Húsvéthétfőre

Kezdjünk a lényeggel, ezt a gyöngyszemet küldöm kedves hölgyolvasómnak:

'Honolulun jártam

Alohákat láttam

mind meg akart lógni

szabad-e locsolni?'

Ház/cicaszitterkedés az északi parton III.: hétvégi autós kirándulás

A sorozat első részében elmeséltem, hogyan is jutottunk eme nagyszerű lehetőséghez, a másodiknál pedig egy kis ízelítőt adtam az autózás élményéből (legalábbis annak jobbik oldaláról, a dugóban állásról készült felvételeket jótékonyan nem osztottam meg veletek :D). A sorozat záró epizódjában a házvigyázást megkoronázó, egész napos autós kirándulásunkat osztanám meg a nagyérdeművel. Ezt a kirándulást ötösben tettük meg volt doktori témavezetőmmel és családjával, aki öt – remélhetőleg felejthetetlen – hónapot töltött itt ugyanabban a laborban dolgozva, ahol én is vagyok. Igazából ezt az egészet csak azért említem meg, mert így elmesélhetem azt a szerintem szerfelett érdekes történetet, miszerint egymástól teljesen függetlenül kerültünk ugyanide, Magyarországtól több, mint tízezer kilométeres távolságba. Illetve, mondjuk úgy, hogy amikor szerencsét próbáltam ennél az ösztöndíjnál, akkor még nem tudtam erről. Pályázáskor szokás kérni ajánlóleveleket, nyilván tőle (is) kértem, és csak akkor derült ki, hogy közel fél évig együtt fogunk dolgozni – persze még nem tudhattam, hogy felvesznek-e végül. Szóval ebből is látszik, hogy kicsi a (tudományos) világ, itt mindenki ismer mindenkit, ha olyan szakterületen dolgozol :)

Vegyesfelvágott: pár dolog, amire a hónapok alatt rácsodálkoztam IV.

Sorozatunk legújabb részében tovább folytatom az itteni furcsaságok vegyesfelvágott-szerű felsorolását. 

Ház/cicaszitterkedés az északi parton II.: átkelés a hegyek között

Előző posztomban megemlítettem, hogy macskavigyázás közben sem maradt el a munkába járás, így alkalmam nyílt egy hétig megtapasztalni az autóval ingázás előnyeit és hátrányait egyaránt. Nagy szerencsém volt a gépjárművel, hiszen nem egy errefelé szokásos batárt* hagyott ránk házigazdánk, hanem egy kis sportos Saabot, manuális váltóval – azért a kilométeres dugókban ülve párszor realizálódott bennem, hogy az automata váltónak is van néha egy kis létjogosultsága. :) Mindenesetre az alábbi két nem is olyan rövidke videó mutatja be, hogy milyen is errefelé autózni a városon kívül ha dugó van, illetve ha nincs nagy forgalom. Röviden: előbbi esetben sz@r, utóbbi esetben pedig megfizethetetlen élmény! :)

Ház/cicaszitterkedés az északi parton I.

Ma végre kaptam visszajelzést az október végén leadott és január közepén elfogadott cikkemről: a hat hetes határidő letelte előtt egy nappal végre elküldték a korrektúrát. Ez tulajdonképpen annyit jelent, hogy a kéziratot a folyóiratnak megfelelő formátumúra variálták át, és elküldték nekem még egy utolsó átolvasásra, mielőtt a nagyközönség elé tárnánk a nagy felfedezésünket. Ekkor van még egy esélyem arra nézve, hogy megtaláljam a hibákat, illetve ellenőrizzem, hogy a táblázatok, ábrák jól néznek-e ki. Gondolom nem árulok el nagy titkot, ha elmondom, hogy természetesen találtam benne hibákat (akárhányszor olvasod el, úgyis találsz benne valamit), és persze a táblázatok tördelése is hagy némi kívánnivalót maga után (értsd: pár sort sikerült törölniük formázás közben). Mindegy, ez már nem sok munka, holnap megírom a kért változtatások jegyzékét és szépen elküldöm nekik, aztán remélhetőleg már nem lesznek ilyen problémák a továbbiakban.

Vegyesfelvágott: pár dolog, amire a hónapok alatt rácsodálkoztam III.

Pár hónapja a második részt az esőistenekről szóló eszmefuttatással zártam. Ideje, hogy folytassam pár hasonló érdekességgel, amelyekkel az elmúlt idők során találkoztam megragadva figyelmemet.  

Amint azt már említettem az előző rész végén, itt a tollak per definitionem mind feketén fognak, szerintem még nem is találkoztam kék tollal (esetleg boltok írószerrészlegén lehetnek valahol mélyen eldugva). Amikor néhanapján alá kell írnom egy otthonról érkező hivatalos papírt, mindig nagy kínban vagyok, és nagyon furcsán néznek rám, hogy miért is olyan fontos nekem a kéken fogó toll. Aztán mikor elmagyarázom, hogy az aláírásoknál jól jön, ha látszik a nem fénymásolt mivolta, akkor azt teljesen logikusnak is gondolják. Ettől függetlenül azt mondják, hogy ez itt igazából senkit nem érdekel, mivel feltételezik, hogy nem akarsz okiratot hamisítani. Ja igen, hogy nem gondolod azonnal a másikról, hogy egy minden bizonnyal valami rosszban sántikáló csalóról van szó... érdekes elgondolás, annyi szent :)

Punchbowl cemetery

Dacára az egész országot magával ragadó 50. jubileumi Super Bowlnak (Lady Gaga himnusz éneklését, illetve a félidei műsorszámot* megtekintve újfent realizálódott bennem, mennyire értenek ezek a show műfajához és imádnak szerepelni), múlt vasárnap inkább a Diamond Headet másztuk meg újra. Ennek oka elsődlegesen az volt, hogy nagyon jó kilátás nyílik onnan Honolulura, és szerettem volna pár felvételt készíteni, ami a múltkor nem sikerült – lévén akkor már éppen napnyugta volt és  semmi nem látszott már belőle a fotón. Mivel arról a kirándulásról egy kétrészes posztban már beszámoltam, így a mostanit inkább később ismertetném, és helyette egy régebbi tartozásomat törlesztendő a november végén elkövetett, a Punchbowl katonai temetőben tett sétánkat mutatnám be.