t jelent. A magyar ökrök ezek szerint erősebbek voltak angol társaiknál :D)

Mānoa Heritage Center

Az elmúlt hetek igen mozgalmasra sikeredtek (legalábbis munka szempontjából): miután leadtam a cikket, elkezdtük az új méréseket, a korábbi téma egyfajta kiegészítéseként. A munka ezzel a berendezéssel meglehetősen időigényes (többször is előfordult 14 órás munkanap), ami után nem volt túl sok energiám írni. A héten ráadásul egy beszámolót is kellett tartanom a csoport előtt, arra is kellett készülni valamikor (és napra pontosan az érkezésemet követő hatodik hónapon adtam elő). De ma szerencsére nem kell bemennem az egyetemre, így egy jóleső alvás és párórás édes semmittevés után (ezeket igazán csak egy 55 órás munkahét után lehet értékelni) végre leülhetek egy újabb poszttal gazdagítani az eddig meglevő kollekciómat.

Kirándulás a Diamond Headhez

Az elmúlt pár nap igazán izgalmasra sikeredett: a kedves nejem egy még kedvesebb újdonsült ismerősének köszönhetően ugyanis szombat óta tapasztalhatjuk (egészen péntekig), milyen érzés is házszitternek lenni*. Ez – hasonlóan a bébi megfelelőjéhez – abból áll, hogy vigyázunk a házukra, gondozzuk a kertet, etetjük az állatokat. Külön kérésre – hogy a macskák (két nőstény egyébként, és természetesen rendkívül kényeskedő kis jószágok, viszont gyönyörű a bundájuk) ne legyenek nagyon magányosak – még ott is alszunk. A ház pedig a sziget túloldalán van (az északi parton), kb. 30 kilométerre az egyetemtől, szóval a héten minden nap keresztülautókázhatom a szigetet. De hogy ne higgye mindenki, mennyire ki van velünk szúrva, elmondhatom, hogy a ház (bár nem nagy) gyönyörű, pazar helyen fekszik, egy kis félszigeten, tökéletes kilátást nyújtva a rendkívül csendes vizű öbölre, miközben szemben hegyek adják a hátteret, amin felhők csücsülnek. Bármilyen képeslapon lenne, az ember borzasztóan giccsesnek találná, de élőben egyszerűen félelmetesen szép.** Szóval ez az egy hét igazán élménygazdagnak ígérkezik (illetve ígérkezett, kár, hogy ennyi időt kellett eltöltenem a cikkünk kéziratának utolsó simitásaival), amiből jópár szép poszt kerekedhet idővel. Főleg, hogy a hétvégén tettünk egy autós kirándulást is, arról is lehet mesélni, miként arról is, hogy úgy általában autósként milyen érzés közlekedni (előre annyit mondanék, hogy nem meglepő módon tök más, mint gyalogosként és bringásként, illetve nem kimondottan élvezem a dolgot), ezenkívül van pár szép hely a ház szomszédságában, ahová csak át kell kajakozni (mivel az is rendelkezésre áll). Az elkövetkező két nap során talán erre is sort kerítünk majd. 

Utazás a Tantalusz körül II.

A döglődő százlábút követően az erdőből kiérve hamarosan elérkeztünk úticélunkhoz. Előtte viszont megálltunk egy pihenőhelyen, amely egy mobil átjátszóállomás (és természetesen parkoló, ami persze az erdő bejáratánál is volt) tőszomszédságában levő, pár esőtől védett padot jelentett. Ahol piknikezni lehet (illetve barbecue-zni, mert itten az a menő dolog), a mellettünk levőn éppen folyt is a nagy zabálás. Ekkor nagyjából dél volt, ezért úgy döntöttünk, hogy érdemes fél-háromnegyed órát pihenni, addig lehetett eszegetni a tízóraira hozott tacót, kávézgatni, és élvezni a természet lágy ölét. Már éppen nagyon elkényelmesedtünk volna, amikor realizálódott bennem, hogy az időjárásjelentés ezúttal sem hazudott (errefelé egészen használhatók az előrejelzések, pedig általában nem egyszerű a helyzet időjárásügyileg) és jön a meghirdetett kora délutáni felhőszakadás. Márpedig nem szakadó esőben szerettünk volna kiállni a kilátópontra, hanem úgy véltem: jobb ha még előtte fényképezkedünk, aztán az erdőben túrázva meg úgy eshet, ahogy nem szégyelli, nagyjából védve leszünk a lombkoronák által. Így nekiindultunk az utolsó párszáz méternek, hogy odaérjünk a kilátópontra. Természetesen egészen a legvégéig aszfaltút volt (itt kivételesen tényleg aszfaltozott volt, pedig itt sok helyen betonút van, ami szerfelett érdekesnek találok, mert otthon alig találkozni velük) egy kis parkolóval, ha valaki esetleg a túrázás alatt egy félórás kocsikázás utáni tízméteres sétát ért, ahol aztán elő lehet venni a szelfibotot, és küldeni fácséra a kéttized másodperccel azelőtt lőtt képeket.

Utazás a Tantalusz körül I.

