Elsőként szeretném megragadni az alkalmat és elnézést kérni a majd' kéthetes csendért, de összejöttek a dolgok. Itt ugyanis április 15. és 20. az adóbevallások napja (kettőt készítesz, egyet Hawaii államnak, egyet pedig a kormányzatnak) és hát volt velük dolgom bőven – majd talán egyszer megírom, hogy működik errefelé a szisztéma (már amit sikerült megértenem belőle, mert a világ egyik legbonyolultabb adórendszerét sikerült összehozniuk). Ezen felül egy cikket is leadtam, amit nagyjából két hét alatt írtunk meg. Ugyanis a mérések és az adatok feldolgozása már megtörtént március végéig, tényleg csak az írásra kellett koncentrálnom. Ami gyorsan meg is lett, mivel ez "csak" egy gyors kis kommunikáció, négy oldalas, ezek a fajta cikkek arra valók, ha valamilyen eredményedről gyorsan és röviden szeretnél beszámolni. Most már "csak" egy másik, nagyobb lélegzetvételű cikket kell befejeznem, egyfajta záróakkordjaként az érkezésemkor megkezdett kutatási témának.
Felmerülhet a kérdés, hogy mi a helyzet a másik cikkemmel, amit már nagyjából fél éve leadtam, de inkább ne kérdezzétek, mert fogalmam nincs róla :) Valószínűleg egyébként a napokban kerül nyomtatásba, ugyanis szerintem sikeresen elkeverték. Történt ugyanis, hogy amikor februárban visszakaptam egy utolsó ellenőrzésre, jeleztem, hogy van egy másik cikke a kollégáknak, amire hivatkozom. Addig meg nyilván nincs értelme megjelennie, amíg az nem olvasható el (miközben a méréseim előzményeit taglalja). Ezért szerintem jól félrerakták az enyémet, és ... meg is feledeztek róla :) A másik cikk április elsején (nem vicc :D) jelent meg, én meg vártam, hogy akkor majd az enyém is lassan olvasható lesz. Két és fél hét elteltével nem bírtam tovább és írtam nekik, hogy mi a stájsz, amire nem ugyan választ nem kaptam, de a kéziratom státusza két nap elteltével megváltozott: jelenleg a "transferred to proton" olvasható, aminek ugyan értelme nincsen, de legalább viccesen hangzik és valószínűleg a harmadik szó a "production"-nek valami eltorzult alakja lehet. Legalábbis erősen remélem. :)
No de amiről mesélni szeretnék az a februári* kirándulásunk Pearl Harborba! Előrebocsátom, hogy az egyik legjobb élmény volt számomra – hogy a kedves nej is így gondolja-e, nos azt tőle kérdezzétek. :) (Nekem azt mondta, hogy bár a katonásdi nem a kedvenc műfaja – igaz, annyira nekem sem –, de azért neki is tetszett.) Elég sok látnivaló van ott, tehát a beszámoló saccra két-három részes lesz.
