Ház/cicaszitterkedés az északi parton II.: átkelés a hegyek között

Előző posztomban megemlítettem, hogy macskavigyázás közben sem maradt el a munkába járás, így alkalmam nyílt egy hétig megtapasztalni az autóval ingázás előnyeit és hátrányait egyaránt. Nagy szerencsém volt a gépjárművel, hiszen nem egy errefelé szokásos batárt* hagyott ránk házigazdánk, hanem egy kis sportos Saabot, manuális váltóval – azért a kilométeres dugókban ülve párszor realizálódott bennem, hogy az automata váltónak is van néha egy kis létjogosultsága. :) Mindenesetre az alábbi két nem is olyan rövidke videó mutatja be, hogy milyen is errefelé autózni a városon kívül ha dugó van, illetve ha nincs nagy forgalom. Röviden: előbbi esetben sz@r, utóbbi esetben pedig megfizethetetlen élmény! :)

Beteszek egy térképet is, hogy látszódjon, merrefelé mentünk:

Sajnos a videókat – túl nagy méretük lévén – nem tudom beágyazni. A hangot mindkét esetben teljesen levettem, mert nem olyan izgalmas a beszélgetésünk. Zenét nem szerkesztettem alájuk, mert sem időm sem energiám nincs hozzá (bocsika érte, persze ötleteket a zenére vonatkozóan, illetve a videók rajongói változatait szívesen fogadom :D). Tegyetek be valami jó számot aláfestésként, pl. az elsőhöz "I would walk 500 miles"-t , másodikhoz a "Born to be wild"-ot el tudnám képzelni. Vagy nem. Rátok bízom. :) 

30 kilométernyire Honolulutól, ahova reggel az egész északi part igyekszik. A helyszíntől (kocsisor nélkül) pár percnyire van egy lámpás kereszteződés, amely azzal a rendkívüli képességgel bír, hogy minden irányba kilométeres dugókat tud kreálni. :)

Igazából ennek az első fele az érdekes, ahogyan a Likelike autópályán megközelítjük a felhőfödte hegyeket, majd azokat átszeljük a beléjük vájt alagúton keresztül. (Érdemes megjegyezni, hogy a meglévő útikönyvem szerint ez a legkevésbé szép kilátást nyújtó autópálya a sziget északi és déli partját összekötő három közül.) Aztán lehet belepörgetni, és a végén látszik, ahogy a hegyoldalról leereszkedve végül beérkezünk a városba.

A hét munkanapjai során minden alkalommal oda-vissza megtettem a távolságot, ezenfelül tettünk egy egész napos hétvégi kirándulást, ezek során összesen egy tank benyát elfogyasztva. Mint azt már akkoriban is említettem, a benzinkútnál végül újra teletöltöttem és nagyjából 25 kemény amerikai dollárt (mai árfolyamon kb. 7100 forintot) fizettem a érte. Ugye nem is lenne rossz az a 180 forintos literenkénti benzinár otthon? :) (Amúgy nem lenne jó, mert mindenki kocsikázna orrba-szájba, mint ahogyan azt itt is teszik. A MÁV, Volán és BKV meg végérvényesen lehúzhatná a rolót, szegények.) A sorozat következő részében bemutatnám a hétvégi autós kirándulásunkon történteket, illetve majd egyszer egy külön posztban elmesélném az itteni közlekedésről szerzett tapasztalataimat is.

* Amúgy nincs is olyan nagyon sok igazán nagy dög: egészen sok japán autótípus is megjelenik errefelé, ami – ismerve az elmúlt száz év során betelepült, Távol-Keletről elszármazottak arányát – nem is igazán meglepő. Sokan mondják, hogy Hawaii nagyban eltér egy tipikus USA tagállamtól, amiről nem tudok nyilatkozni, mert nincs viszonyítási alapom. De gondolom, hogy azokban arányaiban kevesebb ázsiai autómárka van és sokkalta több benzinfaló szörnyeteg.