Posztdok álláskeresés, vízumszerzés és bürokrácia III.

Legutóbb ott hagytam abba, hogy megkaptam a vízumot. Ekkor már kicsit kevesebb, mint egy hónap volt hátra a megérkezésemig és nagyjából ekkor kezdtem el meglehetősen aggódni, hogy lassan el kellene intézni az egészségbiztosítást, a szállást és a repülőjegyet.  Hamar tudatosult bennem, hogy ezt mihamarabb el kell kezdeni, leginkább a középsővel: hiszen ha nem tudom, hol szállok meg és mikortól foglalhatom el a szobámat, nehezen tudok hozzá repülőjegyet is venni.

Elsődlegesen az egyetem által nyújtott "szolgáltatásoknak" (majd később kiderül, miért az idézőjel) írtam: az itteni kolesznak, illetve az alkalmazottak szállásának. Mindezt azután, hogy egy hetet vártam a Kémiai Intézet titkárának (aki a vízumomat is intézte) válaszára, aki különösebben nem tudott segíteni ezen a téren (sem). Igazából már nem is tudom, miért neki írtam és miért tőle vártam a választ. Főleg, miután már korábban sem vitte túlzásba azok elsietését és többnyire a "nyisd meg ezt a linket és abból okoskodd ki a teendőket" típusúak voltak (amely oldal az egyetem honlapján kb. mindent elintéznivalót összefoglal, és amit már persze én is nagyon jól ismertem ekkor). Sebaj, utólag könnyű okosnak lenni. 

Szóval a lényeg, hogy ez egy vakvágány volt: a kolesznál eleve először bizonyítanod kell, hogy megfelelsz a követelményeknek (mármint tényleg posztdok vagy). Ez eddig oké volt, az viszont, hogy faxoljam el a bankkártya-adataimat (ekkor találkoztam először ezzel a "megoldással", köpni-nyelni nem tudtam), hogy le tudják vonni a 20 dolláros jelentkezési díjat (application fee, ezt errefelé imádják amúgy: ha albérletet keresel, sok helyen csak úgy tekintheted meg, ha előzetesen fizetsz. Aztán persze sokan ebből egészen jó kis mellékest hoznak össze: jön 50 hülye, aki kifizeti a 20 dollárt. Ezt el lehet játszani addig, amíg elegendő idióta van, és még csak nem is lakják le a lakásodat...) pusztán azért, hogy feltegyenek egy várólistára, ami persze nem (csak) érkezési sorrendet mutat, hanem vannak, akiket előnyben részesítenek: 4 kategória van és ki lehet találni, hogy a posztdok hanyadik, ugye? Szóval azért nem fizetek, hogy talán egy év múlva, mire hazamegyek, szóljanak, hogy akkor jöhetsz paraszt, üresedés van. A másik pedig, hogy – habár kétágyas szobák ezek, és ebből logikusan adódik – ha az asszonyt vinnéd magaddal, neki is igazolni kell, hogy megfelel a követelményeknek (és persze fizessen ő is 20 dollár eplikésönfít): azaz, ha nem hallgató vagy posztdok ő is, akkor viszlát. Na kb. ekkor mondtam, hogy akkor be lehet kapni a lompost el lehet menni a sunyiba, szórakozzanak mással :) Egyébként milyen az már, hogy 50000 hallgató van itt és képtelenek voltak elegendő számú szállást építeni nekik? Pedig ez a kampusz elég későn épült, a város szélére, elfért volna még pár épület... Mondjuk elég sok mindenben érzem, hogy itt nem tesznek a hátsód alá mindent, oldd meg magad, leginkább úgy, hogy fizetsz. 

