Mai napon történt valami, amire már igazán régóta vártam: egy igazi Ford Mustangban ülhettem. Igaz, nem éppen a legnevesebb évjáratot fogtam ki (ez egy negyedik generációs, 2003-ból származik). Persze, jobb lett volna egy igazi, mondjuk az első vagy a második generációból (a '60-as vagy '70-es évekből) vagy éppen az ötödikből (ami szerintem az I am legend/Legenda vagyok című Will Smith főszereplésével 2007-ben készült dráma/thriller/sci-fi-ból lehet leginkább ismerős), de ne legyünk telhetetlenek. Amúgy ez nem érdekelt különösebben: a Mustang az Mustang. Még ha egy (elvileg) sportautóba az automata váltó legalább annyira is kívánkozik, mint ... nem is találok hasonlatot. Szóval semennyire. De azért nézzétek meg milyen, nem olyan rossz ez (és ez egy doktoranduszé volt):
Bocsi a képért, telefonnal készült (nem készültem normális fényképezőgéppel sajnos... :( ). De azért, hogy mindenkinek legyen összehasonlítási alapja, megmutatom a kedvencem, a második generációt a '70-es évekből (ezt persze nem én készítettem :D)
Hát igen, emmán valami. Amúgy szerintem azóta se változott sokat a technika: említettem már, hogy a "jón ne változtass" elv az autóknál is érvényesül az Egyesült Államokban: a legfeljebb '80-as éveket idéző, szögletes formatervezés; a brutális, benzinzabáló V8-as motor; automata váltó; kőkorszaki futómű, yeah. Mindenesetre az élmény megfizethetetlen (minden másra pedig ott a Eurocard Mastercard).
És akkor már az apropóját is megemlíteném az ízirájdingnak: szóval születésnapos volt az egyik PhD hallgató, így (mivel a főnök nem volt itt, és itt is ismerős jelenség a "nincs itthon a macska, cincognak az egerek" nevezetű jelenség) ebédidőben kilógtunk Waikiki közelébe, a bivaly vad szárnyak nevű helyre (nem szeretnék reklámozni, gugli fordítóba beírva utána lehet nézni). Ez egyébként az ország egész területén eléggé elterjedt lánc: szokásos módon óriási méretű sült kajákat adnak, illetve mellé sört (sörínyenceknek: lehet helyi söröket és IPÁ-t is kapni, de ne felejtsétek otthon a személyit, mert itt is kérték!). Az ételról annyit érdemes tudni, hogy én sült csirkeszárnyakat rendeltem, a legkisebb, óvodás (snack) adagban (emellett még volt négy nagyobb porció), de tökéletesen jóllaktam vele (pedig otthon sose szoktam megalázni magam zónaadagokkal). Ezt egyébként az elmúlt két nap tapasztalata alapján tettem: egyik alkalommal nem volt választásom és egy óriási burgert kaptam végtelen mennyiségű sültkrumplival, a másik helyen pedig botor módon regular menüt kértem mini helyett, így kb. fél kiló sültcsirkét kellett elpusztítanom (még vacsorára is azt ettem). Aztán a helyiek mondták, hogy a mini menü annyit jelent, hogy kicsit kevesebb rizst kapok hozzá, ami így is elégtelen mennyiségű volt a húshoz képest. Ha az árakra kíváncsi valaki, akkor nagyjából mindegyik menü 9 dollár körüli árban volt, a sör pedig 7-be fájt. Nem olcsó az élet itt, na.
A helyet egyébként nagyjából úgy kell elképzelni, mint egy sportkocsmát (már Budapesten is kezd egyre több lenni belőlük): minden fal tele van TV-vel, ahol élőben lehet nézni a meccseket. Csak itt nem a foci dívik, hanem kosárlabda, amerikai futball, baseball. Amikor ott voltunk, akkor éppen bászkitból ment: a Golden State Warriors játszott a Cleveland Cavaliers-szel. Ha jól értelmezem, akkor ez egy nagy döntő volt éppen (a több közül). Mindenesetre sokan voltak, akik szurkoltak, és így én is jobban tudtam élvezni a meccset (mert egyébként nem túlzottan lelkesedem ezért a sportágért). Érdekes egyébként, hogy erősen megosztott volt a társaság a sportpreferenciáit illetően: azt gondoltam naivan, hogy nekik mindegy, melyik sport, csak amerikai legyen, de ez nem igaz. Az egyik ugyanúgy utálta a kosárlabdát, mint a mi focinkat, a másiknak meg az amerikai futballtól volt herótja.
A fizetéssel kapcsolatban meg azt érdemes megemlíteni, hogy itt maximális bizalom van: 1. odaadod a bankkártyádat 2. a pultoslány elviszi 3. aztán visszahozza egy bizonylattal együtt 4. amire ráírod még, hogy mennyi borravalót szeretnél adni, és összesen mennyit vonjanak le a számládról, plusz aláírod a bizonylatot.
Egyébként erre már korábban is rácsodálkoztam, hogy fizetési lehetőségként a legnagyobb természetességgel ajánlanak fel egy szolgáltatás vásárlásakor olyan dolgokat, ami otthon elképzelhetetlen: az átutalás és a bankkártyás fizetés helyett a csekk (az igazi, nem a postai sárga csekk) postázását, a money order-t (ami utóbbira a mai napig nem tudok magyar megfelelőt, kb. olyan, mint amit a Western Union csinál: ténylegesen elküldöd a készpénzt a másiknak... mennyire XIX. századi megoldás már ez? :D), vagy hogy küld el a bankártyaadataidat faxon keresztül. (Ez meg mi? Arról nem is beszélve, hogy életemben egy kezemen meg tudom számolni, hányszor kellett faxolnom.) Otthon kettéröhögnénk azt a szolgáltatót, aki ilyet ajánl fel. Már azt sem szívesen nézem, ha kiveszik a kezemből a bankkártyámat. Itt ez természetes. Egyszerűen hihetetlen számomra, hogy a PayPass korában ilyenekkel kell szívni. Egyébként létezik banki átutalás, Wire Transfer-nek hívják, de eszméletlenül drága (20-30$) és lassú. Szóval marad a csekk, holnap adom fel postán életemben az elsőt, drukkoljatok, hogy minden jól menjen :)
Drukkolunk. :))
VálaszTörlés