Hát nem megmondtam?! Itten a cikk!

Jól gondoltam tegnapelőtt: a "transferred to proton" azt jelentette, hogy a következő számban megjelent a cikk, amit fél éve adtam le. Hálásan köszönöm a szerkesztőnek, aki elolvasta kérdező ímélemet, és megkönyörülve rajtam végül továbbküldte a valahol virtuális módon porosodó kéziratot a produkciós részleghez.

Ha valakit nagyon érdekel, akkor elolvashatja a honlapomon (itt a link hozzá). Ez egy meglehetősen kedves folyóirat ugyanis, így megengedi, hogy feltegyed a cikked a saját honlapodra is (ez nem feltétlenül evidens amúgy). Persze ennek valószínűleg van némi köze ahhoz, hogy a megjelenéséhez neked (azaz a beküldőnek) is fizetned kell: oldaldíj van, így mi (illetőleg a főnök valamilyen erre a célra szánt forrásból) 1500 dollárt fizettünk ki, hogy mindenki kedvére gyönyörködhessen  a táblázatokban és ábrákban. Már aki tudja, hogy hol keresse: ugyanis a kiadó honlapján még így is fizetős a hozzáférés, ha éppen nem egy előfizetéssel rendelkező egyetemről vagy könyvtárból szeretnéd elérni.

Amúgy természetesen azonnal találtam benne hibát – hiába fésültem át és küldtem vissza a 15 oldalas hibajegyzéket február végén – nem sikerült maradéktalanul szándékaimnak megfelelően megjeleníteni a hármas számú táblázatot. Egye fene, legyen ez a legnagyobb problémám. Inkább várom a reakciót az egy hete leadott kézirattal kapcsolatban, hátha pozitívan ítélik meg irományomat. 

Bréking Nyúz: Nyürrös érkezése

Még három hónapot sem kellett várni, és elérkezett ez a nap is: megérkezett az oldalborda, küldöm a képet a meglehetősen jó állapotban levő feleségről (szerintem én rosszabb színben voltam a 24 órás utat követően):

Mintha csak tegnap lettem volna lefényképezve nagyjából a reptérnek ugyanezen pontján (pedig nem kicsi reptérről van szó, évi majd 20 millió utast fordul meg rajta – ez persze eltörpül az igazán nagyok mellett, de azért a budapesti 9 milliójához képest nem rossz (Európában a bécsi, manchesteri, düsseldorfi vagy a Berlin Tegelhez hasonlítható nagyságú, ha valakinek van tapasztalata a felsoroltak méretével kapcsolatban).

Most pedig kipihenjük az utazás okozta fáradalmakat :)

Bréking Nyúz: Guillermo, a trópusi vihar

Ha már egyszer a trópusokon van az ember, annak kell, hogy legyen hátulütője. Egyfelől már párszor tettem említést az európaitól eltérő hozzáállásról úgy kb. mindenhez (nagyjából minden posztomban megemlítek egyet-kettőt). Másfelől azt is tudjuk, hogy itt az időjárás igényel némi megszokást: bár a nappali csúcshőmérséklet nem igazán megy 32 Celsius fok fölé (erről jut eszembe: a Fahrenheit az egyetlen nem metrikus mértékegység, amitől még mindig falra mászok és képtelen vagyok átváltani, pedig a folyadékunciák és lábak, fontok és hülyekek – a pintről és a gallonról már nem is szólva, a mérföld meg már röhögve megy – már meg sem kottyannak), és az éjszakai sem megy 24 fok alá (amióta itt vagyok, kizárólag az óceánban és a zuhany alatt érzékeltem ennél alacsonyabb hőmérsékletet (ja, meg a légkondis helyeken, szóval kb. minden zárt térben... mondtam már, hogy utálom a légkondit? :D) és a relatív páratartalom is 100% körül van. Ez egyébként elvileg nem tart örökké: kb. február és május között van egy esős évszak, amikor kb. 10 fokkal esik a hőmérséklet (már alig várom, hogy a kedvenc hőmérséklettartományomban lehessek). És az UV sugárzás is extrém: ha eddig bárhol/bármikor 30 faktoros napolajat/-tejet használtam, egész nyár alatt nem barnultam le. Itt simán megérzem, ha 1-1,5 órát eltöltök déli napsütésben (a 30 faktorral együtt) – nem tudom elégszer hangsúlyozni, hogy érzékeny bőrűeknek a minimum 50 faktort javaslom, és hogy délelőtt 10 és délután 4 között itt tényleg ne menjenek ki a napra. (Kevésbé érzékeny bőrűeknek elegendő a 30 faktor és a fél 11-3 közötti árnyékban levés. Árnyék egyébként épületen kívül nincs: mivel közel vagyunk az Egyenlítőhöz, a Nap a magyarországihoz képest lehetetlenül magasan van, szinte merőlegesen süt ránk).