Kezdtem egyre kétségbeesett lenni (ekkor már csak bő két hét volt hátra, ráadásul pár nap múlva esküvőnk volt, azzal is kellett volna foglalkozni) ekkor megpróbáltam a másik vakvágánynak bizonyuló lépést: a tanárok szállásának is írtam. Ők nagyon kedvesen küldtek nekem egy kitöltendő nyomtatványt (végre!), amit már csak az Intézet titkárával kell aláíratnom (de jó!). Szerencsére utóbbi ekkor gyorsan válaszolt, így nem ringathattam magam túl nagy illúziókba: természetesen a posztdok nem számít helyi alkalmazottnak, azaz felejtsem el, hogy ott lakhatok, keressek valami szállást máshol a városban.

Ennek nagyon nem örültem, mert a fent említett szállások helyi viszonylatban nagyon olcsónak mondhatók, kb. 750-800 dollárt kellett volna értük fizetni havonta. Összehasonlításképpen: ezért maximum egy lakást megoszthatsz másokkal és egy külön hálószobát kapsz. Vagy egy átlagos stúdió (egyszobás lakás, ahol minden egyben van, kb. az ágyadon ülve is tudsz főzni :) ) 1200-1300 dollár körül van. Ráadásul 12000 kilométer távolságból mégis hogy a viharba lehetne albérletet keresni?

Ekkor döntöttem úgy, hogy a poszt elején említett posztdokoknak szóló kis szösszenet (amit állandóan linkelgetett a titkár, és tőle ellesve ezt a jó szokást én is megteszem: http://www.hawaii.edu/fsis/j-1.html) harmadik pontjához lépek a szállást illetően, és átmeneti jelleggel egy hosztelben húzom meg magam, és majd megérkezésemet követően keresek egy albérletet valahogy. Igazából így utólag már csak azt nem értem, hogy az első két lehetőséget (mármint a koleszt és az alkalmazottak szállását) egyáltalán minek hozták fel, ha egyszer az egyikbe képtelenség bejutni, a másiknál meg nem felelsz meg a követelményeknek? Mint ahogy azt sem értem, hogy ha egyszer évi 400 cserelátogató jön (legalábbis a honlapon ennyi szerepel), akkor mi a fészkes fenének nem lehet rájuk gondolva egy kisebb lakot félretenni a számukra? Megannyi kínzó kérdés... egyébként ez a posztdok pozíció a legrosszabb ilyen szempontból, amolyan semmilyen státuszban vagy: már nem vagy hallgató (vagy doktorandusz) de még nem vagy alkalmazott sem. Így igazából nem is tartozol az egyetemhez 100%-os mértékben és úgy érzed csak lógsz a levegőben.

No de a lényeg, hogy szétnéztem az ajánlott hostelek listáján: nem volt túl nagy az eresztés, összesen kb. öt van. Ezekből négyet azonnal ki lehetett húzni, mivel az egyik eleve a sziget túlfelén van (akkor minek említik?), a másik háromban meg maximum egy hetet lehet tartózkodni, ami ugyebár semmire nem elég, nemhogy egy normális albérlet keresésére. Egyrészt az első héten épphogy csak ismerkedsz a új helyzettel, amibe csöppentél, illetve a legalapvetőbb papírmunkával (ezzaz, még egy kis papírmunka!) vagy elfoglalva. Egyszerűen nem érsz rá azzal foglalkozni, hogy albérleteket hajkurássz egy számodra alapvetően teljesen idegen városban. Arról nem is beszélve, hogy tapasztalataim szerint még akkor sem elég egy hét egy normális albérlet felkutatására, ha jól ismered az adott várost.

Tehát maradt az ötödik és ezt ajánlanám minden újonnan érkezettnek. Nem linkelem közvetlenül (nem fizettek nekem, hogy reklámozzam), helyette inkább csak azt a virágot, amiről el van nevezve: https://hu.wikipedia.org/wiki/Frangipáni. Ebben a hostelben elvileg maximum 4 hétig maradhatsz, de ha egy éjszakára kiköltözöl, akkor ezt bármikor újrakezdheted. Ebben az esetben 500 dollár a kaució, amit PayPal-on keresztül is el tudsz nekik küldeni (háromszoros hurrá a modern technika csodáinak!). A foglalás után már csak pár idegörlő nap a visszajelzésig, ami egy héttel az indulás előtt meg is érkezett! Addig is elkezdhetek repülőjegyet venni!