Gondolom a helyről mindenki hallott már, talán még ezt a filmet is látta róla (bár személy szerint azt mondanám, hogy nem fontos megnézni). Igazából az 1941. december 7-én reggel történtekről nem írnék, mindenki találhat megfelelő mennyiségű és részletességű olvasnivalót a témáról. Azzal viszont talán nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy a helyszín természetesen az amerikaiak számára rendkívüli fontossággal bír: a USS Arizona elsüllyedt roncsai fölé emelt emlékművét évente több, mint 2 millióan keresik fel. Ezért is mentünk februárban, hogy elkerüljük a főszezonban várható embertömeget – illetve az év többi időszakában elviselhetetlen déli napsütést. Így is gyönyörű időnk volt – majdnem le is égtünk az egész napos kinttartózkodástól – és még a tömeget is sikerült elkerülnünk. Egyszóval minden bejött :)
Nem úgy kezdődött azonban a nap, hogy minden bejönne: mivel a fényképezőgépem az egyetemen maradt, ezért a reggelt azzal kezdtük, hogy besétáltunk oda. Onnan az "A" jelű expresszbusz indult, és közvetlenül a látogatóközpont bejáratánál tett le alig egy órányi, a várost keresztülszelő utazást követően. Ekkorra már 11 óra volt, és kissé féltem, hogy nem lesz idő mindenre (mivel az összes látnivaló bezár legkésőbb délután 5-re), ami végül be is igazolódott – de hát legfeljebb visszamegyünk még egyszer, nemde? (Azt egyébként borzasztóan utálom, hogy minden múzeumnak ennyire korán kell zárnia.) Igazából így is megnéztünk a USS Bowfin tengeralattjárót, a USS Arizona emlékművet és a USS Missouri-t is, és csak egyetlen dolog maradt ki: a repülőmúzeum, illetőleg még fél-egy órát el tudtam volna tölteni a Missourin – azaz őszintén szólva tetszőleges mennyiségű időt, annyira tetszett :) Egyébként nem is baj, hogy nem mentünk hamarabb, így is nagyon elfáradtunk a nap végére, valószínűleg jobb is két részletben letudni a dolgot, ha az embernek van rá ideje.
Egy elég híres kép az Arizona pusztulásáról. Asszem az amik kissé berágtak. :)
Mivel eléggé későn érkeztünk, ezért bérletet már nem kaptunk az összes látnivalóra. Emiatt szerfelett bosszankodtam is, egészen addig, amíg hozzánk nem jött egy tengerésznek kinéző úriember és adott nekünk ingyenjegyet a USS Arizonára (ugyanis minden nap kiosztanak 2000 darabot, amíg a készlet tart). Ennek rendkívül örültem, bár csak fejenként 7,5 dollárt spóroltunk ezzel – dehát minden centet meg kell becsülni, ugyebár. A bérlet amúgy 65 dollár, ezért az összegért meglátogathatjuk az összes előző bekezdésben említett látnivalót, a tengeralattjáró önmagában 12 dollár, a Missouri 27, a repülőmúzeum 25, de lehet ezek tetszőleges kombinációját is venni pár százalékkal óccóbbér. Sőt, ha helyi lakos vagy (vagy legalábbis tudod igazolni valamivel, hogy itt laksz), akkor még kapsz egy kis kedvezményt: így például a pénztárnál a tengóra és a Missourira fejenként 30 dollárért vehettünk belépőt a 35 helyett. (Csak erre a kettőre adtak kombinált jegyet mondván a repülőmúzeum már nem férne bele az időnkbe – és igazuk is lett). Nem olcsó, de ez egyszeri lehetőség, ugyebár – és mint az a nap végére kiderült, az élmény megfizetethetetlen (minden másra pedig ott az Eurocard Mastercard).
Fontos még megjegyeznem, hogy nem érdemes túl sok cuccal érkezni. Mivel ez még mindig egy működő haditengerészeti bázis területe, nem vihetünk be semmilyen nagyobb táskát (de még a fényképezőgéped tokját sem, csak a fotóapparátot!), és a bejárat mellett található csomagmegőrzőbe kell letenni a táskáidat. Esetleg egy palack vizet magaddal vihetsz, mert azt talán mégsem akarják, hogy napszúrást kapjál.
Nos, akkor majd folytatom is a képekkel, egyelőre legyen ennyi elég úgymond étvágygerjesztőnek. Ígérem, nem kell rá várnotok másfél hetet! :) Kaptok még egy fényképet a Missouri fedélzetéről, hogy lássátok, mennyire érdemes várnotok a következő részekre:
A USS Missourin. A fehér épület a vízen a USS Arizona emlékmű. A bennem levő, műanyag katonákkal játszó kisgyerek még most, két és fél hónap elteltével is teljesen el van ámulva. :)
* Egészen pontosan valentin-napi: lehetett-e volna ennél jobb elfoglaltságot találni erre a személyiségemtől tökéletesen távol álló "ünnepre"? Kötve hiszem :)
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése