Jó ideje már annak, hogy felsétáltunk az amúgy hozzánk közel eső Tantaluszra, így múlt hétvégén úgy döntöttünk, ezen mindenképpen változtatni kell. Most nem gyalog mentünk, mert ellustultunk nincsen normálisan kiépített járda a hegyre felvezető úton, és nem akartunk a gyerekkel az autók között grasszálni – egy nagyon kedves magyar barátunk vitt fel, hogy piknikezzünk egyet a fűben. A folytatásban a kilátón készített pár fényképpel kedveskedem kedves olvasóimnak.
Nagyjából délután négy felé lehetett, de azért a Nap még felettünk járt. Ettől függetlenül a vízről tükröződő fény jól kiégette a retinánkat – és a fényképezőgépét is. De ez mindegy is, az előtérben levő két pálmafa a mögötte felsejlő várossal szerintem jól néz ki.
Voltak, akiknek nem volt elég a kiépített kilátó, és közelebbről kívántak fotografálni. Nekem azonban megfelelt a kijelölt helyszín is, hogy megörökíthessem a kilátást Waikiki irányába.
Úgy tűnik, hogy a balomon erősebb volt a gravitáció (esetleg a Föld görbülete nőtt meg hirtelen), mert szinte az összes képemen lentebb van a horizont azon az oldalon. De a repülő a feltehetőleg nagyon boldog turistákkal éppen leszállni készül, és ezt bizony le kellett fényképeznem.
Sőt, még egy konténerszállító-hajó is felvillan az erősödő gravitációs anomália ellenére – vagy éppen annak megfelelően, hiszen balfelé halad :)
A Diamond Head, előtérben az egyetemi kampusszal.
Hátrafelé nézve a Mānoa völgye látható, a szigetnek általában felhőkbe burkolózó északi részével.
Még egy közeli a kampuszról, a Diamond Headről és Waikikiről.
Továbbá egy közeli Nándiról is, láthatóan jól érezte magát. :)
Ezen felül a laborban sem áll meg az élet: az adenines cikket pár napig javítottam, de már el is fogadták és valószínűleg 1-2 hónapon belül nyomtatásban is megjelenik. A héten az etióp doktorandusszal közös cikkemet javítgattam – volt mit, mert végül közel 500 változtatást eszközöltem, illetve ajánlottam. Remélhetőleg a következő verzióban már csak kétszámjegyű összegnyit találok. :)
Köszönjük szépen! :))
VálaszTörlésDe jó volt olvasni-nézni! És ez a kicsi Nándi-csoda!! :)
VálaszTörlésKedves Sasa, tudod, hogy mivel maradtam el?
VálaszTörlésNagyon Sok Boldog Névnapot Kívánunk Neked!
Köszönöm szépen! Cserébe majd kaptok egy új posztot a napokban :)
TörlésVárjuk az új posztot, addig is egy kis csemege a múltból:
Törléshttps://www.youtube.com/playlist?list=PL5VnBqAoWN1xxIenD6t6jqIcoCIbS7npX
Te is szerepelsz pár régi videón, Sasa! :))
Hú, ezek nagyon jók! A #13-as videón látható koncertre még emlékszem is halványan :)
TörlésÖrülök, hogy tetszenek - így egy kicsit talán még jobban meg vagyunk örökítve az utókornak. :))
TörlésLebuktál, beeeeng! ;))
TörlésNem volt a napokban új poszt.
Most lesz? :))
Mikor jöttök haza?
Tényleg nem volt, még az utolsó hetek is tartogatnak meglepetéseket, így teljesen el vagyunk havazva. Ápriis 12-én indulunk, 14-én (pénteken) érkezünk. Ha nem tudok addig írni új posztot, akkor majd legfeljebb személyesen elmesélem a legújabb izgalmakat! :)
TörlésHát igen, Hawaii nem kicsit van innen messze, az tény. :))
TörlésAz már alig több mint egy hét, és kívánom, hogy kellemes és eseménymentes utatok legyen!
Jó utat hazafelé, fiatalok!
TörlésKöszönjük! A 24 órás utazás közben pedig remélhetőleg lesz időm megírni, mik történtek az elmúlt hetekben. :)
Törlés