Esőerdei kirándulás: látogatás a Mānoa vízeséshez I.

Molt hét vasárnap egy régóta esedékes túrát kellett bepótolnunk: ugyebár a poszt címében is szereplő patakról kapta a nevét az egyetemi kampusz, illetve egy egész városrész is. Azonban eddig csupán az alsó szakaszát állt módomban megtekinteni, és csupán hallomásból tudtam, hogy egy fentebbi részen van egy vízesés is, amit mindenképpen érdemes megtekinteni. Már csak azért is, mert nincs olyan messze az egyetemtől, és nem olyan nagy kihívás ezt a túrát megtenni (ellentétben egy másikkal, amihez még korábban volt szerencsém). Szóval reggel negyed 8-kor nekiindultunk, hogy gyorsan megtegyük, de – amint az kiderült – kissé alulbecsültem a séta időtartamát (kissé több lett, mint 3 és fél óra, bár ezt annak is köszönhetjük, hogy visszafelé inkább leültünk egy mexikói kifőzdénél harapni egyet). Mivel ilyen hosszúra sikeredett az elfoglaltság – és ennek megfelelően egészen sok képet tudtam készíteni – ezért úgy gondolom, hogy a legegyszerűbb kettéválasztani a posztot és két részletben közölni: egyet az odaútról, egyet a visszaútról. Jöjjenek hát a képek, kevés szöveggel, de annál szebb látnivalókkal!

Első kép egy helyi általános és középiskoláról (Punahou School, ha valaki szeretné megnézni a honlapját): elég jó kis tojáslabda-pályájuk van, nemde? Egyébként elég nagy területen fekszik, és van minden, mint a búcsúban: teniszpályák, könyvtár, színház, de még egy saját kis kápolnájuk is.

Épp edzést is tartottak a jövő nagy reménységeinek.

Megszokott külvárosi látkép. Ha jól tévedek, akkor a baloldali hegyet hívják Tantalusznak, ami kb. szemben van és úticélunk kb. azt Olümposznak. Szóval nem csak városneveket vesznek kölcsön amerikai barátaink, hanem a hegyekét is. 

Elég kihalt volt a környék így szombat reggel, de azért találkoztunk pár élőlénnyel: például ezzal a kerítésen pihenő galambbal is. Egyébként errefelé többféle is előfordul, de általában kisebb méretűek és kevésbé gusztustalanok, mint az otthoniak. De majd szeretnék egy bemutató posztot a sziget rendkívül diverz madárvilágáról is, tehát most nem fejtegetném ezt a témát részletesen :)

A Mānoa völgyében. Az esőerdőben – rendkívül meglepő módon – láthatóan éppen esik.

Egy kínai temető. Azért ilyet is ritkán látni otthon. Remélem fényképezésemmel nem zavartam meg az ősök szellemét.

Ez a kőori a bejáratnál nagyon tetszett nekünk, így kénytelenek voltunk megörökíteni.

Ez pedig az előző kép baloldalán levő növény virága. Egész pofásan néz ki :)

Hegyhódítás közben. Egyébként itt még nem esett, de a fű kinézetéből kikövetkeztethető, hogy nem szoktak nagy aszályok lenni (egyébként is öntözik őket orrba-szája: főleg egy vihar kellős közepén vicces, amikor az automatikus öntözőrendszer bekapcsol).

Ilyen kis cuki gyíkokból rengeteg van a szigeten, így az albérletünk szomszédságában is, néha be is tévednek a lakásba. Ez itt éppen a kerítésen szeretne napozni, amit két dolog akadályoz meg: 1. a Nap hiánya, 2. háborgatásunk. Egyébként ez olyan, hogy ha megijesztik, akkor elő tud villantani egy szép nap bőrlebernyeget, hogy nagyobbnak tűnjön. Sajnos pont akkor csinálta, amikor éppen nem fotóztam fene a pofáját. Mindenesetre a madarakhoz (és gekkókhoz) hasonlatosan jelenlétük kifejezetten örvendetes, mivel csilliónyi rovart zabálnak fel... és még így is rengeteg csótány van... szóval nem akarom elképzelni, mi lenne itt ezek nélkül a természetes rovarirtók nélkül :)

A Mānoa egy fentebbi szakaszán. Összevetve az egyetemnél készült képekkel, látszik, hogy azért még sokkal kisebb patakocskáról van szó.

Most már mindjárt ott vagyunk.

Most már tényleg az erdő szélén vagyunk, de Honolulu külvárosa egészen idáig elnyújtózik.

Még egy utolsó visszatekintés a Belvárosra.

 Illetőleg a Tantaluszra.

És megérkeztünk az erdőbe.

Erdő, erdő, erdő, mānoai esőerdő... madár (is) lakik abban, madár lakik tizenkettő(ezermilliárd).

Még ilyen kis dögök is voltak a virágban. Nem tudom, említettem-e már, de esett. És meleg is volt. De mindez a poszt végén levő videóból is kiderül :)

Sok az eső, a levelek így jó nagyra tudnak nőni.

Egy nagyon vicces kedvében levő túrázó az írta a táblára, hogy "szaltózz egyet" :)

Banyafák itt is vannak.

Meg bambusz is.

Sőt, még banyafa-kapu is, mellette egy bambuszerdővel, ahonnan kiváló túrabotokat szereztek a szép számmal megjelent túrázó társaink is. Itt persze mindenki megállt egy fotóra: jellemző egyébként, hogy – nem csak itt, hanem később is és mindig – önként felajánlotta valaki, hogy készít rólunk egy közös képet is (bár a túrázók többsége pedig egyszerűen szelfibotot használt). Bár ezek a közös képek általában meglehetősen rosszul sikerültek (majd még lesz pár a következő részben is), értékelem túrázó társaim kedvességét, és némi fotóbolt után ez a kép is már egész használhatóan néz ki. Egyébként pedig már csak azért sem neheztelek rájuk, mert még most sem tudom mindig normálisan használni ezt a gépet, pedig már öt éve megvan. Ja, és még Edina is kapott egy használt bambusz túrabotot az egyik, már visszafele tartó túrázótól. Ezek a népek már csak ilyen kedvesek, na.

És hogy tovább csigázzam olvasóimat: azt hiszem, ez a legmegfelelőbb alkalom, hogy lezárjam a képes beszámoló első részét, hiszen a következő kép már a vízesésről készült (mindeközben sátánian gonosz kacaj hangzik a háttérből), igyekszem pár napon belül feltölteni az arról és a visszaútról készült képeket is. Addig pedig kaptok egy videót is arról, hogy milyen egy trópusi esőerdőben létezni: 

Megjegyzés: nem idegrángásaim voltak, hanem azért pislogtam annyit, mert folyamatosan folyt a szemembe az izzadtság :)

U.i: BRÉKING, az előbb betévedt az első szupercukiság gekkó a lakásba, ez errefelé nagy szerencsének számít, illetve az emberek háziállatként is tartják. Igyekszünk jól tartani őkelmét :)

Láthatóan nem túl nagy állatról van szó (mellette egy összegyűrt blokk), a következőleg elkészült képen már a  mögötte levő befőttesüveg falán mászkál.