Elment a Darby néni a vásárba...

Általános népi bölcsesség, hogy munkanapokon csodálatosan süt a Nap és az ember vágyakozva néz ki a munkahelye ablakán repesve várva a hétvége bekövetkeztét, hogy akkor végre a szabadban lehessen. Valamikor péntek este pedig leszakad az ég, és hétvégén természetesen egész végig esik. Nos, ez természetesen itt is így van – annyi különbséggel, hogy az elmúlt hétvégén nem egyszerűen esett, hanem egy trópusi vihar tette tiszteletét a szigetek közelében. 

Egy nap alatt Oahu körül II.

Hihetetlen, hogy már megint eltelt majd' két hét és nem írtam. Ez a gyereknevelés ha lehet, még jobban felgyorsítja a napok múlását – pedig amióta itt vagyok, így is túl gyorsan telnek.*

Amúgy nem túl sok leírnivaló történt az elmúlt két hétben – már a kórházi tapasztalatainkon kívül, de az egy külön posztért kívánkozik. Végre szabadságon voltam (két hetet kaptam), ami már igencsak kijárt nekem – lévén az előzőt még Krétán töltöttük másfél éve (tavaly januárban). Az eltelt idő alatt leginkább Nándi körül forgott a világ: volt pár vizsgálata, amelyek végeztével örömmel konstatáltuk, hogy nem csak mi érezzük úgy, hogy imád enni – az első pár napban szinte alig csökkent a testsúlya, kéthetesen pedig immáron majd' fél kilót hízott. Egyébként a bioritmusát az apjától örökölte, mert imád éjszakázni: ha rajta múlik, akkor negyed kettő körül ébred és reggel hatig fent is van. Ezt az elmúlt napokban próbáltuk tompítani azzal, hogy megpróbáljuk nappal ébren tartani valahogy, és akkor nyugodtabb éjszakák elé nézhetünk. (Mondjuk engem ez egyébként nem zavarna annyira, csak ugyebár ez a fránya munka nem engedi meg, hogy a természetes belső órám szerint éljek, a kutyafáját. :) )