Bréking Nyúz: repüljünk el a Plútó mellett!

Tudom, pár órával késve emlékezek meg róla, így nem is igazán bréking ez a nyúz. De itt éppen hajnali kettő volt, és akkor már nem volt kedvem posztot írni. Egyébként nem is érdekel, gyerekkorom óta várom, hogy lássak egy normális fényképet erről az égitestről. Hát végre itt van, ez még távolabbról, de a napokban majd jön a többi kép is, amelyek még jobb felbontásban mutatják meg a törpebolygót:

Bréking Nyúz: Függetlenség Napja

Sajnos a héten meglehetősen el voltam foglalva, így a szokásosnak mondható hétközi posztommal nem tudtam szórakoztatni a nagyérdeműt. Mindenesetre – ha már így felmerült – ezúton szeretném megragadni az alkalmat, hogy megköszönjem olvasótáboromnak a kitartást: őszintén nem hittem volna, hogy 1-2 emberen kívül olvasni fognak. De a statisztikát elnézegetve (ami persze sosem hazudik) azért ennél többen vagyunk: köszönöm mindenkinek, nélkületek sohasem jöhetett volna létre ez a blog! :) Igazából kezdek azon gondolkodni, hogy ezt hamarabb el kellett volna kezdenem: például amikor Grenoble-ban dolgoztam vagy Jénában :/

Bréking Nyúz: Mustang és egyebek

Mai napon történt valami, amire már igazán régóta vártam: egy igazi Ford Mustangban ülhettem. Igaz, nem éppen a legnevesebb évjáratot fogtam ki (ez egy negyedik generációs, 2003-ból származik). Persze, jobb lett volna egy igazi, mondjuk az első vagy a második generációból (a '60-as vagy '70-es évekből) vagy éppen az ötödikből (ami szerintem az I am legend/Legenda vagyok című Will Smith főszereplésével 2007-ben készült dráma/thriller/sci-fi-ból lehet leginkább ismerős), de ne legyünk telhetetlenek. Amúgy ez nem érdekelt különösebben: a Mustang az Mustang. Még ha egy (elvileg) sportautóba az automata váltó legalább annyira is kívánkozik, mint ... nem is találok hasonlatot. Szóval semennyire. De azért nézzétek meg milyen, nem olyan rossz ez (és ez egy doktoranduszé volt):

Bréking nyúz: első találkozásom az óceánnal

Hát ezzel is megvolnánk. Végre nem csak a repülő ablakából láttam felvillanni egy pillanat erejéig a sötétségben az első óceánt életem során, hanem közelebbről is volt alkalmam megfigyelni. Itteni idegenvezetőm – miután a nap első felében meglátogattam a labort, ahol kedvesen körbe is vezettek (alkalomadtán erről is beszámolok) – megmutatott pár helyet ízelítő gyanánt: az első egy sziklás tengerpart, amely a város Rózsadombjáról egy lépcsőn leereszkedve érhető el. Fantasztikus látványt nyújt, jobbra Honolulu, szemközt a kék mindenféle árnyalatát felvevő óceán (ilyen világoskéket még egy tengernél sem láttam), ami bőszen csapkodja a vulkanikus eredetű sziklákat, amúgy a horizontot semmi sem töri meg. A képen nem látszik, de itt vagy 15-20 méterrel a tenger szintje felett vagyunk.