Naplemente és választások

Éppen ideje annak, hogy pár képpel is kedveskedjek nektek, kedves olvasóimnak. Címlapon egy naplemente látható Waikikiről – egészen pontosan a Kapiʻolani Parkból. A képet és a lapozás után látható time-lapse videót nagyjából másfél hete készítette igen kedves brazil kollégám (természetesen előzetes engedélyével közlöm itt), amit ezúton is köszönök neki – igaz, ezt valószínűleg nem fogja érteni, dacára annak, hogy már tanítottam neki pár szót magyarul. :)

ÁPDÉT: újra feltöltöttem az összes eddig készített videót. Erre a linkre kattintva az összes érintett régebbi posztom egy helyen megtalálható. Kellemes videóújranézegetést ! :)

Adózás I.

Mint már az előző poszt kommentmezejében említettem volt, volt egy pár hetes kényszerpihenő a laptomom alaplapjának elhalálozása okán. Azonban mindez immáron a múlté, újból billentyűzetet ragadhatok és megírhatom az elmúlt egy hónap történéseit.

Vegyesfelvágott: pár dolog, amire a hónapok alatt rácsodálkoztam V.

Hát itt volnék újból és egyúttal örömmel jelenthetem be, hogy legutóbbi posztom óta egyetlen hurrikán/trópusi vihar sem kívánta elsöpörni a szigetcsoportot, amelyek megnövekedett számát (mármint hogy kettesével-hármasával jönnek) egyébként sem a globális klímaváltozás okozza – mivelhogy ez egy humbug, amit csak a gyíkemberek találtak ki. Legalábbis, mint azt megtudtam egyik igen kedvelt kollégámtól. Egyébként a jelzőt komolyan gondolom, tényleg nagyon kedvelem, de ezt azóta sem tudom igazán feldolgozni: eddig abban a naiv tudatban voltam, hogy klímaváltozás tagadói csakis valami mindentől elzárt helyen élő emberek lehetnek, nem pedig leendő tudósok. De hát ettől kerek a világ ugye, én meg majd csak feldolgozom ezt a sokkot, tegyük is túl magunkat rajta! :)

Van még egy szolgálati bejelentenivalóm is: egy majd' egy éves posztomat sikerült immáron frissítenem, olvassátok újra és/vagy görgessetek a legvégére elolvasni a kiegészítését.

Egyébként ezen kívül sok víz nem folyt le a Manoán: még mindig nincs hír a másik két cikkemről (elvileg a napokban lesz), még mindig az augusztusi mérések adatait dolgozom fel, és Nándi még mindig a legcsodálatosabb gyermek. :)

Gyorsposzt: a három forgatag – Madeline, Lester és Obama

Ezt a posztot most gyorsan kell megszülnöm, mivel a laptopom vinyója haldoklik, így pár óránként minden előzetes figyelmeztetés nélkül lefagy és újraindul a gép – utána meg alig akaródzik neki újraindulni. Így természetesen az elmúlt napok az adatok mentésével és a munkahelyi kompjúteren végzett munkára való átállással teltek. Mindenesetre az új merevlemezt már megrendeltem, elvileg egy hét múlva itt is lesz, és remélhetőleg további eseménymentes négy évnek nézhetünk elébe. 

Diamond Head újratöltve

Eltelt egy hónap, Nándi immáron két hónapos (és több, mint hat kilós!). Pont ma pedig meg is kapta az ilyenkor járó kötelező védőoltásokat is – egészen pontosan hármat egymást követően. (Szegény gyermek, három szurit még én se bírnék könnyűszerrel...) Mindenesetre mi élvezzük a szülői lét minden egyes percét – sőt, másodpercét –, ezért sem jut időm írni. No meg azért sem, mert újult erővel vetettük bele magunkat a munkába, miután egy hónapja egy harmadik kéziratomat is leadtam – de még a másodikról se tudok semmit, amit mellesleg már hónapok óta leadtam bírálatra. 

Elment a Darby néni a vásárba...

Általános népi bölcsesség, hogy munkanapokon csodálatosan süt a Nap és az ember vágyakozva néz ki a munkahelye ablakán repesve várva a hétvége bekövetkeztét, hogy akkor végre a szabadban lehessen. Valamikor péntek este pedig leszakad az ég, és hétvégén természetesen egész végig esik. Nos, ez természetesen itt is így van – annyi különbséggel, hogy az elmúlt hétvégén nem egyszerűen esett, hanem egy trópusi vihar tette tiszteletét a szigetek közelében. 

Egy nap alatt Oahu körül II.

Hihetetlen, hogy már megint eltelt majd' két hét és nem írtam. Ez a gyereknevelés ha lehet, még jobban felgyorsítja a napok múlását – pedig amióta itt vagyok, így is túl gyorsan telnek.*

Amúgy nem túl sok leírnivaló történt az elmúlt két hétben – már a kórházi tapasztalatainkon kívül, de az egy külön posztért kívánkozik. Végre szabadságon voltam (két hetet kaptam), ami már igencsak kijárt nekem – lévén az előzőt még Krétán töltöttük másfél éve (tavaly januárban). Az eltelt idő alatt leginkább Nándi körül forgott a világ: volt pár vizsgálata, amelyek végeztével örömmel konstatáltuk, hogy nem csak mi érezzük úgy, hogy imád enni – az első pár napban szinte alig csökkent a testsúlya, kéthetesen pedig immáron majd' fél kilót hízott. Egyébként a bioritmusát az apjától örökölte, mert imád éjszakázni: ha rajta múlik, akkor negyed kettő körül ébred és reggel hatig fent is van. Ezt az elmúlt napokban próbáltuk tompítani azzal, hogy megpróbáljuk nappal ébren tartani valahogy, és akkor nyugodtabb éjszakák elé nézhetünk. (Mondjuk engem ez egyébként nem zavarna annyira, csak ugyebár ez a fránya munka nem engedi meg, hogy a természetes belső órám szerint éljek, a kutyafáját. :) )