Vegyesfelvágott: pár dolog, amire a hónapok alatt rácsodálkoztam III.

Pár hónapja a második részt az esőistenekről szóló eszmefuttatással zártam. Ideje, hogy folytassam pár hasonló érdekességgel, amelyekkel az elmúlt idők során találkoztam megragadva figyelmemet.  

Amint azt már említettem az előző rész végén, itt a tollak per definitionem mind feketén fognak, szerintem még nem is találkoztam kék tollal (esetleg boltok írószerrészlegén lehetnek valahol mélyen eldugva). Amikor néhanapján alá kell írnom egy otthonról érkező hivatalos papírt, mindig nagy kínban vagyok, és nagyon furcsán néznek rám, hogy miért is olyan fontos nekem a kéken fogó toll. Aztán mikor elmagyarázom, hogy az aláírásoknál jól jön, ha látszik a nem fénymásolt mivolta, akkor azt teljesen logikusnak is gondolják. Ettől függetlenül azt mondják, hogy ez itt igazából senkit nem érdekel, mivel feltételezik, hogy nem akarsz okiratot hamisítani. Ja igen, hogy nem gondolod azonnal a másikról, hogy egy minden bizonnyal valami rosszban sántikáló csalóról van szó... érdekes elgondolás, annyi szent :)

Na ilyeneket kell bámulnom, amióta itt vagyok :)

Ha már kölcsönös bizalom: pár helyről már beszámoltam eleddig, ahova beültünk eszegetni/iszogatni. Ha kártyával fizetnél, akkor ez is első blikkre meglehetősen szokatlanul működik: a pincérlányok állandóan sürögnek-forognak, folyamatosan kérdezgetik, hogy szeretnél-e valamit, kérsz-e desszertet, még egy sört, hambi-bambit stb. Ha mindent elfogyasztottál és nem kívánsz mást, akkor már hozzák is a számlát egy kis könyvecskében. Ennek egy kialakított rekeszébe bedugod a bankkártyádat, amit a következő fordulóval elvisznek, és pár perc múlva visszahozzák egy újabb blokkal (egészen pontosan két példánnyal, amiből az egyik a tiéd). Erre ráírhatod a borravaló összegét, illetve a teljes összeget, amennyit szeretnél, hogy levonjanak a bankkártyádról (lásd a lenti illusztrációt). Azaz először tulajdonképpen levonják a végösszeget, aztán majd ezt a tranzakciót módosítják a borravalóval emelt összeggel. Otthon mikor adnád ki a kezedből a bankkártyádat, hogy azt a helyiség egy tőled távol eső és általad be nem látható zugába vigyék és akár egy másodpercre is szem elől veszítsed? Én egyszer tettem, és utána hetekig figyeltem a bankszámlámat gyanús ügyletek után kutatva :)

Ha esetleg valaki hadilábon állna a százalékszámítással, akkor a blokk alján szerepel három lehetséges opció is a borravaló mértékére nézve: hogy ha 15, 20 és 25%-ot szeretnénk adni, akkor az hány dollárt is jelent pontosan. Az ajánlott borravalómértékeket megfigyelve szembetűnhet, hogy az – hogy is mondjam – enyhén szólva magasabb az Európában megszokottaktól. Igen, itt a 20% az általános mérték, amit őszintén szólva sokallok, de ezzel amúgy nem vagyok egyedül. Az oka ennek – azon kívül, hogy az itteniek közül sokan szerintem rosszul értelmezik a nagyvonalúság fogalmát – leginkább az, hogy a pincérek szinte semmilyen pénzbeli juttatásban nem részesülnek (kevesebbet kapnak 7.25 dolláros minimálbérnél, ha egyáltalán kapnak), a borravalókból kénytelenek eltengődni. Ez a helyek tulajdonosai szerint természetesen minőségbiztosítási megfontolásokból fontos, hiszen így a pincérnek is érdeke, hogy tökéletes kiszolgálásban részesítse a vendégeket. Szerintem meg elég kisstílű hozzáállás, de hát lehet, hogy ezért sincs saját éttermem. :) Mindenesetre így a pincér tökéletesen a vendég kegyére van bízva, én meg érezzem rosszul magam amiatt, hogy az én "sóherságom" miatt fog éhen veszni szerencsétlen kiszolgáló (mert ha "csak" 15%-ot adsz, akkor már annak tartanak). A lényeg az, hogy szívesebben adnék akkor, ha tényleg eldönthetném, hogy meg vagyok elégedve a kiszolgálás színvonalával (amivel egyébként eddig mindig tökéletesen meg voltam) és nem pedig úgy érezném, kötelező alamizsnát osztogatok.

