Az előző előtti hétvégén úgy gondoltuk, itt az ideje, hogy elvigyük a gyermeket élete első túrájára. Választásunk a Mānoa vízesésre esett, mivel ez könnyen megközelíthető otthonunktól, és a túraútvonal sem annyira megerőltető – legalábbis a vízesés közvetlen környezetét leszámítva, ahol már eléggé nedves és csúszós a talaj. Az első idevezető túránktól eltérően most a tömegközlekedést választottuk az odagyaloglás helyett, mivel a busz gyakorlatilag az erdő és a város találkozásánál tesz le minket, amivel nagyjából egy órát spóroltunk irányonként.
A vízesés felé nézve a buszmegállótól pár méterre. Az egyetemi kampusz a hátunk mögött van pár kilométerrel. Az első túránk során még nem tudtam, de a főnök itt lakik, a háza éppenhogy lelóg a kép bal sarkáról. :) Egészen jó helyet választott lakhelyül, mondhatom. :)
Egy panorámakép idekívánkozik.
Esőerdei túra, I. rész.
Az első túránk idején nagyjából itt készítettük az első videót. Továbbá a gyermek első cameója a blogon!
A múltkori túrán már készült kép az asszonypajtásról ennél a fánál, most megmutatjuk, hogy ketten is beférni oda. :)
Vízesés a távolban.
Végre ott vagyunk...
...ahol persze mindig csúcsforgalom van. :)
Még egy közeli mozgóképre is futotta, aztán elindultunk hazafelé.
Azért a buszra várva fényképeztem még egyet.
Amúgy zajlik az élet rendben, az elmúlt hetekben egy németországban doktoranduszkodó etióp kollégának nyújtottam segítséget a cikkének megírásában, aki (most már) tavalyelőtt jött a laborba egy hónap erejéig. Mindez igazából nem releváns a mondandóm szempontjából, de mindenképpen le akartam írni micsoda kacifántos élettörténetek vannak, és milyen érdekes módokon tudnak azok összetalálkozni! :) Szerencsére elvileg a részemmel immáron végeztem, így most már teljes erővel összpontosíthatok a decemberi hónap során elvégzett egyetlen sikeres kísérletem eredményeinek feldolgozására. Most már utólag elmondhatom, egy szilárd rakétahajtóanyag (ammónium perklorát) bomlását vizsgáltam – nem akartam, hogy bárki is feleslegesen izguljon, így inkább a csokoládés témánkról meséltem. :)
Szóval igen, vannak izgalmas projektek ebben a laborban: nem csak űrhajózásban használt polimerek, hanem például repülőkbe való tüzelőanyagok (JP-10) vizsgálata is folyik, de segédkeztem egy, különféle robbanóanyagok további vizsgálatát megcélzó pályázati anyag összeállításában is. Azaz valaki nagyon izgalmas vegyületekkel fog dolgozni, aki – és ezt nyomatékosan leszögezném – nem én leszek. :) Ezt a fenti kísérletet is csak azért én végeztem el, mert szőrmentén kapcsolódik a már decemberben publikált cikkünkben vizsgált anyaghoz. De a továbbiakban visszatérek az űrbeli molekulákhoz, és egy kellemes halszagú (nem szagoltam egyébként) vegyülettel fogok dolgozni.

Most irigyelve vagytok - itt is napos az idő, csak egy "kicsivel" hidegebb van, bár mire hazajöttök, már itt is nagyjából tavasz lesz. :))
VálaszTörlésHát, azt erősen reméljük, hogy jó idő lesz. Nincs kedvünk mínuszokba érkezni! :)
Törlés"De a továbbiakban visszatérek az űrbeli molekulákhoz, és egy kellemes halszagú (nem szagoltam egyébként) vegyülettel fogok dolgozni." - gyanús vagy Te nekem; ugye, láttad a Breaking Bad c. sorozatot? ;))
VálaszTörlésMost gáz leszek, de nem vagyok nagy sorozatnéző. Egyébként az első epizódot pont láttam, és az rendkívül tetszett. Olyannyira, hogy úgy voltam vele, hogy ennél már jobb nem lehet, és a csúcson kell abbahagyni. Edina persze végignézte az egész sorozatot, és szerinte nem lett rosszabb idővel, tehát egyszer mindenképpen neki kell veselkedjek.
TörlésSajnálom, muszáj leszel. ;))
TörlésJanuár, február, itt a nyár. x))
VálaszTörlésGyühet az új proszt! :))
Meggyütt :)
TörlésPompás, köszönjük! :))
Törlés