Pearl Harbor III: USS Arizona emlékmű

Születésnapom alkalmából pedig fogadjátok szeretettel legújabb posztomat :)

Miután végeztünk a tengeralattjáró megtekintésével, következő célpontunk a USS Arizona emlékműve volt. Kissé bajosan találtuk meg kiindulópontunkat, mivel csak annyit láttunk, hogy egy hajó visz az öböl túlpartján levő hajóroncshoz. Aztán egy gyanús épületre bukkantunk, amelynek a háta mögött horgonyzott a szállítóeszköz, a bejáratánál pedig egyre csak gyülekeztek az emberek. Szóval a csordaszellem azt súgta nekünk, hogy az amerikai nemzet eme kegyhelyéhez történő eljutás érdekében nekünk is oda kell állnunk. Itt aztán kiderült, hogy nem olyan egyszerűen mennek itt a dolgok, hogy csak úgy felpattanunk a csónakra és átruccanunk az emlékműhöz, de nem ám! Hanem először tessenek megnézni egy nagyjából 45 perces dokumentumfilmet az itt történtekről (készült a kilencvenes években)!

Pearl Harbor II: USS Bowfin

Nohát, hol is hagytuk abba múltkorjában? Nos igen, azt hiszem valahol ott, hogy beléptünk a bejáraton, és megvettük a jegyeket! Mivel az ingyenjegyünk a USS Arizona emlékműre egy későbbi, kora délutáni időpontra szólt, még volt nagyjából másfél óránk, így első utunk a USS Bowfin-ra vezetett. Szegény a rendkívül népszerű többi látnivaló árnyékában kissé méltatlanul mellőzött, de ennek előnye volt, hogy alig lézengtek rajta páran. Lehet, hogy emiatt is tetszett annyira :) – no meg persze azért, mert még sosem voltam igazi tengeralattjárón!

Nándi

Legtöbb olvasóm már tud róla, de mégiscsak a legjobb, ha írásban is megtesszük a hivatalos bejelentést a trónörökös érkeztéről: Nándi úgy gondolta, hogy Oahu szigete szolgáltatja erre a kifogástalan alkalmat, és így is tett. A bejelentés aktualitását az adja, hogy a holnapi, Pearl Harbort bemutató posztom második részében levő fényképek alapján úgyis mindenki számára nyilvánvalóvá válna a dolog :)

Érkezte június végére várható, és ebből bárki kiszámolhatja, hogy bizony egy ideje velünk van már, így már pár kórházi látogatáson is túl vagyunk. Ez remek apropója lenne az itteni egészségügy bemutatásának, de ezzel még várok egy kicsit. Ugyanis úgy vagyok vele, hogy inkább akkor írnék róla, ha magunk mögött van az egész procedúra és az egészre rálátással bírok. 

Addig pedig kaptok egy képet egy április eleji egész napos kirándulásunkról – amelyről természetesen idővel ugyancsak beszámolok – hogy mindenki lássa a növekvő pocakot:

Hát nem megmondtam?! Itten a cikk!

Jól gondoltam tegnapelőtt: a "transferred to proton" azt jelentette, hogy a következő számban megjelent a cikk, amit fél éve adtam le. Hálásan köszönöm a szerkesztőnek, aki elolvasta kérdező ímélemet, és megkönyörülve rajtam végül továbbküldte a valahol virtuális módon porosodó kéziratot a produkciós részleghez.

Ha valakit nagyon érdekel, akkor elolvashatja a honlapomon (itt a link hozzá). Ez egy meglehetősen kedves folyóirat ugyanis, így megengedi, hogy feltegyed a cikked a saját honlapodra is (ez nem feltétlenül evidens amúgy). Persze ennek valószínűleg van némi köze ahhoz, hogy a megjelenéséhez neked (azaz a beküldőnek) is fizetned kell: oldaldíj van, így mi (illetőleg a főnök valamilyen erre a célra szánt forrásból) 1500 dollárt fizettünk ki, hogy mindenki kedvére gyönyörködhessen  a táblázatokban és ábrákban. Már aki tudja, hogy hol keresse: ugyanis a kiadó honlapján még így is fizetős a hozzáférés, ha éppen nem egy előfizetéssel rendelkező egyetemről vagy könyvtárból szeretnéd elérni.

Amúgy természetesen azonnal találtam benne hibát – hiába fésültem át és küldtem vissza a 15 oldalas hibajegyzéket február végén – nem sikerült maradéktalanul szándékaimnak megfelelően megjeleníteni a hármas számú táblázatot. Egye fene, legyen ez a legnagyobb problémám. Inkább várom a reakciót az egy hete leadott kézirattal kapcsolatban, hátha pozitívan ítélik meg irományomat. 

Pearl Harbor: prelúdium

Elsőként szeretném megragadni az alkalmat és elnézést kérni a majd' kéthetes csendért, de összejöttek a dolgok. Itt ugyanis április 15. és 20. az adóbevallások napja (kettőt készítesz, egyet Hawaii államnak, egyet pedig a kormányzatnak) és hát volt velük dolgom bőven – majd talán egyszer megírom, hogy működik errefelé a szisztéma (már amit sikerült megértenem belőle, mert a világ egyik legbonyolultabb adórendszerét sikerült összehozniuk). Ezen felül egy cikket is leadtam, amit nagyjából két hét alatt írtunk meg. Ugyanis a mérések és az adatok feldolgozása már megtörtént március végéig, tényleg csak az írásra kellett koncentrálnom. Ami gyorsan meg is lett, mivel ez "csak" egy gyors kis kommunikáció, négy oldalas, ezek a fajta cikkek arra valók, ha valamilyen eredményedről gyorsan és röviden szeretnél beszámolni. Most már "csak" egy másik, nagyobb lélegzetvételű cikket kell befejeznem, egyfajta záróakkordjaként az érkezésemkor megkezdett kutatási témának.

Közlekedés II.

Hol is hagytam abba a múlt héten? Ja igen, a helyi közelekedésről húztam le a vizes lepedőt. Így folytatnám is eme témával, ami mindenkiből garantáltan kihozza legkritikusabb énjét. :)

Közlekedés I.

Ha már úgyis nemrégiben meséltem az egynapos autós kirándulásunkról – az elmúlt szombaton pedig végre egy bálnaleséssel egybekötött szigetkörüli autókázásra is futotta (erről majd egy későbbi posztban) – akkor kissé kitérnék az itteni közlekedési helyzetre is. Amúgy is módomban állt az elmúlt tíz hónap során mindenféle közlekedési módot kipróbálni: a leggyakrabban használt lábbusz mellett az igazit is, volt egy párhónapos kerékpáros időszakunk is a már említett autózás mellett (más pedig nincs), így talán megfelelően széles a rálátásom a témára. (Bár tervezik egy HÉV-jellegű vasútvonal létesítését Pearl City és a belváros között – itt a linkje –, de azon sajnos csak pár év múlva lenne lehetőségem utazni, szóval gyanús, hogy lemaradok róla :( ).