Legelőször is elnézést kérek minden törzsolvasómtól, hogy tegnap nem tettem eleget blogtulajdonosi kötelességeimnek, és nem jelentkeztem új poszttal. Habár lehetne a kiváltó okot hosszasan taglalni (cikkleadási határidő), ezt mégsem tenném. A lényeg, hogy a cikket remélhetőleg a héten befejezem, és... akkor sem lesz sokkal több időm, mert máris belevágunk az új témám mérési fázisába :) (Idővel majd arról is beszámolok, hogyan haladnak az új mérések.) Ráadásul még van egy kutatási téma, amit az otthoni volt főnökömmel szeretnék lezárni. Tehát van munka, mielőtt valaki még az ellenkezőjét hinné. :)

Ettől függetlenül azért próbálunk időt szakítani a kikapcsolódásokra is, így következzen a kettővel ezelőtti hétvégén ejtett kirándulásunk, ezúttal szigorúan képekben (előre is elnézést, nem volt időm igazítani rajtuk, szóval ha kissé alul- és/vagy túlexponált, illetve rossz a fehéregyensúly, akkor sajnálom):

Esőerdei kirándulás: látogatás a Mānoa vízeséshez II.

Hol is hagytuk abba az előző részt? Ja igen! Hát itt lennénk, megérkeztünk a vízeséshez:

Esőerdei kirándulás: látogatás a Mānoa vízeséshez I.

Molt hét vasárnap egy régóta esedékes túrát kellett bepótolnunk: ugyebár a poszt címében is szereplő patakról kapta a nevét az egyetemi kampusz, illetve egy egész városrész is. Azonban eddig csupán az alsó szakaszát állt módomban megtekinteni, és csupán hallomásból tudtam, hogy egy fentebbi részen van egy vízesés is, amit mindenképpen érdemes megtekinteni. Már csak azért is, mert nincs olyan messze az egyetemtől, és nem olyan nagy kihívás ezt a túrát megtenni (ellentétben egy másikkal, amihez még korábban volt szerencsém). Szóval reggel negyed 8-kor nekiindultunk, hogy gyorsan megtegyük, de – amint az kiderült – kissé alulbecsültem a séta időtartamát (kissé több lett, mint 3 és fél óra, bár ezt annak is köszönhetjük, hogy visszafelé inkább leültünk egy mexikói kifőzdénél harapni egyet). Mivel ilyen hosszúra sikeredett az elfoglaltság – és ennek megfelelően egészen sok képet tudtam készíteni – ezért úgy gondolom, hogy a legegyszerűbb kettéválasztani a posztot és két részletben közölni: egyet az odaútról, egyet a visszaútról. Jöjjenek hát a képek, kevés szöveggel, de annál szebb látnivalókkal!

Vendégposzt: 0-1. nap

Meggyőztem kedves nejemet arról, hogy ennek az irománynak itt a helye. Olvassátok szeretettel beszámolóját ittléte első pár órájáról:

Tegnap 24 órás utamat követően este 11 körül értünk az albérletbe, amibe a kedves férjem már pár hete beköltözött. A lak igen kedves, hangulatos. A krétai félévem friss emlékéhez tudom hasonlítani a helyi vegetációt, vagyis nagyon buja, vastag levelű, erőtől kicsattanó zöld növényzet van, annyi különbséggel, hogy itt a magas páratartalom miatt tényleg már a "szimplán" mediterrán érzeten túl szó szerint a trópusokon van az ember.

Most elgondolkodtam, hogy vajon milyen eredetű szó a trópus. És persze, hogy a görög τρεπώ [ejtsd: trepó] "fordulok" illetve a τροπή [ejtsd: tropí] "fordulat" szavak – valamint a latin tropus – nyomán értelmezhető egy magyar etimológiai online nagyszótár szerint. "(...) a forró égöv ugyanis a két térítő (a Ráktérítő és Baktérítő) közötti sávban fekszik, amelyeken a Nap látszólagos útja megfordul. (...)" Ez már ugyan számomra komolyabb fejtörést okoz, Sasa természetesen pillanatok alatt kifejtette miért is világos ez mint a Nap. Egyik kezében a plüssmackómmal, a másikban egy gombolyagba hajtott zoknival próbálta ezt nekem is átadni. Brumi feje volt a Nap, és részemről sajnos ennek a szimbólumválasztásnak a bája kissé elterelte a figyelmemet. :) 

Ma még éhenkórász és álomkóros voltam – betudom ezt az utazás utóhatásának – pár km-es körzetben azért körbementünk, amikor hazajött az uram a munkából. Holnap már elvileg lesz mivel fényképeznem, úgyhogy hamarosan jövök képekkel többek között az óceánról is, ami szintén várva várt napirendi pont! :)

Képek: oskolába menet és hazafelé

A héten már mindenképpen szerettem volna bemutatni, milyen is egy átlagos utam az oskolába, ahol dolgozom. Eddig megakadályozott az, hogy mindig valami papírmunkát (igen, még mindig, de talán lassan a végére érek :D) kellett intéznem reggel munka előtt vagy míting volt, amiről nem illett volna késnem.