Az előző előtti hétvégén úgy gondoltuk, itt az ideje, hogy elvigyük a gyermeket élete első túrájára. Választásunk a Mānoa vízesésre esett, mivel ez könnyen megközelíthető otthonunktól, és a túraútvonal sem annyira megerőltető – legalábbis a vízesés közvetlen környezetét leszámítva, ahol már eléggé nedves és csúszós a talaj. Az első idevezető túránktól eltérően most a tömegközlekedést választottuk az odagyaloglás helyett, mivel a busz gyakorlatilag az erdő és a város találkozásánál tesz le minket, amivel nagyjából egy órát spóroltunk irányonként.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vízesés. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vízesés. Összes bejegyzés megjelenítése
2017. január 19., csütörtök
2015. szeptember 16., szerda
Esőerdei kirándulás: látogatás a Mānoa vízeséshez II.
2015. szeptember 6., vasárnap
Esőerdei kirándulás: látogatás a Mānoa vízeséshez I.
Molt hét vasárnap egy régóta esedékes túrát kellett bepótolnunk: ugyebár a poszt címében is szereplő patakról kapta a nevét az egyetemi kampusz, illetve egy egész városrész is. Azonban eddig csupán az alsó szakaszát állt módomban megtekinteni, és csupán hallomásból tudtam, hogy egy fentebbi részen van egy vízesés is, amit mindenképpen érdemes megtekinteni. Már csak azért is, mert nincs olyan messze az egyetemtől, és nem olyan nagy kihívás ezt a túrát megtenni (ellentétben egy másikkal, amihez még korábban volt szerencsém). Szóval reggel negyed 8-kor nekiindultunk, hogy gyorsan megtegyük, de – amint az kiderült – kissé alulbecsültem a séta időtartamát (kissé több lett, mint 3 és fél óra, bár ezt annak is köszönhetjük, hogy visszafelé inkább leültünk egy mexikói kifőzdénél harapni egyet). Mivel ilyen hosszúra sikeredett az elfoglaltság – és ennek megfelelően egészen sok képet tudtam készíteni – ezért úgy gondolom, hogy a legegyszerűbb kettéválasztani a posztot és két részletben közölni: egyet az odaútról, egyet a visszaútról. Jöjjenek hát a képek, kevés szöveggel, de annál szebb látnivalókkal!
Feliratkozás:
Bejegyzések
(
Atom
)
