Bréking nyúz: első találkozásom az óceánnal

Hát ezzel is megvolnánk. Végre nem csak a repülő ablakából láttam felvillanni egy pillanat erejéig a sötétségben az első óceánt életem során, hanem közelebbről is volt alkalmam megfigyelni. Itteni idegenvezetőm – miután a nap első felében meglátogattam a labort, ahol kedvesen körbe is vezettek (alkalomadtán erről is beszámolok) – megmutatott pár helyet ízelítő gyanánt: az első egy sziklás tengerpart, amely a város Rózsadombjáról egy lépcsőn leereszkedve érhető el. Fantasztikus látványt nyújt, jobbra Honolulu, szemközt a kék mindenféle árnyalatát felvevő óceán (ilyen világoskéket még egy tengernél sem láttam), ami bőszen csapkodja a vulkanikus eredetű sziklákat, amúgy a horizontot semmi sem töri meg. A képen nem látszik, de itt vagy 15-20 méterrel a tenger szintje felett vagyunk. 

Illetve, ami újfent megdöbbentő volt, az a hullámok ereje: láttam már az Adriai-tenger vizét sziklákhoz csapódni, de azért az ehhez képest kismiska volt.

A másik kép a meglehetősen ésszerűen Sandy Beach-nek nevezett partszakaszon készült, ahol ugyan a képen nem látszik, de a helyiek nagyon lazán vetik magukat a 2-3 méteres hullámok közé. Kívülről nagyon látványos és egyszerűnek tűnik, de amúgy meglehetősen veszélyes: a hullámoknak borzasztó ereje van, az embereket csak úgy kénye-kedvére úgy dobálta. Én inkább kívülről szemléltem, de még így is elkapott egy hullám :) Persze tegyük hozzá, hogy nem is nagyon menekültem, meglehetősen szerettem volna már testközelbe kerülni az óceán vizével. 

Amint az látható a fejlemények fokozatosan bontakoznak ki: először csak távolról mertem szemlélni a kavargó vizet.

Majd erőt vettem magamon, hogy közelebb merészkedjek. De nem volt rá szükség, jött a víz magától is :)

Itt már csak a viharvert sereg visszavonulása és sebeinek nyalogatása látható :)

Szóval most már az óceánba gázolás is kipipálva, jöhet a lista többi eleme!