Ház/cicaszitterkedés az északi parton III.: hétvégi autós kirándulás

A sorozat első részében elmeséltem, hogyan is jutottunk eme nagyszerű lehetőséghez, a másodiknál pedig egy kis ízelítőt adtam az autózás élményéből (legalábbis annak jobbik oldaláról, a dugóban állásról készült felvételeket jótékonyan nem osztottam meg veletek :D). A sorozat záró epizódjában a házvigyázást megkoronázó, egész napos autós kirándulásunkat osztanám meg a nagyérdeművel. Ezt a kirándulást ötösben tettük meg volt doktori témavezetőmmel és családjával, aki öt – remélhetőleg felejthetetlen – hónapot töltött itt ugyanabban a laborban dolgozva, ahol én is vagyok. Igazából ezt az egészet csak azért említem meg, mert így elmesélhetem azt a szerintem szerfelett érdekes történetet, miszerint egymástól teljesen függetlenül kerültünk ugyanide, Magyarországtól több, mint tízezer kilométeres távolságba. Illetve, mondjuk úgy, hogy amikor szerencsét próbáltam ennél az ösztöndíjnál, akkor még nem tudtam erről. Pályázáskor szokás kérni ajánlóleveleket, nyilván tőle (is) kértem, és csak akkor derült ki, hogy közel fél évig együtt fogunk dolgozni – persze még nem tudhattam, hogy felvesznek-e végül. Szóval ebből is látszik, hogy kicsi a (tudományos) világ, itt mindenki ismer mindenkit, ha olyan szakterületen dolgozol :)

Node térjünk rá a képekre. Szövegelni lehet otthon is, távoli helyekről készült képeket meg csak távoli helyeken lehet készíteni, ugyebár. :) Az ún. Pali autópályán (alant a térképen 61-es útként jelölve) mentünk, aminek természetesen nincs köze egyetlen Pálhoz sem, 'szirtet' vagy 'sziklát' jelent hawaii nyelven. A következő fényképen meg is látjuk, miért.

Ugyanis az autópályának a sziget északi partja felőli végén van a Pali lookout (= őrhely), ahol a Hawaii szigetek utolsó – és legvéresebb – csatája zajlott le több, mint kétszáz éve (1795-ben). I. Kamehameha – akiről korábbi posztjaimban már párszor esett szó – a közelben szállt partra Oʻahun 10000 harcossal és itt verte tönkre a helyi erőket, hogy elsőként egyesíthesse a szigeteket egyetlen királyság alá. A képen egy illusztráció látható arról, hogy milyen taktikát alkalmazott: a helyen egy elég meredek szikla ('pali') áll, amibe szépen belelökte az ellenséget. Erről a helyszínről kapta az autópálya is a nevét.

Ha éppen nem egy csatában szeretnéd a mélybe lökni ellenségedet, illetőleg van időd nézelődni, akkor ilyen szép táj tárul eléd.

Itt a lényeg a középpontban levő dombos félsziget, amely a tengerészgyalogság egyik bázisának (MCBH) ad otthont. Ez ugye pont a sziget túloldalán van, mint Pearl Harbor, de a japánok erről az oldalról támadtak, szóval ez a bázis kapott először (9 perccel korábban) a jóból.

Egy panoráma az oldalbordával, mert az is kell.

Nehéz úgy mosolyogni, hogy közben nem látsz semmit a Napocska miatt. :)

Voltak vadon élő tyúkok is. Elvileg védettek, és a leglehetetlenebb helyeken lehet velük találkozni, akár bevásárlóközpontok parkolójában is. A kakasról – egy igen szép, kifejlett példány volt – sajnos nem tudtam jó minőségű képet készíteni. De azért a tyúkfamília többi tagjáról így is kaptok egy fotót.

Ez már a Templomok Völgye, ami – nevéhez igen hűen – egy olyan völgy a hegyek lábánál, ahol mindenféle vallási irányzathoz tartozó templom (és temető) található meg békében egymás mellett. Ez aztán a megvalósult vallási tolerancia!

A legnagyobb látványosság ez a Buddhista templom, amely az 1963-ban épült replikája egy, a Japán-szigeteken található, az UNESCO listáján szereplő majd' ezer éves templomnak – melynek neve magyar átírással Bjódóin. Mindezt az első japán megélhetési bevándorlók érkezésének 100 éves évfordulójára. A hegyek egyszerűen fenomenális hátteret adnak ehhez az épülethez.

A harang turisták általi működtetésű. Egyébként a templomot természetesen rendeltetésszerűen használják.

Belül egy majd' három méteres Buddha ül az aranyozott lótuszlevélen, közben füstölők illata terjeng a levegőben. Nekem ez volt az első ehhez hasonlatos élményem, és mondhatni, igencsak pozitívnak volt mondható.

A templomot körbeveszi egy halastó, volt egy fekete hattyú is némi eledelért kuncsorogva.

Amit aztán meg is kapott. Közben a tóban százszámra úszkáló óriási aranyhalak is szerettek volna kapni valamit a hamikából.

Mint említettem, több templom is helyet foglal a helyszínen, de azért valljuk meg, hogy küllemükben nem hasonlíthatók a fentihez. Persze tudom, hogy a külsőségek egyáltalán nem számítanak a hívők esetében, de a turistákéban igen :)

Kóbor macskák mindenütt – így itt is – vannak. Ez a példány éppen a déli napsütés elől menekült árnyékba, hogy sziesztázhasson egyet.

Az első részben már mutattunk panorámát az általunk felügyelt házból. De ebből sosem elég, ezért kaptok még egyet. :)

Aztán meglátogattuk a Kailua strandot is, itt a hullámok az északi parton általában tapasztalhatókhoz képest sokkal csendesebbek, így ez inkább a strandolók kedvelt helyszíne, mintsem a szörfösöké.

Egy négy kilométer hosszú, homokos partszakaszt kell elképzelni, pálmafákkal, és kellemesen hűvös óceánnal. Tökéletes helyszín egy hosszú, kirándulással telt nap lezárásának. Egyetlen hátránya, hogy a nyári hónapokban a portugál gályák elvileg nagyobb mennyiségben is megjelenhetnek, de mi nem láttunk egyet sem hál' Istennek (igaz, mi október legvégén voltunk itt, szóval lehet, hogy ez ennek is köszönhető).