Kisszínes: a biztonság mindenek felett(?)

Úgy vélem már említést tettem arról, hogy miután röviddel megérkeztemet követően ügyfele lettem az itteni bankomnak, nem volt éppen zökkenőmentes a bankkártyám kipostázása. De hogy röviden összefoglaljam: annyi történt, hogy a valóban rendkívül kedves – ámde annál inkompetensebbnek bizonyuló – ügyintéző valamit elszúrt a rendszerben (amit azelőtt nemrég frissítettek, mint azt megtudtam a másfél órás bankszámlanyitási szeánsz során). Így a két hetes várakozási időből majdnem másfél hónap lett.

Amúgy is úgy tűnik, hogy nem volt tökéletes a bankom megválasztása, mivel például azóta sem tudták megoldani, hogy ne küldjenek papíralapú havi elszámolást, pedig már párszor megkértem erre őket (illetve nem tartok igényt a kéretlen reklámaikra sem*). Persze ez nem akkora probléma (azon kívül, hogy feleslegesen növeljük a papírhulladék mennyiségét), de vannak más furcsaságaik is. Például szerettünk volna ugyanennél a banknál nyitni egy folyószámlát a kedves nejemnek is (amit itt csekkelős számlának hívnak, van ezen kívül még hitelkártya és befektetési számlatípusuk is), és minden úgy tűnt, hogy rendben van. Maga a procedúra sem tartott fél óránál tovább, a bankkártyáját is postázták másfél héten belül. Kezdtem azt hinni, mégis csak jól választottam, és az én esetem egy kisiklás volt csupán az amúgy tökéletesen olajozottan működő rendszerben. Aztán jött egy levél, amiben értesítettek bennünket, hogy zárolták a számlát, mert nem volt kitöltve valami formanyomtatvány. Amit – mint az később kiderült – nekik kellett volna kitölteniük és aláíratni velünk. Ekkor döntöttünk úgy, hogy akkor szépen átmegyünk a szomszédos bankba (amelyik hétvégén is nyitva van, errefelé ugyanis minden banknak van pár fiókja, amelyik legalább szombaton, de van amelyik vasárnap is nyitva tart) és nyitottunk egy számlát neki. Én csak azért nem mentem át, mert macerás lenne a fizetésemet átvezetni. Mindenesetre a jótanácsom az lenne, hogy ha valaki erre szeretne élni/dolgozni/tanulni, akkor 1. nyisson egy bankszámlát egy, a kontinensen fekvő államban, mert itt egyik nagy amerikai bank sem képviselteti magát (de attól még valószínűleg érdemesebb náluk ügyfélnek lenni) 2. ne menjen az én bankomhoz (Központi Csendes-Óceáni Banknak fordítanám), hanem inkább az Amerikai Megtakarítási Bankhoz – amúgy szerintem nagyon menőn hangzanak magyarul, kár, hogy nem lettünk világnyelv :)

A posztban eredetileg arról akartam beszámolni, hogy ma kaptam egy bankkártyát. Azaz, hogy kaptam egy új bankkártyát. Igaz, előzetesen nem szólt a bankom arról, hogy alig négy hónap után le kívánják cserélni az eddigit. Legalábbis én úgy emlékszem, hogy ilyenek előtt csak szólnak, nem? Persze ezen húzásuknak most kivételesen örültem, mivel az eddigi nem tartalmazott chipet (csipet? Vagy azt csak sóból lehet? Elvileg egyébként mindkét megoldás helyes...), csak mágnescsíkot. Szóval végre meglépték azt, amit otthon már legalább két-három éve megtette az akkori bankom (nem OTP, arról nem tudok nyilatkozni), a PayPassról pedig ne is ejtsünk szót. Az oldalbordának pedig még mindig csak mágnescsík van (pedig az lenne a menő bank, ugye :) ). Megint ez a fene kettősség: van, amiben fényévekkel (fényévtizedekkel) előttünk járnak, van, ami pedig olyan, ami nálunk már évtizedek óta nem divatos (vagy sose volt az).

