Jó ideje már annak, hogy felsétáltunk az amúgy hozzánk közel eső Tantaluszra, így múlt hétvégén úgy döntöttünk, ezen mindenképpen változtatni kell. Most nem gyalog mentünk, mert ellustultunk nincsen normálisan kiépített járda a hegyre felvezető úton, és nem akartunk a gyerekkel az autók között grasszálni – egy nagyon kedves magyar barátunk vitt fel, hogy piknikezzünk egyet a fűben. A folytatásban a kilátón készített pár fényképpel kedveskedem kedves olvasóimnak.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Nándi. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Nándi. Összes bejegyzés megjelenítése
2017. március 13., hétfő
Tantalusz: újratöltve
2017. február 6., hétfő
Hanauma Bay
A fent nevezett helyet – kissé több, mint egy éve – már meglátogattuk egyszer, Makapuʻuból hazafelé tartva (érdekes, úgy néz ki, hogy arról anno elfelejtettem tudósítani), de akkor éppen zárásra értünk oda, tehát nem volt esélyünk ténylegesen lejutni a parthoz, hanem csak a felette elterülő sziklafalról tudtam pár fényképet készíteni. No de múlt hétvégén megvolt a lehetőségünk arra, hogy ellátogassunk a méltán híres Hanauma Bay-be, amelyet évente elvileg egymillió turista látogat meg (de csak azért ennyi, mert a naponta beengedett látogatók száma korlátozott). Lássuk hát a képeket!
Címkék:
a pénznek nincs szaga
,
Hanauma bay
,
képek
,
Nándi
,
panoráma
2017. január 19., csütörtök
Nándi első túrája
Az előző előtti hétvégén úgy gondoltuk, itt az ideje, hogy elvigyük a gyermeket élete első túrájára. Választásunk a Mānoa vízesésre esett, mivel ez könnyen megközelíthető otthonunktól, és a túraútvonal sem annyira megerőltető – legalábbis a vízesés közvetlen környezetét leszámítva, ahol már eléggé nedves és csúszós a talaj. Az első idevezető túránktól eltérően most a tömegközlekedést választottuk az odagyaloglás helyett, mivel a busz gyakorlatilag az erdő és a város találkozásánál tesz le minket, amivel nagyjából egy órát spóroltunk irányonként.
2016. december 25., vasárnap
Szenteste
Áldott, békés karácsonyi ünnepeket minden kedves olvasómnak! Ajándék gyanánt pár képpel kedveskednék, amelyeket a mai nap során készítettünk.
Címkék:
hajó
,
karácsony
,
képek
,
Nándi
,
naplemente
,
óceán
,
panoráma
,
posztözön
,
rövidposzt
,
városkép
2016. november 30., szerda
Rövidnek indult: képek a kiállításról, újabb naplemente, panoráma
Rendben, ez egy kissé becsapós cím, hiszen nem magáról a kiállításról osztanék meg fotókat – azokról úgyis van fent pár az arcoskönyvön. Hanem a kampuszt körülölelő hegyekről, amelyeket még a megnyitó előtt pár héttel készítettem, amikor elvittük a kihelyezni a festményeket. Sajnos fotóapparátot nem vittem magammal, de azért ezek a mobilos képek is láttatnak talán valamit – a valóságot meg amúgy nem közelíti meg egyetlen két dimenziós lenyomata sem, ugyebár.
Címkék:
Diamond Head
,
eszmefuttatás
,
facebook
,
giccs
,
hálaadás
,
HPU
,
időjárás
,
képek
,
kiállítás
,
mobil
,
Nándi
,
naplemente
,
nyelvtan
,
Pali
,
panoráma
,
rövidnek indult
2016. augusztus 24., szerda
Diamond Head újratöltve
Eltelt egy hónap, Nándi immáron két hónapos (és több, mint hat kilós!). Pont ma pedig meg is kapta az ilyenkor járó kötelező védőoltásokat is – egészen pontosan hármat egymást követően. (Szegény gyermek, három szurit még én se bírnék könnyűszerrel...) Mindenesetre mi élvezzük a szülői lét minden egyes percét – sőt, másodpercét –, ezért sem jut időm írni. No meg azért sem, mert újult erővel vetettük bele magunkat a munkába, miután egy hónapja egy harmadik kéziratomat is leadtam – de még a másodikról se tudok semmit, amit mellesleg már hónapok óta leadtam bírálatra.
Címkék:
botanika
,
Diamond Head
,
Kapi'olani
,
képek
,
mentő
,
mobil
,
Nándi
,
növény
,
Nyürrös
,
Obama
,
óceán
,
panoráma
,
tűzoltó
,
városkép
,
visszatekintés
,
Waikiki
2016. július 26., kedd
Elment a Darby néni a vásárba...
Általános népi bölcsesség, hogy munkanapokon csodálatosan süt a Nap és az ember vágyakozva néz ki a munkahelye ablakán repesve várva a hétvége bekövetkeztét, hogy akkor végre a szabadban lehessen. Valamikor péntek este pedig leszakad az ég, és hétvégén természetesen egész végig esik. Nos, ez természetesen itt is így van – annyi különbséggel, hogy az elmúlt hétvégén nem egyszerűen esett, hanem egy trópusi vihar tette tiszteletét a szigetek közelében.
2016. június 27., hétfő
Nándi hazatért
Itteni idő szerint június 23-a este 10:58 óta köztünk van. A kórházból tegnap délután jöttünk haza, de a környezetváltozás kissé megviselte. Most van az első nyugodtabb pár óra, így most van rá időm, hogy a blog keretein belül is bejelentsem megérkeztét. Hajrá Nándi, sok sikert az életben!
Képet nem teszek fel róla, nehogy 30 év múlva a világ legsikeresebb embereként azon kelljen problémáznia, hogy az egész világ megtekintheti pelenkában a neten. (Persze, ha valaki kér, annak szívesen küldünk fotót róla privátban, csak kérjük, hogy ne közölje a nagyvilággal. Köszönjük.)
U.i.: bár most két hét szabadságot kaptam ennek örömére, még nem tudom, mennyi időm-energiám lesz az egynapos kirándulást bemutató posztom második részére. Azért igyekszem még a hónapban befejezni. :)
U.i.: bár most két hét szabadságot kaptam ennek örömére, még nem tudom, mennyi időm-energiám lesz az egynapos kirándulást bemutató posztom második részére. Azért igyekszem még a hónapban befejezni. :)
2016. május 8., vasárnap
Nándi
Legtöbb olvasóm már tud róla, de mégiscsak a legjobb, ha írásban is megtesszük a hivatalos bejelentést a trónörökös érkeztéről: Nándi úgy gondolta, hogy Oahu szigete szolgáltatja erre a kifogástalan alkalmat, és így is tett. A bejelentés aktualitását az adja, hogy a holnapi, Pearl Harbort bemutató posztom második részében levő fényképek alapján úgyis mindenki számára nyilvánvalóvá válna a dolog :)
Érkezte június végére várható, és ebből bárki kiszámolhatja, hogy bizony egy ideje velünk van már, így már pár kórházi látogatáson is túl vagyunk. Ez remek apropója lenne az itteni egészségügy bemutatásának, de ezzel még várok egy kicsit. Ugyanis úgy vagyok vele, hogy inkább akkor írnék róla, ha magunk mögött van az egész procedúra és az egészre rálátással bírok.
Addig pedig kaptok egy képet egy április eleji egész napos kirándulásunkról – amelyről természetesen idővel ugyancsak beszámolok – hogy mindenki lássa a növekvő pocakot:
Feliratkozás:
Bejegyzések
(
Atom
)