Látnivalók: China Walls, Halona, Makapu'u

Még szeptember végén voltunk hivatalosak ebédre egy helyi magyarnál, aki volt olyan kedves, és  utána elvitt minket a sziget délkeleti csücskébe. Egy-két helyen már jómagam is voltam (és be is számoltam róla annakidején), de azért a nagyja teljesen új volt számomra. Képválogatás következik:

Első célpontunk nevét őszintén szólva nem tudom (szerintem különösebben nincs is neve, de kaptok gúgli térképes linket, hogy megtaláljátok). Mindenesetre elég közel van a második látnivalónkhoz, az ún. China Walls-hoz (keressetek rá: tényleg így hívják), és ami kiváló rálátást nyújt a Hawaii Kai (ami mondhatni egy lagúna köré épített jobb környéket jelent kb. 15 kilométerre Honolulu központjától) előtt található öbölre. A helyet látható módon szeretik a szörfösök a megfelelő méretű hullámok (értsd: még a látványától is össze-vissza ijedeztem) miatt. De ez a következő pár képen úgyis látszódni fog. Szóval pálmafák, óceán, fodros hullámok, mi kell még? 

Még egy picit arrébb vagyunk a víztől, de már itt is látszik, hogy szép, emberes hullámok voltak. A vízben feketéllő pontok pedig a rendkívüli merészségről tanúbizonyságot tévő szörfös embertársaink. Baloldalon a távolban a Diamond Head kevesebbszer fotózott oldala, azon túl kissé jobbrább pedig Honolulunak kellene lennie. A kialudt vulkánnal foglalkozó poszt 8. képénél említett Koko krátertől kissé jobbra levő kinyúló, Koko Headnek nevezett félszigeten állunk éppen.

Ezen a napon valahogy ferdén testtartással kelhettem és létezhettem, ami nagyjából az összes képen meglátszódik, amiért ezúton is elnézést kérek (de még mindig lusta vagyok kijavítani). Mindenesetre ilyen jópofa fát találtunk, amire...

...amire egy rendkívül élelmes embertársunk egy padot applikált. Hát nem sok ennél királyabb reggeli kávészürcsölő helyet tudnék elképzelni.

A kilátás Hawaii Kai felé.

Egyébként eléggé csúszott ez a sziklapad: a rajta levő algaréteg a pár centis vízréteggel együtt tökéletes jégszimuláns elegyet alkotott. 

No de végül átmentünk a kínai falhoz, ami a félsziget egy magasabb, a nyílt óceánhoz közelebb eső partszakaszán található. Innen lehet csak igazán látni, milyen laza kis hullámokat tud rittyenteni ez a Csendes-óceán, ha akar. És ebbe ugráltak bele az emberek (merthogy több ilyen elvetemült is volt) a szörfdeszkáikkal. Hát nem tudom: nekem bőven elég volt az, amikor nagyjából tíz éve az Adriai-tengerbe ugráltunk Polánál egy strandon a kb. három méteres magasságból (ugye emlékeztek még rá srácok?). Hát itt szerintem a hullámok voltak akkorák :) (ez itten egy költői túlzás mintapéldája volt, szóval ne tessék százszázalékosan komolyan venni).

Gondolom a nevét onnan kapta, hogy valaki szerint ez hasonlít A Falhoz. Hát nem tudom, még nem láttam az eredetit, szóval nincs viszonyítási alapom.

Ezt csak úgy, mert miért is ne.

Most már a félsziget túlfelétől kissé továbbmenve vagyunk, a Halona-öbölben. Ez – azon kívül, hogy errefelé meglehetősen gyakori módon giccsesen szép – arról híres, hogy az ötvenes években forgatták a Most és mindörökké egy filmjelenetét, ami az akkori korhoz képest rendkívüli fülledt erotikával bírt. Itt egy tecső link, amennyiben valaki ötvenes évekbeli mércével nézve fülledt erotikát szeretne nézni.

Nagyon menő, hogy a víznek ennyiféle színárnyalata tud jelen lenni egyetlen képen.

A Halona-öböl mellett van A Blowhole. Ennél az óceán vize egy kis lyukat fúrt a sziklába – és ha a hullámok elég nagyok –, akkor a víz gejzírszerűen lövell fel azon keresztül. Nekem nem volt akkora szerencsém vele, szóval mindenki képzelje oda a két méter magas vízoszlopot ennek a kis prüszkölésnek a helyébe.

Holdbéli táj a másik irányba elnézve: arrafelé található Sandy Beach, a hegy pedig Makapu'u, a sziget legkeletibb csücske. A kilátás róla meglehetősen jónak mondható (mint azt az elkövetkező pár képkockán látni is fogjátok), illetve arról is nevezetes, miszerint innen lehet nagyon jól bálnákat figyelni. Ugyanis, a csendes-óceáni hosszúszárnyú bálnák egy tekintélyes része minden év november-decemberében a környékre jön vissza (akár egészen Alaszkából is)... hogy is mondjam... szeretgetni egymást. Úgy tűnik, nem csak az emberek szeretnek errefelé a homokban hemperegni, hogy az előbb említett filmre asszociáljak (és úgyis tudom, hogy mindenki megnézte a linkelt videót, ti kis huncutok :D).

A hegyre immáron felfelé menet.

Ez az előző kép közepétől kissé balra található légypiszok, kissé ránagyítva. :)

"Szembe nappal ne fotózz!" tartja az álmoskönyv, de ez engem nem érdekelt túlzottan. Koko kráter , mögötte jobbra Koko Head (azaz a félsziget, aminek a túlfelén volt China Walls a szörfösökkel és az óriáshullámokkal), illetve balra a távolban még mindig a Diamond Head (immáron kb. 20 kilométeres távolságban). 

A Makapu'u túraútvonalon felfelé tartva, de visszafelé fotózva. Szegény hátrafelé nyilazó őseinkből mára csak ennyi maradt: a hátrafelé fotózó turista :)

A hegy tetejére feljutva a fenti kép tárulhat a lelkes túrázó elé. Az előtérben balra a Makapu'u beach, háttérben már az (akkor még általam először látott) északi part látható. Illetve errefelé nem is égtájakat mondanak, hanem inkább szélirányút: mivel az itt fújó passzátszelek általában északkelet felől fújnak, az északi oldalt szél felőlinek, a délnyugati partot pedig szélcsendes oldalnak. Ezért van az egyébként, hogy a déli part (Honoluluval együtt) sokkal melegebb és kevesebb a csapadék: a passzátszél hozza a nedves levegőt, ami a sziget közepén levő hegyeknél kénytelen felemelkedni, jól lehűl és aztán ki is csapódik (ezért vannak a hegyek mindig felhőbe burkolózva), a szélcsendes oldalra pedig már jóval kevesebb nedvesség jut. Ez az esetek 90%-ában így működik, kivéve, amikor Kona (azaz délnyugati, amúgy a helyi, likvid alohás sörfőzdét is így hívják) szelek fújnak: akkor pont ellentétes a dolog, ami általában a nedves évszakban következik be. Szóval gondolom emiatt fog folyamatosan esni decembertől márciusig (vagy amíg kedve tartja).

Az előző kép jobb szélébe belógott egy kis zöld felület. Az itt az előtérben levő sziget, amit 

Kāohikaipunak hívnak (elnézést érte), és elvileg madárrezervátum. A hátsó pedig a Nyulak szigete, mivel valamikor száz évvel ezelőtt valóban nyulakat tenyésztettek rajta. Természetesen a legenda szerint néha még mindig látni rajta nyulakat. Háppersze.