Szóval én ezt nem is értem igazán. Itt, a világ legnagyobb fogyasztói társadalmában eddig nem tartották szükségesnek, hogy egy kicsit növeljék a bankkártyás fizetések biztonságát? Lehet, hogy más államokban nem ez a helyzet, de errefelé úgy tűnik, hogy a válasz nemleges. Persze lehet, hogy csak a szokásos, a jobb klímájú helyeken honos "hova siessünk, ráérünk még lecserélni" hozzáállás az oka, nem tudom.

Csak furcsa megint, hogy annyi mindenre odafigyelnek, hogy teljesen hülyebiztos legyen, és pont arra nem, amin tényleg dollárezrek múlhatnak. Szerintem mindenki ismer pár ilyen feliratot, amik részeivé váltak a városi folklórnak, de nem feltétlenül igazak. Például a mi mikroshullámú sütőnkre nincs kiírva, hogy ne tegyünk bele macskát melegíteni. De azért találkoztam pár extrém elővigyázatosságról tanúskodó kiírásra. Az nyilván nem szolgálhat túl sok újdonsággal, hogy mindenre, ami meleg lehet (kávéspohár, sütőlap) rá van írva, hogy vigyázz, ez már többnyire otthon is így van. De mondok egy példát, amin tényleg nem tudtam elmenni: a tipikus, minden felmosást követő sárga táblácska, ami a csúszásveszélyre figyelmeztet: 

A tetején, a fogantyújánál le van írva (angolul és spanyolul** is, hogy a mehikói megélhetési bevándorlók vendégmunkások is értsék), hogyan kell kinyitni, és összecsukni. Használati útmutató egy táblához, ez nagyon menő szerintem! És ha ez nem volna elég, figyelmeztet arra, hogy vigyázzunk, nehogy becsukás közben odacsípjük az ujjunkat. Ez ám az odaadó gondoskodás, nem a kokkolínó.  Utóbbit itt egyébként nem így hívják, hanem imígyen:

Csak belőlem vált ki mérhetetlen aggressziót ennek a hipercukiság mackónak a látványa minden egyes alkalommal? Legszívesebben megütném :) Most olvastam nemrég, hogy ha valami túlzottan aranyos, akkor az ember egyszerűen agresszívvá válhat tőle, itt egy cikk, ami ezt a jelenséget taglalja. Eléggé gyanús, hogy nem tudom megfelelően kezelni Kokkolínó maci cukiságát...

* Ez egyébként nem meglepő, mert itt mindenki levél útján akar kommunikálni velem (e-mail az túlságosan modern, megint ez a kettősség...), ennyi levelet egész életemben nem kaptam, mint ezalatt a pár hónap alatt.

** Itt ez nyilván nem olyan fontos, mert nincsenek annyiran, de köszönhetően az ország többi részén élő pármillió spanyolajkúnak, szinte mindenütt jelen van a két nyelv párhuzamosan. Bárhol, akár telefonos ügyfélszolgálaton is azonnal lehet kapcsoltatni egy spanyolul beszélő ügyintézőt.

U.i.: lassan itt vagyok 5 hónapja, és azóta nem ettem levest. Tegnap megirigyeltük édesanyám beszámolóját az isteni tyúkhúsleveséről, és úgy döntöttünk, ez így nem mehet tovább! Ma végre főztünk és ettünk egyet! Természetesen szigorúan hormon- és gyógyszermentes csirkéből – legalábbis a felirat szerint, amit nyilván minden hústermékre rátesznek. Valószínűsítem, hogy itt nem olyan erősek az élelmiszeripari szabályozások, mint Európában. Pedig rájuk férne: úgy mondanám, hogy nem vagyok elájulva az élelmiszerek általános minőségétől. Úgy néz ki, ez nem olyan fontos nekik, inkább a mennyiség. No, arra nem is lehet panaszkodni :)