A következő címkéjű bejegyzések mutatása: macska. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: macska. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. március 21., hétfő

Ház/cicaszitterkedés az északi parton III.: hétvégi autós kirándulás

A sorozat első részében elmeséltem, hogyan is jutottunk eme nagyszerű lehetőséghez, a másodiknál pedig egy kis ízelítőt adtam az autózás élményéből (legalábbis annak jobbik oldaláról, a dugóban állásról készült felvételeket jótékonyan nem osztottam meg veletek :D). A sorozat záró epizódjában a házvigyázást megkoronázó, egész napos autós kirándulásunkat osztanám meg a nagyérdeművel. Ezt a kirándulást ötösben tettük meg volt doktori témavezetőmmel és családjával, aki öt  remélhetőleg felejthetetlen  hónapot töltött itt ugyanabban a laborban dolgozva, ahol én is vagyok. Igazából ezt az egészet csak azért említem meg, mert így elmesélhetem azt a szerintem szerfelett érdekes történetet, miszerint egymástól teljesen függetlenül kerültünk ugyanide, Magyarországtól több, mint tízezer kilométeres távolságba. Illetve, mondjuk úgy, hogy amikor szerencsét próbáltam ennél az ösztöndíjnál, akkor még nem tudtam erről. Pályázáskor szokás kérni ajánlóleveleket, nyilván tőle (is) kértem, és csak akkor derült ki, hogy közel fél évig együtt fogunk dolgozni – persze még nem tudhattam, hogy felvesznek-e végül. Szóval ebből is látszik, hogy kicsi a (tudományos) világ, itt mindenki ismer mindenkit, ha olyan szakterületen dolgozol :)

2016. február 25., csütörtök

Ház/cicaszitterkedés az északi parton I.

Ma végre kaptam visszajelzést az október végén leadott és január közepén elfogadott cikkemről: a hat hetes határidő letelte előtt egy nappal végre elküldték a korrektúrát. Ez tulajdonképpen annyit jelent, hogy a kéziratot a folyóiratnak megfelelő formátumúra variálták át, és elküldték nekem még egy utolsó átolvasásra, mielőtt a nagyközönség elé tárnánk a nagy felfedezésünket. Ekkor van még egy esélyem arra nézve, hogy megtaláljam a hibákat, illetve ellenőrizzem, hogy a táblázatok, ábrák jól néznek-e ki. Gondolom nem árulok el nagy titkot, ha elmondom, hogy természetesen találtam benne hibákat (akárhányszor olvasod el, úgyis találsz benne valamit), és persze a táblázatok tördelése is hagy némi kívánnivalót maga után (értsd: pár sort sikerült törölniük formázás közben). Mindegy, ez már nem sok munka, holnap megírom a kért változtatások jegyzékét és szépen elküldöm nekik, aztán remélhetőleg már nem lesznek ilyen problémák a továbbiakban.