Karácsonyi fények a városban II.

Idei karácsonyi posztözönünk következő darabjában egy tegnap esti rövid kiruccanásunkról számolnék be.

Mint minden évben, idén is megrendezésre került a karácsonyi installáció a városházánál. Tavaly már meglátogattuk a helyszínt – amelyről be is számoltam akkor –, de úgy gondoltuk, hogy Nándinak biztosan nagyon tetszenének a fények (leglábbis az itthoni karácsonyfa iránt mutatott érdeklődéséből extrapolálva), így idén is kilátogattunk.  Igazából tökéletesen ugyanúgy nézett ki a helyszín, mint tavaly, ezért kizárólag a gyermek miatt mentünk oda, aki természetesen végigaludta az egész utat. De sebaj, ha már ott voltunk, kihasználtam az állvány meglétét és készítettem pár snittet.

Szenteste

Áldott, békés karácsonyi ünnepeket minden kedves olvasómnak! Ajándék gyanánt pár képpel kedveskednék, amelyeket a mai nap során készítettünk.

Gyorsposzt: a három forgatag – Madeline, Lester és Obama

Ezt a posztot most gyorsan kell megszülnöm, mivel a laptopom vinyója haldoklik, így pár óránként minden előzetes figyelmeztetés nélkül lefagy és újraindul a gép – utána meg alig akaródzik neki újraindulni. Így természetesen az elmúlt napok az adatok mentésével és a munkahelyi kompjúteren végzett munkára való átállással teltek. Mindenesetre az új merevlemezt már megrendeltem, elvileg egy hét múlva itt is lesz, és remélhetőleg további eseménymentes négy évnek nézhetünk elébe. 

Rövidposzt: minden nem jöhet be

Tegnap mentünk vendégségbe, úgy látszik errefelé nem kizárólagosan családi ünnep a Karácsony, hanem a barátok/ismerősök számára is fenn van tarva egy alkalom. A házat nyilvánvaló okokból nem fényképeztem – pedig lett volna mit rajta – egyenes kilátással a Maunalua-öbölre, a Koko Headre és Kráterre.

Íme egy felvétel a kilátásról az öbölre és a hegyekre egy közeli strandon, a gúgli jóvoltából. Nagyjából hasonlót láthattunk a ház kertjében sétálva is, csak éppen Holdfelkeltekor. Mondanom sem kell, mennyire jól nézett ki.

Ezen kívül volt rá esély, hogy a pár hónapja mutatott autóval utazhassak idáig, beteljesítve ezzel gyerekkori álmomat, ami sajnos nem jött össze végül. De egy másodpercre sem panaszkodnék emiatt: minden nem jöhet össze egyszerre, és remélhetőleg lesz még rá lehetőségem pótolni eme mulasztást.  A vendégségben pedig egyébként is jól éreztük magunkat, és ez lenne a legfontosabb, ugyebár. :)

Adventi hangulat

Az utcánk végén  az egyik szomszéd elég komolyan veszi az adventi készülődést:

Uku

Nem is mutattam még be legújabb szerzeményünket: Ukit (a poszt címét a gyakran használt becenév adja). Mahagóniból készült, koncert ukulele (ami esetünkben igazából a méretét és hangolását takarja: G4-C4-E4-A4). Nagyságát illetően a képen látható asztal és székek az irányadóak, amúgy 58 cm (23") hosszú hivatalosan, ezzel pedig a szoprán és a tenor társai között helyezkedik el.

Nem is annyira új szerzemény: még a hónap elején vettük meg, a kedves nej minden nap szorgosan gyakorol rajta. (Pár hónap múlva meg már lehet, hogy óvördöréjnbózni is tud majd) :) 

Az árfekvéséről annyit, hogy az általunk kinézett hangszerboltban a legolcsóbb olyan 60 dollár körül volt, a határ pedig konkrétan a csillagos ég: láttunk több, mint tízszer ennyiért (700-ért) is. Mi azért megpróbáltuk kezdő hangszerként belőni azt, amelyiknek már nem gyermekjátékhangja van: nagyjából 100-150 dollárért már lehetett ilyet kapni, a fenti példány 110 zöldhasúba került. Tulajdonképpen 180-ért olyat is próbálgattunk, amelyiknek szerintem már szinte tökéletes hangzása volt (csak annyi pénzt nem kívántunk erre áldozni). Ami annál többe került, az pedig véleményem szerint csak flancolásra lenne jó :)

Amúgy valahol az albérletünk szomszédságában is van egy testvére: néha hallani, ahogy átszűrődnek az akkordok.

Rövidposzt: Veteránok napja

A mai ünnepnap 1954-ig a Fegyverszünet napjaként volt ismeretes (miként Franciaországban és az Egyesült Királyságban a mai napig így nevezik), eredetileg az I. világháború végét ünnepelték a győztes hatalmak. Itt a fent említett dátum óta jelentése bővült: az összes valaha szolgált bakára emlékeznek ilyenkor. Ez persze azt vonja maga után, hogy nem nagyon dolgoznak, így az egyetem is töküres.

Milyen kár, hogy német a főnököm, akik hozzánk hasonlóan – és nem túl meglepő módon  – sok ünnepelnivalót nem találnak ebben a nevezetes dátumban (már azon kívül persze, hogy végre vége lett a "Nagy Háborúnak"), így a mi kutatócsoportunknak szerencsére szokásos munkanap jár. Ez ellen úgy tüntetek, hogy megírtam ezt a rövid posztot, egyfajta sztrájk gyanánt, hogy addig se kelljen buzgálkodnom. :)

U. i.: Amúgy tudtátok, hogy Verdun környékén a mai napig vannak "vörös zónák", ahova nem lehet belépni? Annyira tele lett szemetelve tüzérségi lövedékekkel, hogy még kell párszáz év a megtisztításukhoz. Engem ez nagyon meglepett, amikor anno olvastam.