Kirándulás a Diamond Headhez: kiegészítés

Tegnapról még kimaradt pár kép, amit szerintem még érdemes megosztani veletek. Előrebocsátom, hogy szigorúan csak az eredeti rész megtekintése után szabad ezeket a képeket megnézni! :)

Kirándulás a Diamond Headhez

Az elmúlt pár nap igazán izgalmasra sikeredett: a kedves nejem egy még kedvesebb újdonsült ismerősének köszönhetően ugyanis szombat óta tapasztalhatjuk (egészen péntekig), milyen érzés is házszitternek lenni*. Ez – hasonlóan a bébi megfelelőjéhez – abból áll, hogy vigyázunk a házukra, gondozzuk a kertet, etetjük az állatokat. Külön kérésre – hogy a macskák (két nőstény egyébként, és természetesen rendkívül kényeskedő kis jószágok, viszont gyönyörű a bundájuk) ne legyenek nagyon magányosak – még ott is alszunk. A ház pedig a sziget túloldalán van (az északi parton), kb. 30 kilométerre az egyetemtől, szóval a héten minden nap keresztülautókázhatom a szigetet. De hogy ne higgye mindenki, mennyire ki van velünk szúrva, elmondhatom, hogy a ház (bár nem nagy) gyönyörű, pazar helyen fekszik, egy kis félszigeten, tökéletes kilátást nyújtva a rendkívül csendes vizű öbölre, miközben szemben hegyek adják a hátteret, amin felhők csücsülnek. Bármilyen képeslapon lenne, az ember borzasztóan giccsesnek találná, de élőben egyszerűen félelmetesen szép.** Szóval ez az egy hét igazán élménygazdagnak ígérkezik (illetve ígérkezett, kár, hogy ennyi időt kellett eltöltenem a cikkünk kéziratának utolsó simitásaival), amiből jópár szép poszt kerekedhet idővel. Főleg, hogy a hétvégén tettünk egy autós kirándulást is, arról is lehet mesélni, miként arról is, hogy úgy általában autósként milyen érzés közlekedni (előre annyit mondanék, hogy nem meglepő módon tök más, mint gyalogosként és bringásként, illetve nem kimondottan élvezem a dolgot), ezenkívül van pár szép hely a ház szomszédságában, ahová csak át kell kajakozni (mivel az is rendelkezésre áll). Az elkövetkező két nap során talán erre is sort kerítünk majd. 

Kézirat leadva, jöhetnek a posztok!

Mindez azt jelenti, hogy két hónapig rághatom a körmömet, mit szólnak hozzá a bírálók. De most ez mellékes, a lényeg, hogy három nap híján öt hónappal az érkezésem, illetve két és fél hónappal a mérések befejezése után már sikerült egy cikket is írnom, amelyet remélhetőleg hamarosan újabbak is követnek. A mai nap meg lehet egy kicsit lazítani.

(Bár nem szeretem a pezsgőt, de szerintem most egy ehhez hasonló kép való ide.)

Gyorsposzt: Bekktúdöfjúcsör

Gyerekkorom egyik kedvenc filmje (szigorúan csak az első két rész, a harmadikat el lehetett volna felejteni). A második, részben úgymond jövőben zajló rész pedig ma van.

Házi feladat: a napokban mindenki kerítsen rá időt, és nézze meg a trilógiát! (A harmadik részen nyugodtan aludhattok –  én legalábbis így tennék a helyetekben :) ).

Kisszínes: a biztonság mindenek felett(?)

Úgy vélem már említést tettem arról, hogy miután röviddel megérkeztemet követően ügyfele lettem az itteni bankomnak, nem volt éppen zökkenőmentes a bankkártyám kipostázása. De hogy röviden összefoglaljam: annyi történt, hogy a valóban rendkívül kedves – ámde annál inkompetensebbnek bizonyuló – ügyintéző valamit elszúrt a rendszerben (amit azelőtt nemrég frissítettek, mint azt megtudtam a másfél órás bankszámlanyitási szeánsz során). Így a két hetes várakozási időből majdnem másfél hónap lett.

Money, money, money... II.

