Esőerdei kirándulás: látogatás a Mānoa vízeséshez II.

Hol is hagytuk abba az előző részt? Ja igen! Hát itt lennénk, megérkeztünk a vízeséshez:

Amiről annyit érdemes tudni, hogy kb. 50 méteres szintkülönbség mérhető a teteje és az alja között, kb. 2 kilométernyire Honolulu határától. De itt már a természet az úr :)

Szemmel láthatóan senkit nem zavar a tiltó tábla, páran még fürödtek is a kis tavacskában. Én sajnos ennél sokkalta gyávább vagyok, kifejezetten nem szerettem volna, hogy pár kődarab a fejemre essen :)

Még egy kép a vízesésről. Készült egy kép itt is rólunk, de sajnos annyira elborzasztóan rosszra sikerült, hogy nem lehetett használhatóra retusálni.

A kedves nej egy (igazából kettő) fa árnyékában. Itt is voltak olyan kedvesek, hogy lőjenek rólunk egy fotót, de szerintem ez jobban sikerült :)

A Mānoa visszafelé tartva. Sok volt a szúnyog, így inkább gyorsan visszamentünk a turistaösvényre.

Ágnes asszony a patakban mossa kezeit ha már egyszer a véres ruhát nem sikerült.

Még egy kép egy természetes gátról.

A látszat csal, ez már egy másik zúgó (ha egyáltalán annak nevezhető) egy kicsit arrébb.

Még ilyen fura alakú páfrányokba is bele lehet botlani, ha nagyon ügyes az ember.

Az ebből a növényből kilógó micsodáról meg aztán végképp fogalmam sincs, mi lehet. Botanikusok, osszátok meg velünk tudásotokat! 

Mobilkép egy madárról. Annyi madárfaj van itt, hogy ihaj, és még mindig látok újfélét. A fényképen láthatóval például sem azelőtt, sem azóta nem futottam össze. Ma pedig egy aranysárga színű repült el előttem az egyetemre menet, azt se tudtam, ki fia borja fiókája, szóval mindenképpen kellene egy posztot írnom az itteni madárfaunáról. Vagy ha van egy ornitológus az olvasók között, ne habozzon írni. Nagyon szívesen átadom a lehetőséget, lehet írni egy vendégposztot erről a témáról :)

Az erdőből kiérve a Nap is kisütött, mintha sose esett volna :)

A Tantalusz, amit két héttel később (az előző hétvégén) másztunk meg. Idővel majd erről is érkezik a képes beszámoló. Szerencsére igazán sok látnivaló van a szigeten, szóval nincs idő a henyélésre! (És egyébként se lenne :) )

A Mānoa völgyéből rálátni a belváros felhőkarcolóira, és még az óceán kékje is felsejlik közöttük.

Ráközelítettem, hogy mindenki jobban lássa :)

Hazafelé menet beültünk egy mexikói sütödébe. Ahogy azt már az előző posztban is említettem, itt is engedték a hozott sör fogyasztását (ők maguk nem árultak). Az étlapról enchiladát kértünk, és nem kellett csalódnunk. Voltam már ezen a helyen ebédelni a munkatársakkal egyszer (még érkezésem után pár héttel), akkor hamburgert kértem, és gigantikus adagot adtak. Jó hely, mindenkinek ajánlom ha erre vetné a sorsa (én se gondoltam volna még idén februárban sem, hogy itt leszek, szóval ezt sohase lehessen tudni), a hely neve: Serg's Mexican Kitchen. A sör helyi főzésű, ennek megfelelően különféle, a szörfözéssel és óceánnal kapcsolatos fantázianevei vannak: ezt például Big Wave-nek (Nagy Hullámnak) hívják. A sörösüveg fenomenális, az oldalán látható a hawaii szigetvilág (az ujjbegy pont Oahu szigetére mutat) és a Liquid (Folyékony) Aloha felirat. Ez utóbbi – nem túl meglepő módon  – egy rendkívüli előszeretettel használt szó: bármire ráírják, amit szeretnének eladni, és már özönlenek is a vásárlók.

A kedves nej örül a sörének. Közben szólt ám a mehikói zene (vagy nem pont az, mindenesetre lehetett volna rá ropni valamiféle latin táncot – ezúton is elnézést kérek a latin társastáncosok ismerőitől, hogy nem tudom megkülönböztetni őket).

A Kamehameha sugárút megjelenése a Chinookokkal véletlen koincidencia csupán, de ez így tökéletes. Szóval jelen van a haditengerészet a mindennapokban, hogy úgy mondjam.

Kellett egy közeli is erről a nem is olyan kicsi gnómról. Egyszerűen hihetetlen ez a helikopter... és már 1962 óta hadrendben állnak. 

Az amerikaifutball-pálya magasságában készült kép hazafelé menet. Erősen siettünk, mert ekkor nagyjából délután 1 volt, és nem szerettünk volna leégni (az erdőben védve voltunk, de a városban sajnos igen kevés az igazán nagy árnyékot nyújtó fa).

Nem túl meglepő módon ekkor már nem volt edzés :)

Bónuszkép a helyi kávé erősségéről (készült a lakásban, a terasz felé nyíló ajtó előtt), persze aki volt már Starbucksban, az meg sem lepődik ezen. Én speciel itt voltam először eme intézményben (mivel errefelé nem is találni másfélét, olyan ez, mint otthon bármelyik presszó), és nagyjából olyan árszínvonalon dolgoznak, mint otthon (csak kár, hogy az Magyarországon elég drágának számít, itt meg nem). Sajnos a normális presszókávét nem ismerik, viszont nagyon finom mentaszirupot tudnak adni a kapucsínódhoz. 

Ha valakiben felmerülne a kérdés: igen, megpróbáltam, és majdnem sikerült leolvasnom az órámat a kávén keresztül nézve. :)