Egy nap alatt Oahu körül II.

Hihetetlen, hogy már megint eltelt majd' két hét és nem írtam. Ez a gyereknevelés ha lehet, még jobban felgyorsítja a napok múlását – pedig amióta itt vagyok, így is túl gyorsan telnek.*

Amúgy nem túl sok leírnivaló történt az elmúlt két hétben – már a kórházi tapasztalatainkon kívül, de az egy külön posztért kívánkozik. Végre szabadságon voltam (két hetet kaptam), ami már igencsak kijárt nekem – lévén az előzőt még Krétán töltöttük másfél éve (tavaly januárban). Az eltelt idő alatt leginkább Nándi körül forgott a világ: volt pár vizsgálata, amelyek végeztével örömmel konstatáltuk, hogy nem csak mi érezzük úgy, hogy imád enni – az első pár napban szinte alig csökkent a testsúlya, kéthetesen pedig immáron majd' fél kilót hízott. Egyébként a bioritmusát az apjától örökölte, mert imád éjszakázni: ha rajta múlik, akkor negyed kettő körül ébred és reggel hatig fent is van. Ezt az elmúlt napokban próbáltuk tompítani azzal, hogy megpróbáljuk nappal ébren tartani valahogy, és akkor nyugodtabb éjszakák elé nézhetünk. (Mondjuk engem ez egyébként nem zavarna annyira, csak ugyebár ez a fránya munka nem engedi meg, hogy a természetes belső órám szerint éljek, a kutyafáját. :) ) 

 No de folytassuk azzal, amit már lassan egy hónapja félbehagytunk: az egynapos körút második felével!

Valahogy múltkorjában lemaradt a botanikus kertben készült fényképek közül az utolsó kettő. Ez a látvány a tó felől a parkoló felé visszamenve fogadott bennünket.

Amúgy errefelé eléggé tipikus fotótémák ezek: zöldellő park, zöldellő pálmák, háttérben zöldellő hegyek. Ez fotó tulajdonképpen a szigetnek elég sok pontján készülhetett volna.

Tovább autókázva megálltunk a Tropical Farmsnál, ami tulajdonképpen egy turistacsapda és mindenféle dolgot lehet kapni. Ezek közül a legérdekesebb a makadámiadió mindenféle ízesítésben – és még kóstoló is van! Továbbá elvileg a környéken vettek fel elég sok jelenetet a Jurassic Park c. filmhez: ha valakinek beugrik a mezős jelenet, ahol egy farönk mögé bújnak főhőseink a nem tudom milyen dínócsorda elől, nos, akkor elvileg az a farönk még mindig valahol ott van a környéken (de ezt nem csekkoltuk). Ezután tovább haladva a Kualoa Regional Parkhoz értünk, amelynél látható ez az elég jellegzetes alakú sziget, és amelyet "Kínai Kalap sziget"-nek (Chinaman's Hat vagy Mokoliʻi).

A sziget angol neve nem igényel hosszas magyarázatot azoknak, akik láttak már tradicionális kínai kalapot. Az őslakos neve viszont igen: 'kis gyík'-ot jelent és a legenda szerint egy nagyobbacska gyík (vagy sárkány) levágott farkának a vége. A teste pedig a partról a sziget belseje felé nézve látható hegyláncok. Úgy tűnik, hogy a rendkívül részletgazdag mesék kitalálása eleink által egészen univerzális jelenség. :)

A sziget a parttól mindössze kb. 560 méterre (614 yardra) van és nagyjából 5 hektár területű, tehát nem valami nagy szikláról beszélünk. Nándi pedig még a pocakban van.

Ez pedig már a Laie pont, ami élőben – ha lehet ezt mondani – még jobban néz ki. A közelben van a Polinéz Kulturális Központ, a benne zajló előadások mára a sziget egyik legnagyobb turistalátványosságává nőtték ki magukat. A mormonok működtetik egyébként és az alkalmazottak nagy része ösztöndíjas egyetemista, akik egyébként nem tudnák kifizetni a tandíjukat.

Még egy fotó a Laie pontról.

És még egy, mert jól néz ki. :)

 A kedves nej megpihen a fa árnyékában.

Ha jól rémlik, akkor ez a Sunset beach. Ez már a sziget északi oldalán van.

Próbáltam egy laza szörföst is megörökíteni.

Ez pedig már a "Sharks Cove" (a "cove" magyarul kisebb 'tengeröblöt' jelent, a "shark"-ot talán nem kell magyarázni). Cápák nincsenek, viszont a helyszín elvileg kiválóan alkalmas búvárkodásra. Hát ez utóbbit igazából nem próbáltam, így nem tudom megerősíteni.

Ez pedig egy titkos helyszínen van.

 

Ugyanis a gonosz turisták állandó jelleggel jó poénnak tartják, hogy meglovagolják szegény pihenni kívánó tengeri teknősöket.

Pedig szegények csak pihenni akarnak. De most komolyan: kinek esne jól, hogy a jól megérdemelt parti napfürdőzés közben valaki egyszer csak ráülne?

Egy holdbéli táj.

Majd betértünk a Dole-ültetvényre is. 

Ültetvény már nincsen – igazából ez egy újabb turistacsapda – de azért pár tő ananászt meghagytak mementóként. Ugye arra már egyszer rácsodálkoztam, hogy az ananász nem fán terem, továbbá említettem azt is, hogy valaha itt volt a világ ananásztermesztésének 80%-a. Mára a dicsőség a múlté, de azért igyekeznek méltóképpen megemlékezni az aranykorról. :)

Érésben lévő ananász közelebbről – egyébként meglepően sokáig tart neki a dolog: majd' két évig tart, hogy az első virágokat meghozza, aztán még fél év kell a termésnek, hogy megérjen. A következő posztom témáján még gondolkodom, de vannak ötleteim, szóval semmi pánik! :)

* Azt gondolom már mindenki észrevette, hogy gyermekkorában mondjuk másfél óra az örökkévalóságnak tűnt, felnőttkorában észre sem veszi, hogy eltelt egy nap. Biztos vagyok benne, hogy voltak pszichológusok, akik az életkornak az idő percepciójára gyakorolt hatását vizsgálták. Ha valaki tud róla, kérem ossza meg velünk, mert engem igencsak érdekelne, hogy mire jutottak.