Posztdok álláskeresés, vízumszerzés és bürokrácia IV.

Nos, most, hogy végre megérkezett az első fizetésem is (és vasárnap délután lévén kissé több időm van, legalábbis a hét többi napjához képest) itt az ideje, hogy lezárjam ezt a maratoni hosszúságú posztregényt. Az előző résznél ott hagytuk abba, hogy mindent elintéztem, amit el lehetett az elutazás előtt. Jelen iromány pedig azt foglalná össze, hogy mi mindent kell még helyben megcsinálni a megérkezést követő első pár hét (hónap) során.

Születésnapi parti a tetőteraszon

Tegnap Waikikin volt egy születésnapi összejövetel, ehhez az egyik ottani toronyház tetőteraszát vettük igénybe (az egyik jelenlévő ott lakik és a lakók lefoglalhatják az ilyen és ehhez hasonló összejövetelekre). A kilátás káprázatos, és mivel már nem először voltam ott (hanem másodjára), nem akartam elkövetni a hibát, hogy nem viszek magammal fényképezőgépet. Hát akkor vessük bele magunkat!

Bréking Nyúz: repüljünk el a Plútó mellett!

Tudom, pár órával késve emlékezek meg róla, így nem is igazán bréking ez a nyúz. De itt éppen hajnali kettő volt, és akkor már nem volt kedvem posztot írni. Egyébként nem is érdekel, gyerekkorom óta várom, hogy lássak egy normális fényképet erről az égitestről. Hát végre itt van, ez még távolabbról, de a napokban majd jön a többi kép is, amelyek még jobb felbontásban mutatják meg a törpebolygót:

Képek: vasárnap délután

Sajnos mostanában meglehetősen sok elfoglaltságom volt a munkát tekintve, így nem jutott túl sok időm egyéb élményeim megosztására (ez valószínűleg el fog tartani még a hónap végéig, utána több időm lesz remélhetőleg). De azért, hogy addig se kárhoztassam kedves olvasóimat a poszt nélküli létre, összegyűjtöttem pár képet, amelyeket még két három hete készítettem egy vasárnap délután során a kampuszon. Hát akkor hajrá, vessük bele magunkat!

Bréking Nyúz: Függetlenség Napja

Sajnos a héten meglehetősen el voltam foglalva, így a szokásosnak mondható hétközi posztommal nem tudtam szórakoztatni a nagyérdeműt. Mindenesetre – ha már így felmerült – ezúton szeretném megragadni az alkalmat, hogy megköszönjem olvasótáboromnak a kitartást: őszintén nem hittem volna, hogy 1-2 emberen kívül olvasni fognak. De a statisztikát elnézegetve (ami persze sosem hazudik) azért ennél többen vagyunk: köszönöm mindenkinek, nélkületek sohasem jöhetett volna létre ez a blog! :) Igazából kezdek azon gondolkodni, hogy ezt hamarabb el kellett volna kezdenem: például amikor Grenoble-ban dolgoztam vagy Jénában :/