Egy átlagos mértékűnek mondott borravaló. (www.wikihow.com)

Ha már szolgáltatás, akkor beszélhetünk kicsit az online rendelésekről is (a futárszolgálatokról úgyis volt már egy hosszabb lélegzetvételű írásom). Elég sokfélét rendeltünk az interneten – főként az első hónapok során – és az eddigi tapasztalataink meglehetősen vegyesnek mondhatók. Bicikli, indukciós főzőlap, merevlemez, hogy csak a legrosszabbul sikerült rendeléseinket említsem. :) Az első úgy érkezett, hogy egy óriási nyolcas volt az első kerekében, ezért naivan úgy gondoltuk, hogy ha elvisszük az áruházlánc (Walmart, az itteni teszkó) legközelebbi kirendeltségébe, akkor ott majd egy szervizes bácsi megjavítja – főként, hogy fizettünk is plusz pár dollárt elvileg a szervizszolgáltatásért. Nos, itt ilyen igazából nem nagyon van, hiszen ez már ugye otthon is probléma: egyszerűbb újat venni, mint megjavíttatni. Ehhez az emberek annyira hozzá vannak szokva, hogy semmit nem javíttatnak, az eldobás kultúrája igen erősen él: az utcákon lépni alig lehet a régi és megunt tévékészülékektől. Sőt, ha valami baj van a bringáddal – például kilyukadt a kereke – akkor egyszerűen lopd le a tartozékokat valaki máséról és meg is van oldva (legalábbis ez a módi a régebb óta itt élők elmondása alapján, mi a lakásban tartjuk a bicikliket). Ezt segíti az, hogy az emberek általában simán kint hagyják a kerékpárjaikat, és a jelenség ellen nyilván azok regisztrációs matricája – amit amúgy nagyszerű ötletnek tartok – sem véd.

Kerékpármatrica használat közben. (https://www.honolulu.gov)

Azóta persze rájöttünk, hogy itt másként működnek a dolgok: 30 napon belül vissza lehet küldeni az online rendelt tárgyat, visszakapod a pénzed és veszel egy újat. Ez ugye azért is jó, mert emeli az eladott darabszámot és látszólagosan a bevételt is –  az meg, hogy közben az árud felét visszaküldik, nem érdekel senkit, a lényeg, hogy pörögjön a fogyasztás! :) Az indukciós lapnál – ami mindent csinált, csak a melegítés résszel akadtak gondok – már így jártunk el, az újat rendelés kivételével. :) Ebben az esetben tényleg semmi dolgod, csak leírod, hogy nem melegít, visszaküldöd és egy héten belül a bankszámládon van az összeg. Nincs kéthónapos átvilágítás, hogy igazad van-e, ötvenezer levélváltás egy értetlenkedő ügyfélszolgálatossal, aminek a végén maximum levásárolhatod az összeget valami hasonló gagyira. Nem, semmi problémázás, a pénzt pedig küldik, ez már tetszik :) Persze nem mindig van ilyen szerencséje az embernek: a vincseszternél például kiderült, hogy az eladó ügyeskedni próbált és használtat küldött a tökúj helyett. Aztán amikor egy hónap után megdeglett, akkor realizáltam, hogy a rossz szektorainak száma az eget verdesi és egyébként is annyit volt használva, amihez egy évig folyamatosan mennie kellett. (Gondolom úgy voltak vele, hogy a legtöbb hülye úgysem tudja, hogy a vinyók pár adatot eltárolnak magukról működés közben, és azokat le lehet csekkolni. Amúgy igen, ellenőrizhettem volna azonnal is, de őszintén szólva fel sem merült bennem, hogy ügyeskedni akarnak majd.) Aztán mikor írtam nekik, arra nem válaszoltak, így közvetlenül a nagy internetes eladói tér Amazonhoz fordultam segítségül, akik egy héten belül elsimították a problémát. Hogy a céggel mi lett, az nem érdekel. A lényeg, hogy visszakaptam a pénzt és vettünk egy másik forgalmazótól egy másik vinyót (ezúttal az ígéretnek megfelelően tényleg vadonatújat), az pedig kifogástalanul működik. Hurrá!

Csak remélni merem, hogy a mi csomagjaink nem így utaztak :)

Még mindig szolgáltatás: itt csakis és kizárólag telefonon lehet mindent elintézni. Nem is érdemes mással próbálkozni, van amikor még a személyes megjelenés sem segít: simán mondhatja az ott ülő, hogy ez nem tartozik a hatáskörébe, szóval legyek szíves és hívjam a mindenható ügyfélszolgálatot. Ez történt például a bankomban is, amikor szerettem volna megkérni őket, hogy ugyan legyenek már olyan kedvesek, és ne küldjék ki nekem postán a bankszámlakivonatot, amikor kb. három hónapja igényeltem online az elektronikus ügyintézést. Mivel én nem vagyok telefonálós típus (tényleg bármire hajlandó vagyok, csak ne kelljen vadidegeneket telefonon hívogatni, egyszerűen még a gondolatától is kiver a víz), és nem olyan fontos probléma ez számomra, ezért azóta is papíron kapom a kivonatokat. Nagy ritkán meg lehet beszélni e-mailben apró-cseprő dolgokat, de igazán fontos ügyekhez (pl. időpontfoglalás, adatok megadása – ez utóbbit nem is értem, attól hogy telefonon bediktálom, mitől lesz sokkal hihetőbb, mintha begépelném???) egészen biztosan egy telefonszám fog felugrani és szépen megkérni a tárcsázásra. Egyébként is látszik rajtuk, hogy imádnak csevegni: rajtuk a headset és láthatóan alig várják, hogy valaki keresse őket és lehessen telefonálni. "Oh, végre egy újabb hívó, lehet trécselni!" Ez valami fétisük lehet vagy nem is tudom mire vélni :)

Telefonos ügyfélszolgálat munka közben. (Forrás: http://blog.capterra.com)

Szóval ilyen, számomra furcsának ható szokásokkal találkoztam mindeddig. Még mindig van pár a tarsolyomban (pl. netflixes tapasztalatok), amit majd egy negyedik epizódban ismertetnék. Addig is kitartást a mindennapokhoz! :)