Rövidposzt: minden nem jöhet be

Tegnap mentünk vendégségbe, úgy látszik errefelé nem kizárólagosan családi ünnep a Karácsony, hanem a barátok/ismerősök számára is fenn van tarva egy alkalom. A házat nyilvánvaló okokból nem fényképeztem – pedig lett volna mit rajta – egyenes kilátással a Maunalua-öbölre, a Koko Headre és Kráterre.

Íme egy felvétel a kilátásról az öbölre és a hegyekre egy közeli strandon, a gúgli jóvoltából. Nagyjából hasonlót láthattunk a ház kertjében sétálva is, csak éppen Holdfelkeltekor. Mondanom sem kell, mennyire jól nézett ki.

Ezen kívül volt rá esély, hogy a pár hónapja mutatott autóval utazhassak idáig, beteljesítve ezzel gyerekkori álmomat, ami sajnos nem jött össze végül. De egy másodpercre sem panaszkodnék emiatt: minden nem jöhet össze egyszerre, és remélhetőleg lesz még rá lehetőségem pótolni eme mulasztást.  A vendégségben pedig egyébként is jól éreztük magunkat, és ez lenne a legfontosabb, ugyebár. :)

Jubileum: 50. poszt! És pont Szenteste! Ez nem lehet véletlen!

Karácsonyi posztözönünk második részéhez érkeztünk. Az első, komolyabb hangvételűt követően immáron egy könnyedebb téma, amely egy az elmúlt két évben majdhogynem tradícióvá nemesült  (már ha két alkalmat követően lehet egyáltalán erről beszélni) szokásról tartandó beszámoló lenne. Ez pedig nem más, mint a Szentestét megelőző fürdőzés, amelyet tavaly a kedves nej krétai erasmusos tanulmányútja során ejtettünk meg, idén pedig itt, Oahun. Kattintás után olvasható a poszt érdemi része:

Rövidnek indult: gondolatok az óvóhelyről

A karácsonyi ünnepekre tervezett posztözön első tagjaként ezúttal nem Oahu szigetével foglalkoznék, hanem egy rögtönzött kis időutazást tennék. Ugyanis az itteni nemzeti archívum honlapjára egy olyan irományt tettek fel, amely egy – engem már igencsak régóta érdeklő – témába enged bepillantást nyerni: miszerint a hidegháborús évtizedek alatt párszor majdnem bekövetkező atomháborút az egyes felek mégis hogyan tervezték kivitelezni.

Vegyesfelvágott: pár dolog, amire a hónapok alatt rácsodálkoztam II.

Nos, múltkorjában ott hagytam abba, hogy a diákhitel errefelé nem (sem) tréfadolog. De evezzünk inkább nyugalmasabb vizekre (ha már a Csendes-óceán itt van a közelben), és beszéljünk a: szivárványokról! Bizony, itt nem véletlenül szerepel egy az autók rendszámán is: szinte minden nap látni egyet (legalábbis az egyetem környékén mostanában egészen biztosan), néha kettős szivárványok is jelen vannak. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy egész életemben ennyit nem láttam még, mint az elmúlt hat és fél hónap során, és tényleg mindig jókedvre deríti az embert a látványuk (még most is, pedig csak rájuk gondoltam). Talán nem véletlenül kötötték eleink jelenlétét a jószerencséhez.

Adventi hangulat

Az utcánk végén  az egyik szomszéd elég komolyan veszi az adventi készülődést:

Mānoa Heritage Center

Az elmúlt hetek igen mozgalmasra sikeredtek (legalábbis munka szempontjából): miután leadtam a cikket, elkezdtük az új méréseket, a korábbi téma egyfajta kiegészítéseként. A munka ezzel a berendezéssel meglehetősen időigényes (többször is előfordult 14 órás munkanap), ami után nem volt túl sok energiám írni. A héten ráadásul egy beszámolót is kellett tartanom a csoport előtt, arra is kellett készülni valamikor (és napra pontosan az érkezésemet követő hatodik hónapon adtam elő). De ma szerencsére nem kell bemennem az egyetemre, így egy jóleső alvás és párórás édes semmittevés után (ezeket igazán csak egy 55 órás munkahét után lehet értékelni) végre leülhetek egy újabb poszttal gazdagítani az eddig meglevő kollekciómat.