Ház/cicaszitterkedés az északi parton I.

Ma végre kaptam visszajelzést az október végén leadott és január közepén elfogadott cikkemről: a hat hetes határidő letelte előtt egy nappal végre elküldték a korrektúrát. Ez tulajdonképpen annyit jelent, hogy a kéziratot a folyóiratnak megfelelő formátumúra variálták át, és elküldték nekem még egy utolsó átolvasásra, mielőtt a nagyközönség elé tárnánk a nagy felfedezésünket. Ekkor van még egy esélyem arra nézve, hogy megtaláljam a hibákat, illetve ellenőrizzem, hogy a táblázatok, ábrák jól néznek-e ki. Gondolom nem árulok el nagy titkot, ha elmondom, hogy természetesen találtam benne hibákat (akárhányszor olvasod el, úgyis találsz benne valamit), és persze a táblázatok tördelése is hagy némi kívánnivalót maga után (értsd: pár sort sikerült törölniük formázás közben). Mindegy, ez már nem sok munka, holnap megírom a kért változtatások jegyzékét és szépen elküldöm nekik, aztán remélhetőleg már nem lesznek ilyen problémák a továbbiakban.

Vegyesfelvágott: pár dolog, amire a hónapok alatt rácsodálkoztam III.

Pár hónapja a második részt az esőistenekről szóló eszmefuttatással zártam. Ideje, hogy folytassam pár hasonló érdekességgel, amelyekkel az elmúlt idők során találkoztam megragadva figyelmemet.  

Amint azt már említettem az előző rész végén, itt a tollak per definitionem mind feketén fognak, szerintem még nem is találkoztam kék tollal (esetleg boltok írószerrészlegén lehetnek valahol mélyen eldugva). Amikor néhanapján alá kell írnom egy otthonról érkező hivatalos papírt, mindig nagy kínban vagyok, és nagyon furcsán néznek rám, hogy miért is olyan fontos nekem a kéken fogó toll. Aztán mikor elmagyarázom, hogy az aláírásoknál jól jön, ha látszik a nem fénymásolt mivolta, akkor azt teljesen logikusnak is gondolják. Ettől függetlenül azt mondják, hogy ez itt igazából senkit nem érdekel, mivel feltételezik, hogy nem akarsz okiratot hamisítani. Ja igen, hogy nem gondolod azonnal a másikról, hogy egy minden bizonnyal valami rosszban sántikáló csalóról van szó... érdekes elgondolás, annyi szent :)

Punchbowl cemetery

Dacára az egész országot magával ragadó 50. jubileumi Super Bowlnak (Lady Gaga himnusz éneklését, illetve a félidei műsorszámot* megtekintve újfent realizálódott bennem, mennyire értenek ezek a show műfajához és imádnak szerepelni), múlt vasárnap inkább a Diamond Headet másztuk meg újra. Ennek oka elsődlegesen az volt, hogy nagyon jó kilátás nyílik onnan Honolulura, és szerettem volna pár felvételt készíteni, ami a múltkor nem sikerült – lévén akkor már éppen napnyugta volt és  semmi nem látszott már belőle a fotón. Mivel arról a kirándulásról egy kétrészes posztban már beszámoltam, így a mostanit inkább később ismertetném, és helyette egy régebbi tartozásomat törlesztendő a november végén elkövetett, a Punchbowl katonai temetőben tett sétánkat mutatnám be.

Koko Head helyett Bishop múzeum, majd diné.

Vasárnap reggelre nagyon jó kis programot talált ki az egyik kedves munkatársam: menjünk fel a Koko kráter tetejére! Mivel már jópár hónapja nem voltam odafenn, gondolkodás nélkül jeleztem részvételi szándékom (mint később kiderült, egyedüliként). Így – dacára annak, hogy az Úr napját mint kevés pihenőnapjaim egyikét általában regenerálódással töltöm – korán felkeltem, hogy délelőtt 9-re ott legyek a hegy lábánál és elkezdhessük a túrát. Fel is szálltam az 1-es számú buszra, hogy alig egyórás zötykölődést követően már lehessen is szenvedni mászni (ezúton is szeretném kifejezni, mennyire hiányzik a BKV, mint egy kifejezetten jó szolgáltató!). 

Foster botanikus kert

Szombaton tettünk egy kirándulást az üzleti és a kínai negyed szomszédságában található, nagyjából 5,5 hektáros – vagy 13,5 acre, ha mindenáron a helyiek által használt lehetetlen mértékegységeket szeretnénk használni – botanikus kertbe, ahol az elmúlt több, mint 160 évben (1853-ban alapították) jópár egzotikus növényt sikerült összegyűjteni.

(Az acre amúgy tulajdonképpen a régi 'hold' vagy 'kataszteri hold' angol megfelelője – emiatt régen angol holdnak is nevezték –, azaz nagyjából az a terület, amelyet egy nap alatt fel lehet szántani, utóbbi azonban kisebb: 5755 m2 helyett ugyanis mindössze kb. 4047 m2-t jelent. A magyar ökrök ezek szerint erősebbek voltak angol társaiknál :D)

Tűzijáték, 43. emeleti panoráma és Über

Már pár poszt erejéig beszámoltam arról, milyen érdekességekkel futhat itt össze az ember, és ezt a remek sorozatot mindenképpen szándékomban is áll folytatni. Bár az itteni élelmiszerekről az ember elsőként a trópusi gyümölcsökre asszociál (már volt szerencsém párhoz, egyszer mesélek róluk is), de például ennyi tökfélével sem találkoztam még eddig. Ma például spagettitököt (esetleg másnéven laskatököt) ettünk, ami a nevét arról kapta, hogy húsa a sütésekor spagettiszerű szálakra esik szét, így már szinte tálalni is lehet – innen a régies neve is, azaz istengyalulta tök.

A labor ahol mérünk II.: Keck berendezés

Talán néhány kedves olvasóm emlékszik még arra, amikor afelett örömködtem, hogy végre leadtam  az első, általam itt összerittyentett kéziratot (talán nem szerénytelenség az egyes szám használata, lévén a 90%-át én írtam), így a mai nap is pirosbetűs ünnepként vonulhat be az egyetemes történelembe: ma reggel az az üzenet fogadott, miszerint elfogadták a kéziratot, és nincs akadálya, hogy megjelenjen az Astrophysical Journal nevezetű folyóiratban. Juhé!