Vegyesfelvágott: pár dolog, amire a hónapok alatt rácsodálkoztam VI.

Nos – amint azt pár napja ígértem – itt a februári második poszt, a blog legtöbb részt megért sorozatának legújabb tagjával.

Térjünk rá az ételekre. Azt hiszem, mindenkinek van valami elképzelése az amerikai élelmiszerkultúráról, és szerintem az nem is áll igazán messze a valóságtól. :) Tulajdonképpen számunkra az itteni létben az egyik legnagyobb kihívást az itteni élelmiszerek khm, európai szemmel kissé alternatív minősége jelenti  (én speciel emiatt örülök, hogy kútba esett a szabadkereskedelmi megállapodás az EU és az USA között, mert ezekkel a termékekkel én nem kívánnék otthon találkozni). Ilyen például, hogy a boltban az esetek nagy részében kizárólag azt a gumiszerű, szeletelt és zacskózott fehér kenyeret lehet csak kapni, amit otthon az ember még végszükség esetén sem hajlandó megvenni.

Erről beszélek, aminek nagyjából 95%-a levegő. (Forrás) 

Egyébként igazából ezt nem is nevezném kenyérnek, hanem inkább kalácsnak, mert annyira édes a tésztája... ez mondjuk itt mindenre igaz: az élelmiszerek vagy túl édesek, vagy savanyúak (valamilyen rejtélyes oknál fogva rajonganak ezért az ízért is) – például vehetsz savanyú tésztájú kenyeret, amelynek olyan íze van, mintha ecetbe mártogatták volna (azt most nem tudom, hogy a kovász teng-e túl benne, vagy csak beledöntöttek pár kiló citromsavat). Viszont aminek savanyúnak kellene lennie, nos abból valahogy kihagyják ezt az ízkomponenst: szerintük a háztartási ecet 5%-os, ami arra sem elég, hogy hozzáöntve kissé megsavanyítsam a savanyú uborkákat (mivel azt meg valahogy furcsán édesre-savanykásra készítik el, borzalom). Azért lehet kapni baguette-et, english muffint, esetleg bagelt is, és ezek már egészen hasonlítanak az otthon is kapható változataikra. Azért egy jó kis tönkölybúzás, purpur vagy hajdinás kenyérért bármekkora összeget ki tudnék adni most már, annyi szent. 

Ugye hamburgert, loco moco-t*, kalua porkot**, barbecue-s ételeket***, meg steaket (szigorúan csak félig átsütve, istenkáromlásnak veszik, ha teljesen átsütve kéred), azt tudnak csinálni. De hát ezt meg nem lehet minden nap enni... vagyis gondolom páran itt azért megpróbálják. Viszont életem leggusztustalanabb gasztroélményét is itt kaptam meg: a s'more szerintük egy desszert, ami finom. Szerintem meg kínozni lehet vele – azért megköszöntem a kedves amerikai kollégámnak a fáradozását, amikor készített nekem is egyet. Ez az a cucc, amikor a tábortűzön (vagy munkahelyen a mikróban) a mályvacukrot megolvasztják, és egy kocka csokoládé kíséretében beteszik két kekszdarab közé. Nyami, ugye? Inkább instant diabétesz, amit mindenkinek ajánlok messziről kerülni.

Már pusztán a látványától is rosszul vagyok. Forrás.

Szóval amint az látszik, inkább a feldolgozott kajákért vannak oda. No meg az üdítőkért: rajtam kívül azt hiszem csak egyetlen kollégát látok vizet inni (aki egyébiránt egy igazi farmergyerek, szóval szerintem ez rá a magyarázat), a többiek mindenféle színes cukros löttyöket isznak, amelyek ránézésre lehetnének akár radioaktívak is. :) Olyannyira rosszul vannak attól, hogy ha valamin látszik, hogy miből készül, hogy amikor néhanapján egy kis sült májat viszek be ebéd gyanánt, garantált a kiakadás – általában ilyenkor csak azt mondom, hogy nem akarja tudni, mit eszek. :) Ennek van egy további előnye is, miszerint itt valószínűleg tényleg senki nem eszik májat, így a boltokban pofátlanul olcsón lehet venni nyers májat, illetve májpástétomot is – nagyjából annyiba kerülnek, mint otthon. Összehasonlításképpen  ökölszabályként elmondható, hogy – jelenlegi árfolyamot tekintve – a legtöbb élelmiszer ára nagyjából háromszoros szorzóval szerepel az otthoniakhoz képest. Egyébként gyakorlatilag minden élelmiszert hajóval hoznak – egy ilyen kis sziget nem tudna ellátni egymillió embert – de elvileg nem ezért a nagy drágaság, hanem az egyéb költségek miatt: munkabérek, adók, és hasonlók miatt. Emellett az érv mellett szól, hogy a helyi termesztésű gyümölcsök  sem olcsóbbak, mint az import termékek, sőt. Viszont finomabbak: pl. az almabanánra nagyon rákaptunk újabban, és a neve is találó: tényleg van a banán íze mellett valami savanykásabb, a granny smith-re emlékeztető ízkomponense is.