Ezt most szeretném leszögezni, hogy senkinek nem ajánlom, hogy hozzám hasonlóan így csinálja a dolgokat. Persze végül is szerencsésen elintéztem mindent, de tényleg az utolsó pillanatra végeztem vele, és így utólag nézve a legjobb (és legkevésbé veszi igénybe az idegrendszered), ha a poszt elnyerésének pillanatában elkezded a szállás és az utazás foglalását. A repülőjegynél is – bizonyos pluszdíj fejében (kb. 40000 forint) – fenntarthatod a jogot, hogy áthelyezd az utazás napját, így nem buksz akkorát, ha esetleg a vízumszerzéssel gondok lennének. Persze nem csak a halogató énem miatt csúszott ennyit ez a dolog, hanem egyrészt az esküvő kiváltotta likviditási gondok és ettől függetlenül egy ügyeskedő ügyvéd (ennél sokkal csúnyább jelzőket is érdemelne) is keresztülhúzta számításainkat a nála letétben levő pénzünkre való rátelepedésével (és ha már itt tartunk, akkor szeretném megemlíteni, hogy a Kecskeméten a Fejedelmünkről elnevezett úton praktizáló L. L. ügyvéd "úr"-hoz ne menjen, hacsak nem akar magának nem kevés bosszúságot, én szóltam előre).

