Karácsonyi fények a városközpontban

Újévi első posztunk egy utolsó visszatekintés így, vízkereszt előtt a karácsonyi időszakra: még 2015 utolsó napjaiban megnéztük az itteni nagy, ünnepi... izét. Hát tudjátok, ilyen karácsonyi dolgokat.  Ugyanis Honolulu tulajdonképpeni főtere ilyenkor díszbe öltözik, a városháza környékét pedig mindenféle érdekes karácsonyi installációk lepik el. Igazából már a megnyitásakor, december elején is szerencsét próbáltunk, de annyira sok ember volt ott, hogy tömegiszonyom inkább a menekülést választotta.  No de lássuk, hogy azon a nem annyira hűvös december végi estén – még mindig rövidnadrágban grasszálok – mikhez is volt szerencsénk.

Az Aliʻiōlani Hale, amely a helyi legfelsőbb bíróságnak ad otthont, előtte I. Kamehameha aranyozott szobra. A bejárat felett a 'Seasons Greetings' felirat olvasható, nos, ez a "Kellemes Karácsonyi Ünnepeket!" abszolút politikailag korrekt változata (a karácsony szó kihagyásával), nehogy valaki megsértődjön. Persze ha valaki igazán akar, akkor úgyis meg fog: mert végül is kifogásolható, hogy miért szégyellünk kellemes karácsonyi ünnepeket  kívánni, nemde? :) Maga az épület egyébként a nem túl jelentős számú igazi jó kis XIX. századi gyarmati stílusban épült, a környéken még található pár ilyen. Például rögtön szemközt a Iolani rezidencia, amiről sajnos nem sikerült értékelhető minőségű fotót készítenem, de egyszer visszajövök nappal és akkor megörökítem az összes hasonló jellegű épületet – mind a hármat. :) Gondolom amikor felépültek, még nem sok kőépület volt rajtuk kívül a szigeten. Azóta viszont melléjük épült az üzleti negyed és szegények ott törpülnek a huszonemeletes toronyházak szomszédságában. 

Azért szép nagy park tartozik hozzájuk, elég nagy ahhoz, hogy mindenféle, elvileg karácsonyi témájú installációkat lehessen benne kitenni. No nem éppen egy betlehemi jászolra kell gondolni, de valami hasonlóra, kissé a helyi viszonyokra átszabva. Lássuk, mire is gondolok!

A kiállítás első darabja! Ez bizony egy óriási, éppen shaka-jelet mutató Mikulás az asszonypajtás társaságában. Mivel itt decemberben is meleg van és lazaság, a nagy piros kabát természetesen úgy  david hasselhoffosan kigombolva, hogy kivillanhasson a – Knight Rider és Baywatch sorozatok óta személyi kultusszal rendelkező színész/énekesével ellentétben – nemlétező mellszőrzete is. Háttérben a Városháza, amely egy karácsonyfa-kiállításnak adott otthont.

Előtte azonban megnéztük a fő karácsonyfát, ami színváltós volt, itt éppen piros, de pár másodperccel korábban még zöldben pompázva készült róla kép. Egy videó az út túloldaláról készítve:

Sajnos a blog erősen lebutítja a videó minőségét. De talán a lényeg így is látszik. UPDATE: Az újra feltöltött videó minősége már megfelelőnek mondható szerintem.

Kiállításunk második darabja, ezt már nem is tudom mire vélni. Ekkor jutott eszembe az a hasonlat, hogy mintha egy óriás kertitörpe-kiállításon lennénk. Természetesen igazi, hamisítatlan hawaii zene szólt közben. Hát nem éppen olyan a karácsonyi hangulat, mint otthon! :)

A Városháza bejárata. Kicsit később épült, mint a poszt elején említett épületek (1928-ban), de azért a stílus továbbélése tetten érhető.

Mint említettem, bent karácsonyfa-kiállítás volt: különböző cégek feldíszítettek egy fát és betették őket a Városháza halljába. Nekem (közösségiközlekedés-szimpatizánsként) természetesen a helyi tömegközlekedési vállalaté tetszett a legjobban. És igen: a helyi buszok kicsiny papírmásai mennek rajta körbe-körbe.

A helyi tekintetes asszonyság a boáját, akarom mondani leijét fogdossa.

Azt hiszem, stílusosan mondva valahol itt olvadt le az agyam: kétméteres, szörfdeszkát szorongató hóembercsalád a téli huszonakárhány fokban. Köszönöm, hogy ezt megtapasztalhattam! :)

Persze a környék legtöbb fája szépen ki volt világítva. Láthatóan a LED-ek mellett olyan izzók is lógnak róluk, mint amilyeneket otthon a fenyőre teszünk, csak éppen nagyjából ötvenszer akkora kiadásban. Hiába no, errefelé tényleg a méret a lényeg!

Elmém ekkorra már réges-régen ledobta az ékszíjat, így a vonatozó menehunék (természetesen shakázva) látványa már egy szemöldökfelhúzásra avagy homlokráncolásra sem volt elegendő. Azért a háttérben levőnek a kezében levő csillagról sokáig nem tudtam eldönteni, hogy most ez akkor shuriken lenne vagy mi? Hogy az ananásszerű (akkor is így írom!) dolog a gőzmozdony kéményén mit keres... hát természetesen azt, hogy régen itt központosult a világ ananásztermelésének (a Dole név mond valamit?) 80%-a, persze most már áttevődött olyan helyekre, ahol olcsóbb a munkaerő. De hát ez a gyümölcs úgy tűnik, már menthetetlenül hawaiikum lett. (Ma úgy tűnik, rendkívüli módon brillírozok új, illetőleg rendkívül ritkán leírt szavak generálásában/használatában, valószínűleg az elmúlt két nap alvásdeprivációja végre meghozta hatását. Ja, és valamiért eddig meg voltam róla győződve, hogy az ananász fán terem. Mindig tanulok valami újat.)

Erre a jelenségre pedig már szavak sincsenek (előtérben a helyi masiniszta kisasszony). Helyette beszéljenek a készített mozgóképek:

Csapó 1, az örök harc a memóriakártya véges kapacitásával. 

Csapó 2. Azért ez nem éppen olyan zenevonat, mint amilyennel az LGT koncertre mentünk Alsóörsre 2013 augusztusában. :)

Csapó 3. A 'fenomenális' szó túl gyakori használata a tömeges agysejtpusztulás számlájára írható.

U. i.: és igen, végre utaztam az autóval az újév első napján. Sőt, még tankolhattam is bele és a kerekeit is felfújhattam! Gyerekkori álom valóra váltva, idén nekem már nem is kell több ajándék :)