Egyébként ezek kisebbek, mint az otthon is kapható banánfajta, nagyjából kétharmad akkorák lehetnek. Forrás.

Gyümölcsöknek egyébként nyilvánvaló módon egész garmadáját lehet kapni horror áron: mangó, papaya, avokádó és hasonlók, de az ember sokkal jobban jár anyagilag, ha van egy mangófája – vagy egy ismerőse egy mangófával. :) Ananász is van, de mint azt már ugye említettem, már nem feltétlenül itt termesztik. Ami ezeknél érdekesebb, mert ittlétem előtt még sosem találkoztam velük, azok a csillaggyümölcs (star fruit) és a sárkánygyümölcs (dragon fruit), előbbinek az alakja, utóbbinak a pikkelyszerű héja adhatta a nevét.

Ugye nem kell mondanom ez melyik? :) Egyébként elvileg ez egy sóskaféle termése, ennek megfelelően oxálsavat tartalmaz és kissé savanykás. Az oxálsavtartalma miatt vesebetegeknek ellenjavallt. Forrás.

Főleg az utóbbi ízét kedvelem, nagyon frissítő. Egyébként egy kaktuszféle termése, gyakran látom munkába menet, ahogy a volt elnök úr egykori iskoláját szegélyező kaktuszsoron éppen betakarítás folyik. 

Forrás

Ezeken kívül megemlítendő még a több tucat különböző salátatípus, a mindenféle távol-keleti bevándorlók által hozott fajták. Erről jut eszembe a személyes kedvencem is: a koreai ételekben található spenót, amely elrághatatlan, így nagyszerű állkapocsizom-erősítőként is funkcionál. Viccet félretéve, tényleg szeretem, ahogy megkedveltem a koreai konyhát is: van a közelben egy egészen jó kifőzde, ahonnan lehet mindenféle finomságot hozni. Tökféle is rengeteg van (párról már ejtettem is szót), viszont sajnos mindnek japán neve van, így nem tudom azokat megjegyezni, egyetlen kivétel a kabocsa.

Férfiolvasóim valószínűleg a blog indulása óta szeretnének választ kapni a legfontosabb kérdésre: mi a helyzet a sörökkel? A rövid válasz erre az, hogy az olcsó és mindenhol kapható márkák kerülendők, mivel leginkább a sárgára színezett szénsavas víz kifejezés írja le a Budweiser (az itteni, nem az eredeti cseh!) és társai minőségét. Nem érdemes továbbá ún. búzasört sem venni, mivel az amerikaiaknak ebből az egész búzasörösdiből annyi szűrödött le, hogy a sörbe citrompótlót kell tenni, és azzal meg is volnánk. Viszont a helyi likvid alohás, illetve egyéb mikrosörfőzdék (vagy legalább a nagy cégek részéről annak álcázott) által gyártott IPA és APA sörök igencsak megérik az árukat. Ami nem olcsó: itt hatos rekeszekben árulják ezeket, egy üveg nagyjából három és fél decinek felel meg, mindezt 10 dollár körüli összegért. Ha valakinek mindez mégsem jönne be, borokból hoznak ide Dél-Amerikából (Chile, Argentína), Ausztráliából, és Új-Zélandról is, ezek egyáltalán nem rosszak, a kaliforniaiaktól nem vagyunk különösebben elájulva.

Ennyit mára a gasztrokalandokból, annyit még elmondhatók, hogy a rakétahajtóanyagos cikket leadtam és visszakaptam az értesítést a nukleobázisosról: egy pár napot el fogok tölteni a javítgatásával, de egyébként alapvetően tetszett a bírálónak. Hurrá!

* Aminek a jelentését szerintem a spanyolosok már megfejteni vélték: nagyjából őrült fikát jelent, de ez pusztán véletlenül, a keresztelő nyelvismeretének hiánya miatt alakult így. Nagyjából ugyanez történt, amikor Magyarországon egy Tinónak elkeresztelt autótípust próbáltak ezzel a névvel forgalmazni.

** Ehhez is valamiféle beteges vonzalmat érzek a loco mocohoz hasonlóan :)

*** Amit így leírva még sosem láttam itt, mindenütt csak BBQ-ként hivatkoznak rá. Nem tudom, hogy otthon is így van-e, de szerintem ehetetlenül édes.