Kiköltözés a hosztelből

A mai nap végre elérkezett a nagy pillanat, amikor is végre kiköltözhettem átmenetinek szánt szállásomról, a jellegzetes hawaii virágfüzért alkotóról elnevezett hosztelből. A költözés előkészítése már múlt hétfőn elkezdődött az új hely bérleti szerződésének aláírásával, és igazából már tegnap is az új helyen aludtam a szokásos szombat esti magyar találkozó után. Viszont holnap jelentkezek ki hivatalosan a hosztelből: ma csak áthoztam a holmim nagy részét, hogy azzal ne kelljen már foglalkoznom (azért még maradt ott pár dolog).

Nem két hónapot terveztem ott lenni, de megérte várakozni, mert a mostani szállásom mindenért kárpótol. Majd arról is készítek pár fotót hazamenetel előtt :) Lássuk hát a képeket, hol is írtam a blogot mindezidáig:

Magát az épületet, amelyben a szobák (így az enyém is) helyet foglalnak, az első képek között már megmutattam. Bár fényképet nem szokás fénnyel szemben készíteni, a helyiség mérete nem tette lehetővé a túl nagy variálási lehetőséget kompozíciós szempontból: van a négy sarok, aztán viszlát! Szóval vagy kettő képet töltök fel vagy négyet, és ez utóbbi mellett döntöttem :) Látható, hogy az össz bútorzat nagyjából egy ágyból és egy íróasztalból áll, székként az ágy vége funkcionál.

Az azt hiszem elég világos mindenki számára, hogy nem túl nagy az alapterület: nagyjából 4x2 méternek mondanám. Igen, ezen a 8 négyzetméteren töltöttem éjszakáimat (ez még a franciaországi szállásomnál is kisebb, az volt vagy 12 négyzetméter is). Ráadásul jó melegben, mivel nagyon szépen be tudott rekedni a meleg levegő, amin a kis ventillátor és a meglehetősen nehezen működő ablak (néha a gravitációnak engedelmeskedve visszazuhant zárt állásba) sem segített. Mindezt havi 1050 dollárért. Nincs is kedvem forintban leírni, ha valaki nagyon akarja tudni, szorozza be 280-nal. Nem hiába sírnak még a többi államból jövő amerikaiak is, hogy milyen drága itt a szállás.

Mondjuk tényleg nem töltöttem olyan sok időt otthon: minő szerencse, hogy ennél a kutatócsoportnál a szombat is munkanap, így nem kellett ebben a lukban tartózkodnom :) A képen az összepakolás egy kései állapota látható. Érdemes megfigyelni az ajtókilincset, ami errefelé inkáb ajtógomb. Zárni a gomb közepén levő kis kar eltekerésével lehet. Amit jó ötletnek tartok a nyílászárókkal kapcsolatban, hogy általában minden bejárati ajtó előtt van egy szúnyogháló is, ami viszont fémből van, azaz jóval strapabíróbb. Ez elkél errefelé, mert dacára annak, hogy mennyiféle madárfaj van (egyszer szeretném bemutatni őket, vannak közöttük igen jópofák is, és szerencsére kevés galamb van köztük), amelyek kétpofára zabálják a rovarokat, azért vannak lények, amelyek be tudnának jönni éjszakánként. Például az errefelé honos és az európai rokonánál kissé nagyobb (kb. ötcentisre is meg tud nőnii) csótányra, amelyek éjszakánként (miután a madarak elmentek aludni) teljesen ellepik az utcákat: úgy kell vigyáznod, ha nem akarsz rájuk lépni. Márpedig ki akar hazamenve csótánymaradványokat bevinni a cipőtalpán a lakásába, naugye?

Az előző kép jobb sarkában látható fotelből lőtt kép. Abban sem ültem még előtte, éppen ideje volt már kipróbálni. A jobb oldali lambériának megvan az a különlegessége, hogy egyben válaszfalként is funkcionál (gondolom utólag rakták be, hogy kettéválasszanak egy nagyobb szobát): el lehet képzelni, hogy egy kb. 3 centi vastag fadeszka mennyire szűri meg a szomszéd szobában lakó emberke életével járó zajokat. Még jó, hogy a kedves bangladesi informatikus szomszéd egy idő után leszokott az egész éjszakákat átölelő szkájpolásról, helyette a horkolását lehetett hallgatni (aki egyébként jó fej, csak nagyon informatikus az életvitele). Ami viszont nagyon aggasztóan hangzott: néha komolyan hívni akartam a 911-et, annyira kapkodott a levegő után és fulladozott alvás közben – mondanom kellett volna neki, hogy menjen valami alvásspecialistához, mert ez biztosan nem egészséges. Viszont mindeközben olyan mélyen aludt, hogy minden áldott nap egész délelőtt szólt a vekkerként funkcionáló telefonja. (Az ébresztő dallama így annyira beleégett már a memóriámba, hogy elég gyakran azon veszem észre magam, hogy önkéntelenül dudorászom munka közben.) Egyszer pedig kb. egy órán keresztül dörömböltek az ajtaján, mire felébredt, ilyet én még nem nagyon láttam. Akár egy atomkísérletet is el lehetett volna végezni a közelben, talán még arra sem ébredt volna fel. Ami ebből az egészből az leginkább meglepő számomra, az az, hogy eddig azt hittem, hogy a horkolás nem teszi lehetővé a mély alvást. De nála ezek szerint ez nem így működik. 

Node nagyon elkanyarodtam az eredeti témától: röviden összefoglalva nagyjából hasonló áron (plusz rezsi) kaptam egy teljes értékű lakást (1 hálószoba + 1 nappali), ami kb. 5 perccel közelebb van az egyetemhez (viszont az óceántól ugyanennyivel messzebb van, dehát valamit valamiért). Emiatt nagyon örülök a váltásnak. Főként annak tudatában, hogy – mint azt szerintem már említettem – hogy itt egészen elborzasztó a lakáshelyzet: teljesen elszállt árak vannak amerikai viszonylatban is, 1300-1400 dollárt kérnek el havonta egy ilyen lakásért bérleti díjként. Van egyébként egy saját medencéje is a társasháznak (de elég pici, kb. öt ember fér el benne). Majd alkalomadtán (ha épp nincs kedvem 20 percet sétálni az óceánhoz), kipróbálom és beszámolok arról is.

Ami pedig a közeljövőt illeti: lenne egy kisszínes a helyi utcanevekről, aztán jövő héten szerintem bemutatnám a laborban jelenleg használt berendezést, illetve megpróbálnám röviden összefoglalni, milyen témában is folynak a méréseim.