Hát akkor térjünk át a dollárosokra. Igazából nem is így kellene hívnunk a mindennapokban, hiszen van neki magyar neve is, mint azt már a népmesékben is annyiszor olvashattátok. Bizony ám, a tallérról beszélek. Mint ahogy tallér volt a szlovén pénz is (tolar), amíg át nem tértek az euróra 2007-ben. (Mi is akkor vezettük be, nem? Sajnos egyre gyakrabban hagy ki a memóriám :) ). Érdekesek amúgy ezek a pénznevek: a garas például a groschenből (például a néhai osztrák schilling váltópénze), a forint pedig a 'florentinus'-ból ered, ami a firenzei aranypénzt jelentette valaha. És van pár "rokona" is a forintnak, amely ugyanebből a szóból ered: például a volt holland gulden is vagy a lengyel złoty (ami aranyat jelent). Hát nem tök érdekes dolog ez a numizmatika? Engem speciel nagyon tud érdekelni, kár, hogy nem értek hozzá. De manapság ez úgyse számít, csak beszélni kell valamiről, tudni róla már nem muszáj :)

Money, money, money... I.

Habár nem szeretem különösebben az ABBÁ-t (nagyon sajnálom, tudom, hogy nem szép dolog, de nem tudok hazudni), mai témámhoz viszont úgy vélem, keresve sem találtam volna jobb címet. Szóval mai posztunkban kicsit kitérnék a készpénzre, az úgyis mindenkit érdekel. :)

Egyik első emlékem az itteni fizetőeszközzel kapcsolatban már elég korán megesett, amikor a jó öreg Commodore 64-en volt egy díznis (inkább nem írom le normálisan, nehogy bajom essen belőle*) játék, amiben Donald kacsával kellett pénzt gyűjtened. Nos – hogy őszinte legyek – nem játszottam vele túl sokat, mert már akkor is kissé bárgyúnak találtam (és sosem ragadott meg különösebben a dízni világa), de a mai napig emlékszem rá, hogy mennyire furcsállottam, hogyan lehet 25 egységben mérni a pénzt. Hiszen mennyivel jobb már 1, 2, 5, 10, 20, 50-es egységben, nemde?

Utazás a Tantalusz körül II.

A döglődő százlábút követően az erdőből kiérve hamarosan elérkeztünk úticélunkhoz. Előtte viszont megálltunk egy pihenőhelyen, amely egy mobil átjátszóállomás (és természetesen parkoló, ami persze az erdő bejáratánál is volt) tőszomszédságában levő, pár esőtől védett padot jelentett. Ahol piknikezni lehet (illetve barbecue-zni, mert itten az a menő dolog), a mellettünk levőn éppen folyt is a nagy zabálás. Ekkor nagyjából dél volt, ezért úgy döntöttünk, hogy érdemes fél-háromnegyed órát pihenni, addig lehetett eszegetni a tízóraira hozott tacót, kávézgatni, és élvezni a természet lágy ölét. Már éppen nagyon elkényelmesedtünk volna, amikor realizálódott bennem, hogy az időjárásjelentés ezúttal sem hazudott (errefelé egészen használhatók az előrejelzések, pedig általában nem egyszerű a helyzet időjárásügyileg) és jön a meghirdetett kora délutáni felhőszakadás. Márpedig nem szakadó esőben szerettünk volna kiállni a kilátópontra, hanem úgy véltem: jobb ha még előtte fényképezkedünk, aztán az erdőben túrázva meg úgy eshet, ahogy nem szégyelli, nagyjából védve leszünk a lombkoronák által. Így nekiindultunk az utolsó párszáz méternek, hogy odaérjünk a kilátópontra. Természetesen egészen a legvégéig aszfaltút volt (itt kivételesen tényleg aszfaltozott volt, pedig itt sok helyen betonút van, ami szerfelett érdekesnek találok, mert otthon alig találkozni velük) egy kis parkolóval, ha valaki esetleg a túrázás alatt egy félórás kocsikázás utáni tízméteres sétát ért, ahol aztán elő lehet venni a szelfibotot, és küldeni fácséra a kéttized másodperccel azelőtt lőtt képeket.