Természetesen a repülőjegy intézése sem ment zökkenőmentesen. Alapvetően úgy szoktam ezt elintézni, hogy megnézek huszonötezer ezzel foglalkozó oldalt és kiválasztom a legolcsóbb ajánlatot: örömmel állapítottam meg, hogy nem lett sokkal drágább azóta, hogy utoljára csekkoltam (dacára annak, hogy egy héttel az indulás előtt voltunk). Ami kicsit zavart, hogy egy számomra kevéssé ismert (kondorkeselyűről elnevezett) német légitársaság bonyolította az Atlanti-óceán feletti utazást. Mindegy, azért megpróbáltam befizetni az útra az ilyenkor általam szokásosan használt online bankkártyás fizetést alkalmazva. Persze nagyon naiv voltam, amikor úgy véltem, hogy a dombornyomott Mesterkártya (pedig minden másra ott van, ugye?) alkalmas arra, hogy egy német légitársaság oldalán tudjak vele fizetni. A németeknek ugyanis nagy bajuk van a Mastercarddal, mert szinte sehol sem fogadták el, csak a világon sehol máshol nem ismert kis nyomorult EC kártyájukat... egyébként tudom, mi a problémájuk vele, de ennek ismertetése messzire vezetne... egyébként pedig megpróbálhatnának kicsit összecsiszolódni a világ (vagy legalább az Unió, ha már ekkora harmonizáció van) többi részével ezen a téren.
Node nagyon elkanyarodtam: nem tudom kifizetni a repülőjegyet, akkor most mi legyen? Kedves újdonsült asszonykám azt ajánlotta, hogy hívjuk fel Ferihegyet. "De hát ez a légitársaság nem küld Magyarországra járatokat, akkor minek hívogassuk őket?" - szólt a naiv kérdésem, de az asszony ekkor már bőszen tárcsázott. Pár értetlenkedő ügyintéző átirányítása utána végül a legnagyobb bankunk utazási irodájának képviselőjéhez jutottunk, aki ugyan nyilvánvalóan nem tudott segíteni ebben az ügyben, viszont letett egy sokkal jobb ajánlatot: majdnem végig Lufthansa, retúr, ugyanannyiért (leírom, hogy ha valaki jönne legyen vele tisztában: 1200 dollár körül van egy retúr jegy – már amennyiben nem július-augusztusban kívánsz repülni, akkor inkább másfélszer ennyi). Már (illetve csak a likviditási gondok elhárítása után) utaltam is a megadott bankszámlára a pénzt, ekkor már sínen voltunk, attól eltekintve, hogy elfelejtettem megírni az úriembernek a sikeres utalás tényét. (Aminek szükségét egyébként nem teljesen értem, hiszen úgy gondolnám naivan, hogy azt ő amúgy is látja a rendszerében. De ezek szerint nem, és igazából nem is érdekel már így utólag különösebben.)
És akkor ami az elutazást megelőzően még hátramaradt elintéznivalónak, az az egészségbiztosítás  volt (aminek a kritériumairól a sorozat előző részében tettem említést). Ez sem volt egy sétagalopp, bár a többihez képest egészen gyorsan és gördülékenyen zajlott. Ezt párhuzamosan intéztem a szállás keresésével, és azzal ellentétben nem ütköztem falakba, sőt, egy nagyon segítőkész (és nem mellesleg a 12 órás időeltolódás ellenére gyorsan reagáló) ügyintézővel hozott össze a szerencse. Itt is alapvetően a fentebb már linkelt posztdokoknak szánt összefoglaló utasításait követtem vakon. Azaz, hogy a szállással egyetemben itt is több konstrukció közül választhattam: egyrészt a legkényelmesebb módon az egyetemmel szerződésben álló biztosítóval, másrészt egyéb, ajánlott biztosítokkal, harmadrészt egyéb, a felsorolásban nem szereplő biztosítókkal köthetünk szerződést. Sajnos azonban itt is igaz volt, hogy ami a kézenfekvőnek tűnő megoldás, az nem feltétlenül a legjobb is egyben. Így ebben az esetben nem az alapértelmezett biztosítóval kellett volna haverkodnom, de erről majd a következő, a sorozat záró részében térnék ki (a lényeg az, hogy óriási eltérések vannak a biztosítás havi összegét illetően). Persze ha nem magamtól kellett volna mindenre rájönnöm (illetve ezt sem az utolsó pillanatra hagyva lóhalálában próbálom elintézni), akkor valószínűleg jobban jártam volna (anyagilag mindenképpen). A konklúzió tehát az, hogy nézzétek meg tüzetesen az összes szóba jövő lehetőséget és úgy mérlegeljetek (ne pedig az alapértelmezettként felajánlott lehetőséggel éljetek automatikusan) és ennek elintézését se hagyjátok az elutazásotok előtti hónapra, hanem lehetőleg kezdjétek el amint lehet.
Azért itt is ment pár levélváltás, mire le lett zsírozva az ügylet. A probléma pedig az volt, hogy általában úgy megy ez, hogy a jelentkezést papíralapon kell elküldeni egy csekk kíséretében. Itt futottam bele másodszor, hogy nincs lehetőség átutalásra illetve online fizetésre. Csak a kolesznál ez nem volt probléma, mert végül is nem jelentkeztem. Biztosítás nélkül viszont nem is fogad az egyetem. Dehát Magyarországon azt se tudják, mi az a csekk, hát hogy küldjek nekik olyat? És akkor a kedves ügyintéző olyat tett, amiért a mai napig nagyon hálás vagyok: elintézte, hogy a fizetési határidő az a biztosítási időszak kezdete után legyen, miután már megérkeztem, és akkor személyesen el tudom intézni a dolgokat. Háromszoros hurrá, áldassék a neve!
Tehát mindezeket elintézve majdnem teljesen nyugodtan ültem fel a gépre (már csak attól féltem, hogy valamiért Los Angelesben nem tetszik a pofikám a bevándorlási hivatal munkatársának valamiért – és akkor egy ezzel kapcsolatos tipp: írjátok fel a szállás pontos címét, mert a repülőn adnak egy kitöltendő nyomtatványt, amin mindenféle adat mellett ezt is kérik), de az utazás körülményeit már ismertettem.
Most már tényleg csak egy rész jön, amiben a megérkezésem utáni papírmunkát ismertetném. Valószínűleg ez csak pár hét múlva lenne esedékes, lévén még mindig van elintéznivaló :)