A következő címkéjű bejegyzések mutatása: munka. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: munka. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. április 27., szerda

Hát nem megmondtam?! Itten a cikk!

Jól gondoltam tegnapelőtt: a "transferred to proton" azt jelentette, hogy a következő számban megjelent a cikk, amit fél éve adtam le. Hálásan köszönöm a szerkesztőnek, aki elolvasta kérdező ímélemet, és megkönyörülve rajtam végül továbbküldte a valahol virtuális módon porosodó kéziratot a produkciós részleghez.

Ha valakit nagyon érdekel, akkor elolvashatja a honlapomon (itt a link hozzá). Ez egy meglehetősen kedves folyóirat ugyanis, így megengedi, hogy feltegyed a cikked a saját honlapodra is (ez nem feltétlenül evidens amúgy). Persze ennek valószínűleg van némi köze ahhoz, hogy a megjelenéséhez neked (azaz a beküldőnek) is fizetned kell: oldaldíj van, így mi (illetőleg a főnök valamilyen erre a célra szánt forrásból) 1500 dollárt fizettünk ki, hogy mindenki kedvére gyönyörködhessen  a táblázatokban és ábrákban. Már aki tudja, hogy hol keresse: ugyanis a kiadó honlapján még így is fizetős a hozzáférés, ha éppen nem egy előfizetéssel rendelkező egyetemről vagy könyvtárból szeretnéd elérni.

Amúgy természetesen azonnal találtam benne hibát – hiába fésültem át és küldtem vissza a 15 oldalas hibajegyzéket február végén – nem sikerült maradéktalanul szándékaimnak megfelelően megjeleníteni a hármas számú táblázatot. Egye fene, legyen ez a legnagyobb problémám. Inkább várom a reakciót az egy hete leadott kézirattal kapcsolatban, hátha pozitívan ítélik meg irományomat. 

2016. január 15., péntek

A labor ahol mérünk II.: Keck berendezés

Talán néhány kedves olvasóm emlékszik még arra, amikor afelett örömködtem, hogy végre leadtam  az első, általam itt összerittyentett kéziratot (talán nem szerénytelenség az egyes szám használata, lévén a 90%-át én írtam), így a mai nap is pirosbetűs ünnepként vonulhat be az egyetemes történelembe: ma reggel az az üzenet fogadott, miszerint elfogadták a kéziratot, és nincs akadálya, hogy megjelenjen az Astrophysical Journal nevezetű folyóiratban. Juhé!

2015. augusztus 10., hétfő

A labor, ahol mérünk I.

Nos (mint azt már beharangoztam a kettővel ezelőtti posztban), végre elérkezett az idő, hogy bemutassam a berendezést amin a mérések zajlanak. A képek egy kellemes vasárnap délután készültek, amikor is be kellett mennem, hogy megnyomjak pár gombot  sajnos otthonról online nem lehet ezeket elintézni, pedig mily' jó is lenne  ha ez így megoldható lenne :)